ᴀɴɪᴍᴀʟ ɪᴍᴘᴜʟsᴇs | ✔

° eszelősök °

- Mr. Galavan! - köhintett egyet Barbara türelmetlenül, mire az említett feléjük kapta a fejét egy széles barátias mosoly kíséretében. - Áh, Barbara és a szépséges idegenünk! - bókolt neki, majd ellépett a férfiak mellől, ezzel kicsatlakozva a beszélgetésből. Camilla akkor vette észre az asztalfőnél üldögélő Jerome Valeska-t, ki lágy mosollyal, csillogó tekintettel hallgatta Greenwood meséjét, miközben egy újabb adag forró teát töltött csészéjébe. A lány hiába is tagadta magában és utálta annak gondolatát ami hirtelen átsuhant az agyán, de igazán ártatlannak és aranyosnak tűnt neki a fiú, ahogy ott magában, kissé fáradt szemekkel, szerteszét ágazó vörös tincsekkel, összehúzta magán bordó köntösét, elbóbiskolt, fütyörészett magában, mintha fejben egy egész más rendezvényen lenne. Olyan ártalmatlannak tűnt és ami a legfontosabb - átlagosnak. Mintha egy szokásos reggelen összejött volna a család összes tagja, hogy leüljenek egy frissítő reggeli reményében. De ezek gyilkosok voltak, őrültek, kik attól érzik jól magukat hogy még az asztalnál is gyomorforgató élményről andalognak egymásnak.

A fiú is észrevette az étkezdébe betévedt lányt, szürkéskék szemeit belé fúrta, mintha olvasni akart volna benne, majd nemes egyszerűséggel rá kacsintott.

Camilla testét átjárta egy különös borzongás, mi útóljára akkor kerítette hatalmába, mikor először találkozott Jerome-mal. Nem akart így érezni, gyűlölte a vörös hajút, mert életében minden jót elvett, mi fontos volt számára és azt a tulajdonságát hogy megvédje magát ebben a fertőzött, romlott városban. Tekintetét mégis rajta pihentette, egészen addig míg a férfi, kinek messziről is érezte a méregdrága kölniét meg nem szólalt mellette.

- Szemre való fiú, nemde? - vigyorgott, miközben észrevette a két fiatal közötti hirtelen kémiát.

Camilla felkapta a fejét a férfi hirtelen tett megjegyzésére, lenyelte a torkában felgyülemlő gombócot. - De egy gyilkos. - szinte köpte ezen szavakat, mi méregként jöttek ki ajkai közül.

A férfi harsányan felnevetett, nevetőráncai előjöttek a korral viseletes arcán. - Így igaz. Akár csak kegyed, nemde? 

A lány elkerekedett szemmel nézte az előtte álldogáló pasast, majd tekintete ismét Jerome-ra révedt, ki aprót bólintott azzal az utasítással hogy hazudjon, a saját maga érdekében.

- Ti ketten sokban hasonlítotok, igazam van? Az ifjútól hallottam hogy megölted az egyik barátodat, majd a téged ért sokk miatt elvágtad édesanyád torkát, igaz Camilla Douglas? 

Camilla köpni nyelni nem tudott. Rossz érzése volt a pasassal kapcsolatba, a díszes társaságról nem is beszélve. De úgy érezte és a fiú által kapott jelek útján arra a következtetésre jutott jobb ha hazudik, hiszen itt van a megszöktetett Arkham-i szökevényekkel és az el rablójukkal egy helyiségben összezárva és akármennyiszer rágta át magában szökésre való esélyeit, nem állt valami jól a szénája. Így hát egy halovány mosolyt erőltetett az arcára, és aprót bólintott. 

- Igen, így igaz uram. - értett egyet a hazug elmélettel. - Megöltem őket.

- Pompás! - csapta össze a tenyerét, majd karját széttárva az asztal felé intett. - Még van egy kis dolgom, de utána feltétlenül ismertetem veled mi lesz a szereped a kis csapatunkban. Addik kérlek ülj le a többiekhez, ismerkedjetek meg, hiszen egy együttműködő csapatról van szó. Üdvözöllek az Eszelősök között! - mosolygott szüntelenül. - És kérlek, - szólt a lány után, ki remegő térdel indult meg az asztal felé. - Szólíts Theo-nak.

Camilla bólintott majd lassan odabandukolt a mániákusokhoz, kihúzta a Jerome melletti széket és letelepedett rá. Pislogva meredt az előtte lévő ételektől roskadozó asztalra, mitől összefutott a nyál a szájában, mégsem tudott volna lenyelni egy falatot sem.

- Greenwood, kérlek, tudom hogy szereted a fiatal lányokat, de őt ne fald fel! Jerome te pedig ne ölj meg senkit! Legyetek jó fiúk és ne csináljatok semmit, míg vissza nem érek! - szólt még az asztalnál ülőkhöz Theo, majd Barbara társaságában elhagyta az étkezdét. 

Jerome erre a pillanatra várt. Az asztal alatt elkapta Camilla karját, aki felszisszent ahogy a fiú széles tenyerének szorítása egyre csak erősödött véres csuklóján, mi még a bilincse okozott neki. A vörös áthajolt az asztalon, a lány füléhez hajolt, ajkai szinte súrolták a fülcimpáját, minek hatására Camilla arcára halvány pír szökött. 

- Most tartottam érted a hátamat, szívesen! De nehogy azt hidd hogy elfelejtettem a kis játékunkat. Ha elszólod magad, esküszöm elvágom a csinos kis fehér nyakad álmodban. Értve?

A lány megszeppenve bólintott, mire Jerome szája halvány mosolyra kúszott. - Jó kislány. - suttogta, majd nyelvét kidugva végignyalt Camilla  fülcimpáján, mitől az említett beharapta alsó ajkát és magát átkozta folyamatosan, hogy a fiú még mindig tud olyan érzéseket kiváltani belőle, amiket még a cirkusz tükörtermében érzett vele. Pedig azt akarta hogy érzései teljesen eltűnjenek, gyűlölte őt, hogy becsapta és oly sok ártatlan ember sorsa felől ítélkezett, de egyúttal magát is utálta, hiszen a szíve leges legmélyén még mindig vonzotta a fiú, és kereste benne azt az ártatlanságot, mit aznap éjjel, mikor a Haly's Cirkusz a városba jött, akkor fedezett fel.