Lights On Honey (Befejezett)

16. Utolsó felvételek

  Először csak a pálmafák alatt sétáltunk el, Shawn karjával a vállamon, vagy nekem kellett előre menni és ő mögöttem a szöveget tátogta. Aztán mezítláb sétálgattunk kézen fogva a homokba, azt is többféleképpen. Joanna ilyenkor akadt ki, hogy minek kellett neki addig keresnie a szandált, ha semmibe veszik a munkáját. Ekkor szünetet tartottunk.

- Bridgit, gyere ide kicsit. – szólt a rendezőnk, mint kiderült megtanulta a végére a nevemet is.

- Igen? – kérdeztem elé lépve.

- Lennél olyan bűbájos és elengednéd magadat? Csodálkozz milyen szép itt minden, legyél nagyon szerelmes, laza, szabad, boldog vagy mit tudom én, de kérlek, engedd el magadat. – hadarta, aztán mintha elgondolkozott volna. – Ez minden, visszamehetsz.

Lassan megfordultam és visszaballagtam Shawn mellé.

- Minden okés? – kérdezte kíváncsian.

- Persze. – bólintottam, aztán próbáltam szépen lassan megnyugodni és tényleg élvezni a forgatást. Ráadásul Shawnon is látszott, hogy próbálja kevésbé kínossá tenni az egészet.

  A továbbiakban a lábai közé kellett ülnöm a homokban, úgy, hogy ő átkarolt és ugyancsak a dalszöveget kellett tátognia, viszont én rendszeresen felnevettem, mert ahogyan pusmogott csikizte a nyakamat és a vállamat. A rendező rendesen megőszült szerintem a felvételek végére. Főleg, hogy egy idő után Shawn is fel-fel röhögött.

 Aztán jött a legfurcsább része a dolognak, amikor a vízmentőtorony oldalánál kellett megállnunk, Shawn nekidőlt a falapoknak, én pedig előtte ácsorogtam. A kezei a derekamon voltak és talán az egészen az segített, hogy tátognia kellett újra a szöveget, így nem tudtam kizökkenni, hogy hol is vagyunk éppen.

- Ez olyan, mint egy Narancsvidék epizód. – suttogtam, ő pedig megint felnevetett.

Az utolsó felvételeket már naplementekor vettük fel, amikor a víz szélénél kellett ácsorognunk. Éreztem, ahogyan a langyos, sós víz rá-rá csapódik a lábfejemre.

- Felkapod, és bentebb sétáltok pár lépést az óceánba. Most nem kell a zene se. – utasított a rendező.

- Mondom én, hogy Narancsvidék. – motyogtam valamit, miközben Shawn megfogta a kezemet.

 Tekintetemmel az ujjainkat figyeltem, ahogyan összeérnek, aztán végigvezettem izmos karján, végül a nagy barna szemeibe néztem. Shawn elmosolyodott és a kezemnél fogva közelebb húzott, az egyik karjával megemelt, magához szorított és annyival beljebb mentünk, hogy amikor letett, a víz már a vádlimat csapkodta.

Nevettem. Jól éreztem magamat és Shawnon is látszott, hogy élvezi az egészet. Az biztos, hogy ezek a hetek életem egyik meghatározó része lesz.

Shawn szemei még mindig mosolyogtak, amikor az egyik kezével a derekamat fogta, a másikkal pedig a fonatból kicsúszott kósza hajszálat fésülte el az arcomból.

- Ennyi! – kiáltott a rendező. – Kész vagyunk emberek!

- Köszönöm a munkát mindenkinek. – szólalt meg Andrew is az egyik székben üldögélve. A stáb, jómagamat is beleértve tapsolni kezdett.

- Zárásképpen várok mindenkit szeretettel magamhoz a lakásomra, egy kisebb bulira. – mondta Nora mosolyogva. – Este 8 óra körül és akkor még van is valamennyi időnk pihenni egyet.

A karperecemet kezdtem levenni, amikor Shawn megszólított.

- Te mész este?

- Szerintem igen, lehet, most látom Norát utoljára. – mondtam, de nem feltétlen csak rá gondoltam.

- Szerintem én is ott leszek. Most úgy is több pihenőnapom van a következő fellépésig. – megvonta a vállát, aztán a rajongók felé nézett a távolba. – Odamegyek hozzájuk, majd este találkozunk. – mondta, aztán megfogta a karomat és felém hajolva egy puszit nyomott a homlokomra.

Mint, aki nem is egy forró strandon ácsorgott volna, hanem egy jéghegy mellett úgy lefagytam. Csak néztem a távolodó alakja után.

Miért ilyen zavaros az egész?