24. rész

846 53 0
                                    

Yoongi pov:

Reggel amikor felébredtem és körbe néztem, eszembe jutott a tegnapi nap. Mao, a ribancok és az hogy ide jöttünk aludni. Ránéztem Samre, aki teljesen hozzám bújva békésen aludt. Elmosolyodtam majd elkezdtem a haját piszkálgatni.

Pár perc múlva elkezdett nyüszörögni, majd kibújt mellkasomból és felnézett rám. Arcához hajoltam, majd adtam ajkaira egy csókot. Amint elváltam puha ajkaitól, láttam hogy álmosan de ő is rám mosolyog.

- Jó reggelt baba. - köszöntem neki. Ajkaimhoz hajolt.

- Neked is. - mondta majd egy puszit nyomott számra. Mikor mosolyogva elhajolt, zsebéből előkapta a telefonját és megnézte az időt. - Ha futunk akkor még letudunk zuhanyozni és fel tudunk öltözni. Talán ha nagyon gyorsak vagyunk még reggelizni is tudunk. - mondta miközben kimászott az ágyból. Én még ott feküdtem miközben Sam nézett.

- Csak nem baj ha kicsit késünk nem? - kérdeztem vigyorogva. Ő csak kicsit felnevetett.

- Annál kevesebb időd lesz megírni az angol dolgozatot. - mondta széles mosollyal az arcán.

- Akkor melléd ülök és súgsz nekem. - javasoltam mosolyogva, miközben felültem majd felálltam és Sam mellé sétáltam. - Menjünk. - mondtam majd elkezdtünk futni haza.

Sam előttem haladt, mert sokkal gyorsabban futott nálam. Ezt megelégelve gyorsítottam, majd felkaptam Samet menyasszonyi pózba és úgy futottam vele tovább. Sam ijedtében kezeit szorosan nyakam köré fonta.

Amint a házunkhoz értünk és nem találtuk ott Maot, letettem Samet és kivettem a zsebemben pihenő lakáskulcsot, majd kinyitottam a bejáratiajtót. Gyorsan lekaptuk a cipőinket és felfutottunk a szobánkba. Sam kinyitotta az ajtót, majd a cuccaihoz futott és kivette egy piros kockás inget, egy fekete farmert és egy fehér pólót.

Én is ugyan ilyen ruhákat vettem ki a szekrényemből. Kíváncsi leszek mi lesz a reakciója mikor észreveszi hogy ugyan olyan ruhákban vagyunk mint a másik. Amikor kiléptem a folyosóra, alig 5 perc múlva Sam már ki is jött teljesen elkészülve és már ment is vissza a szobánkba.

Bementem a fürdőszobába, levetkőztem és gyorsan lezuhanyoztam. Kiszálltam a fülkéből, megtörülköztem, felöltöztem és megmostam a fogamat.

Kimentem a fürdőszobából és bementem a szobánkba hogy bepakoljak mára de a táskám már nem volt ott ahol hagytam. Elhagytam a szobát, majd lementem a lépcsőn be a nappaliba. Ott voltak a táskáin és a tornazsákjaink. Odamentem a táskámhoz és kicipzároztam azt. Meglepetésemre Sam bepakolt helyettem. Bezártam a táskát és kiegyenesedtem.

- Tessék. - hallottam meg Sam hangját magam mellől. Odakaptam tekintetemet és láttam hogy egy szendvicset nyújt felém. - Nincs időm főzni. - mondta. Elvettem a szendvicset a kezéből és ár mosolyogtam.

- Nem baj. - mondtam. - Ez amúgy is Mao hibája. Ha tegnap este nem lett volna itt és dörömbölt volna az ajtón akkor - nem hagyta hogy befejezzem a mondanivalómat, mert közbe vágott.

- Semmi baj. - mondta és felvette a táskáját a hátára és kezébe vette a tornazsákját. - De most tényleg siessünk. - mondta és már futott is az ajtóhoz. Én mosolyogva felkaptam a cuccaimat és utána eredtem. Amint kiértem bezártam az ajtót és elindultunk.

Amíg ettünk addig csak sétáltunk, mert beláttuk elég nehéz enni miközben futsz. Miután megettük a reggelinket, elkezdtünk futni egészen az iskoláig.

Mikor odaértünk az iskola kapuihoz, ismét sétálni kezdtünk. Sam megnézte az időt és azt mondta hogy simán beérünk becsengetés előtt a terembe, és ha nem is az sem baj mert az angoltanárunk mindig 5 perc késéssel érkezik.

Strange girl [Suga ff.](BEFEJEZETT)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora