Lights On Honey (Befejezett)

44. Annyira szerelmes

 A koncert után Shawnt kívül várták páran, hogy dedikáljon és néhány szerencsésebb rajongóval még fotót is készítsen. Amíg beszélgettek majdnem sikerül elárulnia hol szállt meg a városban, de szerencsére még idejében megszakította a mondatot. Végül csak zavartan nevetve elköszönt a lányoktól.

- Itt hátul kell elmenetek és az autó elvisz titeket a szálláshoz. – lépett mellénk az ausztrál férfi, aki egyike volt a ma este szervezőinek.

- Oh, rendben, köszönjük szépen! – Shawn mosolyogva biccentett és kezet fogott vele, majd két biztonságival az oldalunkon elindultunk a kocsihoz.

- Charlieék? – kérdeztem, ugyanis a koncert után se őt, sem pedig a bandát nem láttam.

- Elmentek meginni valamit, de úgy elhúzódott minden, hogy szerintem mostanra már visszamentek a hotelbe. – pillantott az órájára, másik kezével pedig összekulcsolta az ujjainkat. – Holnap repülünk át Melbourne-be. Pontosabban már ma. – kúszott be mellém az ülésre. Ráhajtottam a fejemet a vállára és éppen megszólaltam volna, amikor a sofőr hátrafordult és elnézések közepette kért egy aláírást. Persze nem tőlem... bár ez gondolom nyilvánvaló. Na, mindegy.

Amikor a hotel mélygarázsába értünk Shawn a telefonján beszélt. Intettem a mosolygós sofőrnek, majd az autókat méregetve lépkedtem a párom mellett.

- Úgy lesz! Igen, igen persze. Nekem nem mondta. Értem, figyelj... Igen. Most nem igazán érek rá, ha visszahívlak a napokban úgy jó neked? – beszélt tovább a vonal végén fecsegő emberkével, amikor már felfele lépcsőztünk. – Tökéletes, persze, szia. – Véget vetett a hívásnak a készüléket pedig a zsebébe csúsztatta. – Édesem, még oda kell ugranom a recepcióhoz, menj fel addig nyugodtan. – fordult felém és a liftet hívó gomb irányába lendítette a kezét, de még idejében elkaptam.

- Nem kell, megvárlak. – mosolyodtam el halványan.

Lehajolt, nyomott egy puszit az arcomra, aztán a recepciós felé vette az irányt.

Az ablakon keresztül figyeltem, ahogy kint a medencét körülvevő fákat simogatja a szél és a levelek lassú táncot járnak. Az esti sötét ég, ahogyan tükröződött a vízen, eszembe jutatta, amikor Shawnnal először beszélgettünk igazán Barcelonában a parton. Szinte hihetetlen, hogy most itt vagyok vele. Ahogyan az is, hogy mennyi minden történt velünk azóta. Nehezen indult, azzal a sok bénázással és huzavonával, de csak kialakult belőle valami. Valami, ami számomra jelenleg a legfontosabb lett. Shawn lett a legfontosabb.

Eltekertem a kilincset az üvegajtón és kiléptem a fülledt esti levegőre. Kibújtam a cipőmből, félredobtam, majd leültem a medence szélére, ahonnan éppen le lehetett látni az óceán partra. Ilyenkor már egy lélek se járt arra. A lábaimmal apró hullámokat csináltam a víz tetején és a város zaját hallgattam. Úgy elkalandoztam, hogy észre se vettem, amikor Shawn leguggolt mellém.

- Megijedtél? – kérdezte mosolyogva a vállam mögé helyezve egy hosszú tincset.