Lights On Honey (Befejezett)

40. Menjünk

 - Nem aludtunk semmit. – suttogtam mosolyogva Shawn puha bőrébe. Fejemet a nyaka hajlatába fúrtam, majd mélyen beszívtam az illatát, amíg ő a hasán összekulcsolt ujjainkkal játszadozott. A félig leengedett redőnyön keresztül a fény már megvilágította a szürke ágyneműhuzatot.

- Az alvás túl van értékelve. – vigyorgott. – Meg egyébként is, nekem lesz időm pihenni az úton. Itt csak te vagy bajban.

Jutatta eszembe a tényt, hogy pár óra múlva már egy repülőn lesz Ausztrália felé.

- Utálom, hogy nem hagyhatom ki az óráimat... Négy napot bepótolni túl sok lenne. – győzködtem hangosan – inkább magamat, mint őt – arról, hogy nekem most maradnom kell.

- Soká találkozunk majd újra, de legalább az utolsó esténk megismételhetetlenre sikerült. – futatta végig a kezét a karomon. A karikagyűrűn megvillant az éppen felkelő nap fénye.

- Hát az biztos Mendes. – emelkedtem meg, hogy megcsókolhassam, majd egy kis lustálkodás után elsiettem letusolni.

Amint kiléptem a fürdőből az orromat megcsapta valami finom illat. Azt követve kerültem a konyhába.

- Tojás volt itthon, szóval azzal tudok szolgálni. – mondta Shawn egy pillantást vetve felém.

- A tojás pont tökéletes. – öleltem meg hátulról, de a magas háta miatt a kísérlet, hogy az államat a vállára emelem nem jött össze. Helyette nyomtam egy puszit a lapockájára.

Reggeli után, Shawn magára kapott valamit, amit kiszedett a szekrényéből és elvitt először is hozzánk, új ruháért, majd kitett a kampuszon. Így még néhány órát együtt voltunk és tudtunk beszélgetni. Nagy nehezen elválasztottuk egymástól az ajkainkat a Camaroban ücsörögve, aztán nagy sóhaj kíséretében, felfelé pislogva az autó kilincse után nyúltam.

Aztán elkezdődött az őrület.

Nekem a tegnap esti műsor olyan volt, mintha már hetek óta leadták volna, de mások tettek róla, hogy emlékezzek: ez nem így van.

Egymás után vettem a lépcsőfokokat, miközben a telefonommal babráltam. Elfelejtettem, hogy tegnap este lemerült, basszus. Na igen, volt fontosabb dolgom is, mint a készüléket nyomkodni, de akkor is feltölthettem volna. Amíg én ezzel voltam elfoglalva addig körülöttem furcsán méregettek, pusmogtak az emberek. Nyilván nem mindenki, hanem csak egy-egy lány csoport. Bent az épület folyosóján is éreztem a hátamba fúródó tekinteteket, majd amikor az egyik mosdóhoz értem, egy lány kiabálva lerohant.

- Bridgit! Csinálhatunk egy közös fotót? Tudnál írni Shawnnak, hogy kövessen be twitteren?! – kérdezgette egymás után, hatalmas szemeivel fel-fel pislogva rám. (Mint korábban már említettem elég magasnak számítok nő nemű társaim körében). Csináltunk egy közös fotót, de amikor már elkezdett olyanokra kérdezgetni, hogy mikor és hogyan jöttünk össze nem is tudtam mit csináljak. Leblokkoltam és elkezdett leverni a víz, ahogyan egyre több lány indult meg felénk, feltéve saját kérdéseiket. Én meg csak álltam ott és alig kaptam levegőt.

- Bocsánat lányok, de én most elrabolom a szőkeséget! – nyúlt a karomért Eric. – Szép napot nektek, nekünk órára kell menni! – karolt át és vitt magával. A mondat második felét pedig elég erősen megnyomta, hogy emlékeztessen.

Pár perccel később, Eric vizéből kortyolgatva támasztottam a falat.

- Jobban vagy? – kérdezte.

- Igen, most már igen. Köszönöm. – nyújtottam felé a palackot. – Ezzel nem számoltam.

- Mi lenne veled egy gimnáziumba? – gondolkodott el mellettem.

- Elájulnék?

- Áh, megmentenélek. – mosolyodott el. – De most húzzunk órára.

Kora délutánig az egyetemi óráimon voltam. Az emberek egy része, akikkel eddig barátkoztam teljesen máshogy kezdett hozzám állni, míg mások továbbra is teljesen normálisan kezeltek. De nem tudtam nem észrevenni, hogy változtak a dolgok, kivéve talán Ericet, aki tett egy ajánlatot. A következő három nap anyagát odaadja, legalábbis azokat, ami közös óránk, a többit oldjam meg, de konkrétan hazaküldött csomagolni. A lemerült telefonommal nem értem el sehogy se Gracet, se anyáékat, se Shawnt. Így amint leugrottam a buszról futottam haza, hogy töltőre tegyem, majd az ágyamra dobva a bőröndömet elkezdtem teledobálni minden fontosabb dologgal.

- Szia, hát te? Otthon vagy már? – kérdezte Shawn álmos hangon a kihangosított telefonban.

- Aludtál?

- Igen, kicsit ledőltem, miután kitettelek és összepakoltam. – mormogta, majd megakadt. - Miért lihegsz?

- Remek, akkor még nagyon ráérősen vagy! – hajtottam fel az egyik farmeremet. –Lihegek, mert sietek. Úgy döntöttem elmegyek veled.

- Micsoda? Komolyan? – hallottam, ahogyan felélénkül a hangja.

- Ha még áll az ajánlatod...

- Persze! De... várj! Mi lesz az óráiddal? – kérdezte.

- Elintézem, most írok a tánctanáromnak is. Hiszen csak egy hetet hagyok ki, nem lehet belőle nagy probléma.

- Akkor hívom a sofőrt, aki jön értem, hogy a reptérre menet megállunk nálatok.

Firkantottam egy üzenetet Gracenek, amiben megígértem, hogy később felhívom, amiről eszembe jutott, hogy anyával is nagyon régen beszéltem utoljára, pedig már egy ideje ígérgetem és ő is sokszor keres, csak mindig pont rosszkor. De nem volt időm ücsörögni és ezen agyalni. A táskámba csúsztattam a fogkefémet és, amint csöngettek már nyúltam is tornacipőmért.

- Jövök! – libbentem ki a bejárati ajtón. A sofőr fogta a bőröndömet és sietve a csomagtartóba tette, amíg én ráfordítottam a kulcsot a zárban. Shawn a nyitott ajtót támasztotta és egy gyors csók után már be is ültem, ő utánam és már mehettünk is.

- Nem hiszem el, hogy úgy döntöttél, eljössz velem. – húzott közel magához. A combomra tette hatalmas kezét és szélesen vigyorgott rám.

- Én se hiszem el...- arcát két kezem közé fogtam és egy puha csókot nyomtam az ajakaira. - De egész nap te jártál a fejemben. Nem tudtam megállni, hogy ne jöjjek el. – pislogtam rá. Próbáltam az összes érzelmemet belesűríteni a tekintetembe.

- Szeretlek. – mondta Shawn, ujjaival kicsit jobban ráfogva a combomra. Boldogan mosolyogva hátradőlt, így én nyugodtan hozzá tudtam bújni. A reptérre vezető út további részén vagy a sofőrrel beszéltünk pár szót vagy csak csendben hallgattunk Stinget, aki a rádióban a Shape of my heart című dalát énekelte.