A fekete paripa

Hárman egy szobában

Amint elértük a kolesz épületét, egyből megláttuk az ajtóban állni a gondnokot, aki mintha várna valakire. Amint közelebb értünk hozzá és biztos, hogy látótávolságon belül voltunk már, a férfi oda sietett hozzánk.

- Szép estét az uraknak! - lépett elénk, mi meg illedelmesen köszöntünk neki. - Ahogy az igazgató úr megkért rá, biztosítottunk a fiatal úrnak egy szállóhelyet. - ennél a mondatnál Seth-re pillantott, aki elmosolyodott. Nem nagyon értettem miről van szó, de hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekelt. Elköszöntünk a gondnoktól, majd elindultunk a szobánkba. Azonban mikor beléptünk az ajtón kicsit meglepődtem.
- Mi a...- néztem az emeltes ágy felé, amely az ágyam helyén volt. - Még is mikor, és minek? - hajtogattam folyamatosan, közben Seth felé fordultam, aki valamiért gúnyosan mosolygott.
- Úgy látszik, fiúk! Szobatársak lettünk.
- Mi? - kérdeztük egyszerre Aaron-nal.
- Még is hogy sikerült ezt elérned? Még sosem volt olyan ebben az iskolaában, hogy egyszerre hárman osztozhatnak egy szobában. - kérdezte Aaron öszinte érdeklődéssel.
- Tudod, elég jól tudok ösztökélni másokat. - mondta és elmosolyodott, én meg el sem tudtam képzelni, hogy mit tudott a tanárnak mondani, vagy hogy mit csinálhatott vele. Ugye ez még az előtt volt mielőtt megsérültem volna.
- Seth! - szólítottam meg a fiút. - Mit műveltél? - kérdeztem egy kicsit idegesen.
- Lazíthatsz Alex, nem csináltam semmi olyat, amire éppenséggel most gondolsz. Csak annyit mondtam neki, hogy most iratkoztam be, és mivel te vagy az egyetlen akit ismerek veled akarok egy kolis szobában lenni, de azt sem akarom, hogy e miatt Aaron-t egy másik szobába rakják. - hadarta le gyorsan. - Az igazgató azt mondta megoldható, és meg is oldotta.
- Jó, nekem a mai nap így is sok volt, ha nem bánnátok, lefekszem aludni. - feküdtem le az alul levő ágyra.
- Nem kell lecserélni a kötést a kezeden? - ült le Aaron is a saját ágyára. - Ha akarod elkisérünk a gyengélkedőbe.
Annyira megíjedtem, eme szavak hallatán, hogy hirtelen felültem az ágyban, de mivel emeletes ugye, a felettem levőbe, bevertem a fejem, így visszaestem.
- Minden rendben? - nézett rám egy kicsit furcsán Seth.
- Persze! - mondtam, a fejemet fogva. - Majd David átköti. - nyúltam a telefonomért, majd egyből tárcsásztam a számát.
- Neked meg van a telefonszáma? - kérdezte csodálkozva, Aaron. Bólintottam.
- Miért?
- David nagyon keveseknek adja meg a telefon számát. Lényegében csak a hozzá közelálloknak adja meg. Szóval főképp csak a szülei száma van meg. - ekkor a felvették a vonalt a túlsó végén.
- Mizu, Alex? Hogy van a kezed? - hallottam meg a hangját a készülékben.
- Kösz, jól van. Feltudnál jönni a szobánkba, hogy átcseréld a kötést?
-A gyengélkedőben a doktor nem mondta, hogy vissza kell menned? - kérdezte meg a lényeget.
- Nem. Nem mondta, szóval légyszi gyere már fel, hogy lecseréld! - mondtam, lassan könyörögve. Ha nemet mond vissza kell mennem, ahoz az orvoshoz, tuti meghalok.
- Mindjárt ott vagyok! - tette le a telefont, majd olyan öt perc múlva az ajtónkon kopogtak. Seth nyitot ajtót.
- Hát itt meg mi van? - kérdezte érdeklödve, mikor meglátta az emeletes ágyat. Végig nézett rajtunk, majd úgy bólintott, mintha mindent értene. Én az ágyon ültem, szóval oda sétált mellém, majd ő is leült.
- Kösz, hogy segítesz. - mondtam halkan.
- Szívesen! Tudod, felhívtam Sarah-t, hogy megkérdezzem, tényleg nem mondta neked az orvos, hogy vissza kell menni, de ő azt mondta, hogy mondta neked. - kezdte el ellátni a sebemet. Kicsit megíjedtem. - Nyugodj meg. Tudom, miért nem akartál elmenni és megértem.
- Miről van szó? - szállt be a beszélgetésbe Seth is.
- Arról, hogy éhes vagyok, és hozhatnátok nekünk, meg magatoknak is valami kaját. - néztem Aaron-ra, aki sóhajtott egyet, majd Seth-tel együtt elhagyta a szobát.
- Miért ráztad le őket?
- Mert ők nem tudják, azt amit én. - néztem Davidre, aki csak értetlenül nézett rám, aztán mintha leesett volna neki a szitu, rám mosolygott.
- Sarah Mortimer-hez vitt, igaz? - kérdezte, mire hevesen bólogatni kezdtem. - Tudom, hogy egy kicsit ijesztő, ha egy felnőtt férfi nyomulni kezd rád, de csak rá kell, hogy szólj aztán békén hagy. Hidd el. Én tudom. Egyszer Sarah engem is elvitt oda. Éreztem, hogy valami nem kóser a taggal. Akkor vált bizonyossá a probléma, mikor Sarah magamra hagyott ott, és férfi meg megakart csókolni. Természetesen nem hagytam neki. Egy jobbegyenessel gazdagítottam a jobb szeme alá. Aztán miután Sarah vissza jött, alaposan kérdőre vontam. Elmagyarázta a helyzetet, majd Mortimerrel is elbeszélgetett. Azután már nem volt velem olyan, mint az előtt. Rendes volt. - mesélte, én meg kikerekedett szemekkel hallgattam. Én biztos voltam abban, hogy nem úszom meg ennyivel.
- Azért én nem akarok vele találkozni.
- Hidd el, megértem. - mondta, majd nem is beszélgettünk tovább a témáról. Nem is olyan soká Seth és Aaron visszaértek, kezükben egy zacskóval, amiben ha jól láttam hambi volt.
- Csak, hogy megjöttetek. Már azt hittem eltévedtetek. - mondtam egy mosoly kiséretében.
- Velünk is jöhettél volna. - mondta a szöke, mire csak megvontam a vállam. David egy darabig még ott maradt velünk, majd magunkra hagyott.
- Minket is beavatsz, mit beszéltél meg négyszemközt Daviddel? - nézett rám kíváncsian Aaron.
- Semmiről. - vágtam rá azonnal, majd probáltam nem a szemébe nézni.
- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, igaz? - kérdezte érdeklődve, mire bólintottam.
- És persze nekem is. - szólalt meg Seth is.
- De ha mondom, hogy nem volt semmi! - fogtam meg a hambit, majd jó nagyot haraptam belé. Ez után már nem kérdezősködtek tovább. Seth felmászott az ágy tetejére, ott kajált, Aaron meg a saját ágyán evett. Ez után mindenki ment fürdeni és aludni.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki nem erősen, de fejbe ütött. Mikor kinyitottam a szemem megláttam magam mellett az unokatesómat, nagyban aludni.
- Na azt már nem! - mondtam, majd nagy lendülettel lelöktem az ágyról. Csak úgy nyekkent a földön.
- Au! - ült fel a fejét fogva. - Te megvesztél?
- Minek feküdtél az ágyamba? Ez egy emeletes ágy. Kétszintje van, tudod? - mutattam a felettem levő részre.
- Jól van már! - legyintett, majd felállt a földről és elkezdett öltözni. Sikeresen felébresztettük Aaron-t is, aki kómás fejjel figyelt minket.
- Muszáj korán reggel zajongnotok? - kérdezte érdeklődve.
- Bocs, haver! Nem akartunk felkelteni. - mondta Seth, majd kilépett az ajtón. Semmi kedvem nem volt utána szólni, hogy ugyan mondja már meg, hogy hova a francba megy, így végig nyúltam az ágyon, és próbáltam egy kicsit még aludni. Sajna nem ment. Felálltam óvatosan, hogy nehogy beverjem a fejem, úgy mint tegnap, majd öltözni kezdtem. Ahogy láttam Aaron sem tudott semmit sem kezdeni magával, ezért ő is felkelt.
- Tudod mi lesz az első óránk? - kérdeztem, mikor már teljesen felöltözve ültem az ágyon. Aaron az asztalához lépett, majd kezébe vette az órarendet.
- Matek! - mondta vidáman. Ja igen. Tegnap óta nem látta Mrs. Nancy-t.
Fél óra elteltével mind a ketten teljesen útra készen voltunk, azonban a suli kezdésig még volt majd nem egy óra,  így úgy döntöttünk megkeressük Seth-et.  Ki tudja mibe keveredik,  ha nem vagyok mellette. Táskával a hátunkon indultunk el,  mert már tuti,  hogy ide nem jövünk vissza.  Végig jártuk az összes kajáldát,  kis boltot,  még reggelit is vettünk magunknak,  de az elveszett "báránykánkat" sehol nem találtuk meg.
- Még is hol a francban lehet?  - forgolódtam körbe-körbe az egyik üzlet előtt.  Ekkor megláttam Seth-et az istálló felől jönni. A telefonját nézegtte.  Minek volt arra?
- Seth! - intettem neki,  mire ijedten kapta fel a fejét a hang irányába. Mikor meglátott kicsit mintha elsápadt volna. - Minden rendben?
- Persze!  Miért ne lenne minden rendben? - kérdezte egy kicsit zavarodottan.
- Akkor még is miért nézegetsz Alex lováról készült fotókat a telefonodon?  - jelent meg Aaron Seth háta mögött és kikapta a kis készüléket a srác kezéből,  majd felém dobta,  amit sikeresen elkaptam egy kézzel.  Amint a kijelzőre néztem,  nem akartam hinni a szememnek.  Egy e-mail volt készülőben,  aminek tárgya a lovam volt,  és Seth még képet is csatolt a fájlhoz. Azt írta az e-mail-ben,  hogy meg van a ló,  és hozzá még csatolt egy összeget,  amit Szélviharért kért volna.
- Te elakartad adni a lovamat? - kérdeztem döbbenten. 
- Az nem a te lovad Alex.  A főnököm pár hónapja vette meg a fekete piacon. Már nagyon várja azt a lovat.  - vette ki a kezemből a telefonját. 

- A főnököd? - néztem rá teljesen lesokkoltan. Seth főnöke volt annak az oka, hogy James többször is az életemre tört? Pont Seth-é?

- Igen. - zárta le ennyivel. 

- Nem vihetik el a lovamat! - kiáltottam rá, mire összerezzent. - Nem volt Jamsé, mikor megkaptam a lovat. Semmi köze nem volt hozzá, mikor eladta, szóval jogosan is az enyém...

- Várj! Te ismered James -t? - vágott a szavamba, azonban meg sem hallva a kérdést mondtam tovább.

-...többször próbálta elvenni, és rabolt el engem is annak érdekében, hogy megszerezze, de nem hagytam neki. Ezért is halt meg...

- James meghalt? - Seth még mindig döbbent arc kifejezést vágott.

-...egy csomó golyót kapott a testébe. Tudom, mert ott voltam. Mindent hallottam. Láttam a nagy vértócsát, ami körül vette az egész testét. 

- Jól van, nyugodj meg, Alex! - lépett elém Aaron, teljesen kitakarva Seth-et a látómezőmből, de tudtam, hogy még mindig ott van, és el készül küldeni azt az e-mail-t. A szemeim könnyesek voltak, ez egy picit sok volt nekem. Az unokatesóm főnöke felelős azokért a sok szörnyű dologért, ami velem történt az elmúlt időben. Az unokatesómé! 

Aaron megragadta a karom és elkezdett az iskola felé rángatni.

- A helyedben kétszer is meggondolnám, hogy elküldeném azt az e-mail-t. - mondta, majd tovább indult maga után rángatva engem.

Meghoztam a következő részt. Sajnálom,  hogy ilyen sokáig tartott,  de a suli mellett nem sok időm volt írni.  Remélem tetszett.  :)  :)