Lights On Honey (Befejezett)

11. Jégkorcsolya

  A másnap délelőttöm újabb rohangálásokból telt, intézkedések, ruhapróba, aztán délután már a forgatás helyszínére vittek minket. Shawn a parkolóban várakozott.

 Csak, hogy meg legyen mindenkinek a kép, eddig is tisztában voltam azzal, hogy ez a srác helyes, nem feltétlen csak a hangja miatt tart ott ahol. Na de az, ahogyan ma kinézett pofátlanság volt, minden emberrel szemben. Magam miatt pedig egyre jobban aggódtam, ugyanis a legelején még nem is figyeltem annyira, most viszont, hogy már kezdem megismerni milyen, egyre jobban odafigyelek a külseje részleteire is.

 Piszkosul jól néz ki.
 Főleg ma, ahogyan az autónak támaszkodva várakozott, keresztbe tett lábakkal. Sötét göndör haját fújta a szél, fekete farmer volt rajta és a szokásos cipő, felsőnek pedig egy hoki mezt viselt. Szemeit napszemüveg takarta, és ahogy felénk nézett, nagy mosolyra húzta a száját.

- Azt hittem sosem értek ide! – lökte el magát a járműtől. – Szia. – lépett elém és megsimította a bal karomat.

- Szia Shawn. – néztem fel rá. A napszemüveg sötét üvege eltakarta a szemét. – Milyen volt a családoddal? – kérdeztem, majd tovább sétáltunk a nagy épület bejárata felé.

- Nagyon jó! Iszonyatosan hiányoztak, még úgy is, hogy gyakran meglátogatnak a turnén. Kihasználom ezt a néhány napot itthon velük.

Hosszú karjával kinyúlt elém a kilincsért és beengedett az ajtón, maga előtt. Andrew már jóval előttünk haladt a folyosón.

- Egész délelőtt készülődtek a forgatásra. – törtem meg a csendet. – Andrew mesélte, hogy ma már harmadjára van itt.

- Ez a kedvenc helyszínem a videóból. Meg tudja is, hogy ez egy fontos hely nekem és szerintem a legtöbbet akarja kihozni ebből is, mint, ahogyan mindenből.

 A jégpályán voltunk, ahol Shawn régen hoki edzésekre járt. Nagy sürgés forgás volt a műanyag székektől kezdve, a lenti üvegfalig. A nézőtér szélén lévő korlátra támaszkodva néztük az embereket.

- Shawn?

- Bridgit? – fordult felém, a szemüveget pedig feltolta a homlokára.

- Az én kori tudásom lehet kissé be van ehhez rozsdásodva. – jegyeztem meg és még enyhén fogalmaztam. Utoljára talán hat vagy hét évesen koriztam, apuval és amint, akkor az előttem elterülő jeget kémleltem, egyre inkább úgy éreztem, hogy menten rosszul leszek.

- Nyugi, majd segítek, aztán majd belejössz. – játékosan meglökte a vállával a vállamat.

- Shawn! – Gloria a reptérről a távolból integetett a mellettem álló fiúnak.

- Most mennem kell, de találkozunk a jégen. – vigyorgott. Aztán újra megsimította a karomat. Nem mintha ellenemre lenne, de folyamatosan kiráz tőle a hideg. Ha így folytatja az emberek azt fogják hinni, hogy idegrángásom van.

Megfordult és duplán véve a fokokat megindul a lépcsőn. A hoki meze hátán ott szerepelt a neve.

Vettem egy nagy levegőt és megkerestem a saját öltözőmet. Joanna már ott volt, vele ma már találkoztam egyszer, de most sokkal szétszórtabb volt, mint akkor. Úgy festett, mint, aki most szökött a pszichiátriáról. Nora az egyik forgószéken ülve szórakozott rajta, majd észrevette, hogy bekukkantok az ajtón.

- Bridgit! Végre! – ugrott fel. – Ott van előkészítve a szett, de mielőtt felvennéd, még a hajadat az a másik lány megcsinálja neked – mutogatott, forgolódott, majd odaküldött egy ismeretlen vöröshöz, aki legalább negyven percig sütögette a hajamat.