A fekete paripa

Egy borzalmas nap után

Csak némán kuporogtam a földön a holteste mellett. Én ezt nem akartam! Nem akartam, hogy bárki is meghalljon miattam. Tudtam, hogy rossz ember volt, és hogy rossz volt az amit tett, de akkor teljesen máshogy láttam a dolgokat. Észre sem vettem mikor, de az arcomon patakokban csorogtak a könnyek.

- Minden rendben, Alex? - tette a vállamra a kezét, Erick. Nem mondtam semmit, csak bólintottam egyet. - Akkor gyere! Haza viszlek! - állított fel a földről. Egy szó nélkül követtem a kocsiig, majd beültem az anyósülésre.

- Nem akarok haza menni! - mondtam, majd neki dőltem az ablaknak. 
- Akkor még is hova akarod, hogy vigyelek? - kérdezte érdeklődve, mikor beszállt mellém a kocsiba.
- Vissza a kollégiumba. - momdtam, majd szép lassacskán elnyomott az álom. Nem tehettem róla. A stressz miatt volt.

**
- Alex! Ébresztő! Megjöttünk. - kezdett költögetni Erick. Mikor kinyitottam a szemem megláttam a kollégium, hatalmas épületét. Erick kinyitotta előttem az ajtót majd várt. Egy darabig haboztam, de végül kiszálltam a járműből és elindultam az épület felé.
- Ne kisérjelek be? - kérdezte érdeklődve.
- Nem kell. - visszafordultam felé, hogy a szemébe nézzek. - Köszönöm, hogy megmentettél. - mondtam, majd a kezemet nyújtottam felé. Ő jó szorosan megragadta, és megrázta azt.
- Holnap mindent át beszélünk iskola után. - mondta, mire bólintottam. Nem vártam tovább. Minél hamarabb felakartam menni a szobámba és leakartam fürödni. Lemosni a vért a fejemről. Egészen a 210 számú ajtóig futottam. Az ajtó előtt megtorpantam, majd szép lassan lenyomtam a kilincset,majd óvatosan kinyitottam az ajtót, hogy véletlenül se csapjak túl nagy zajt. Ahogy sejtettem. Aaron már nagyban húzta a lóbőrt. Előkerestem a pizsamámat, majd átballagtam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Egy darabig az ajtónak támaszkodva gondolkoztam a történteken, de végül elhatároztam magam, hogy végre megfürdöm. Megnyitottam a csapot, és vártam, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet, közben a koszos ruháimat a szennyes kosárba dobtam. Mikor a víz elérte a jó hőmérsékletet beléptem a tus alá. Egyből a hajammal kezdtem. Láttam, ahogy a vér végig folyik a lefolyón. Kicsit gusztustalannak találtam, de ez van. Még legalább 3 percet töltöttem a víz alatt, majd megunva elzártam a csapot. Ez után már csak az volt hátra, hogy felvegyem az esti viseletemet, majd bebújjak az ágyba aludni. Nagy szerencsémre Aaron nem vett észre az egészből semmit, így nyugisan tudtam menni aludni, habár egy darabig nem jött álom a szememre.

**Másnap reggel**

- Alex! - ugrott rá valaki az ágyamra, ezzel felköltve engem az álmaimból. Persze tudjuk ki volt az. Aaron.
- Mi bajod van, Aaron? Még álmos vagyok! - nyöszörögtem, de úgy látszik ez nem nagyon érdekelte.
- Még az kérdezed, hogy nekem mi bajom? Téged raboltak el, és voltál fogságban egy teljes napig. - kezdett teljesen dühbe gurulni. Nem értettem, hogy mi baja, sose viselkedett így.
- Mi van, csak nem aggódtál értem? - húztam a szám gúnyos mosolyra.
- Még szép, hogy aggódtam miattad! Haverok vagyunk, te barom! - szállt le végre az ágyamról, majd a szekrényéhez lépett, és elkezdte keresni a ruháját.
- Jól van, de most már itt vagyok, szóval nem kell aggódnod tovább. Menjünk el reggelizni, a mait én állom. - mondtam, majd én is elkezdtem öltözni.
- Hogy is ne! Nem kell kedvesnek lenned! Látom, hogy nagyon megviselt téged az elmúlt nap. Nem is kellene ma suliba jönnöd. Maradj itt és pihenj! - fordult felém.
- Nem maradok, így is van mit bepótolnom, nem szeretném, ha több lenne.
Ekkor valaki kopogott az ajtón. Gyorsan magunkra kaptuk a maradék ruhánkat, majd az ajtó felé fordultunk.
- Szabad! - mondtuk egyszerre. Az ajtó kinyílt és Erick állt benne.
- Nem azért, de a földszíntről lehet hallani, hogy veszekedtek. Minden rendben? - kérdezte érdeklődve.
- Igen. Minden rendben! - vágtam rá egyből és magamra erőltettem egy mosolyt. Aaron erre nem mondott semmit, csak duzzogva felvette a táskáját és ott hagyott a szobában. Nem igazán értem miért ilyen dühös.
- Biztos minden rendben? - kérdezte érdeklődve.
- Persze. Csak egy kicsit aggódott értem, ennyi az egész. - legyintettem egyet, majd a táskát a hátamra vettem, majd miután bezártam az ajtót, a "testőröm" kíséretében elindultam az udvar felé. Természetesen nem úsztam meg, a kellemetlen találkozásokat. A földszinten összefutottam David-del, aki nagy megkönnyebbülve sóhajtott, mikor meglátott.
- Örülök, hogy nem esett bajod! - mondta mosolyogva.
- Hála Erick-nek! -biccentettem a mögöttem levő férfira.
- Ugyan! A nehezét te végezted! - mondta, majd tovább indultunk.
Alig, hogy elértem a kollégium kapuját egy újabb személlyel találkoztam.
- Alex! - szaladt oda hozzám Sahra, szeme könnyesek voltak.  Amint elért hozzám a nyakamba borult. Istenem, csak egy napig voltam távol!
- Nyugodj meg Sahra! Most már minden rendben. - mondtam, majd próbáltam elrejteni egyre piruló arcomat. Nem számítottam rá, hogy valaki is meg fog ölelni.
- Biztos minden rendben? Nem ártott neked az a Patrick vagy ki? Sehol egy seb? - halmozott el kérdéseivel.
- Amint már mondtam: kutya bajom. - eröltettem magamra egy újabb mosolyt.
- Ha már itt tartunk. James sem ártott neked, igaz? - lépett közelebb Erick, mire csak megráztam a fejem.
- Mi? Milyen James-ről van szó? - jött oda hozzánk Aaron is. Most már együtt volt az én kis baráti köröm.
- Ez nem fontos! - legyintettem, majd tovább indultam.
- Figyelj! Az ilyet nem szabad magadban tartanod. Látom rajtad, hogy nagyon megviselt ami tegnap történt. - mondta Erick, közben megragadta a vállam.
- Jól van! Bűntudatom van, érted? - akadtam ki. Elegem volt a sok kérdezősködésből, a sajnálkozó tekintetekből.
- De te is jól tudod, hogy nem a te hibád volt. Az az idióta emelt fegyvert az FBI-sokra, ezért lőtték le. - mondta Erick, közben egyenesen a szemembe nézett.
- Akkor is. Ha nem szököm meg, még most is élne.
- Ha nem szöksz meg, akkor lehet, hogy most te feküdnél, holtan. Egyébként is, ő kereste magának a bajt, ezért nem kellene magadat hibáztatnod! - indult meg, majd ott hagyott a többiekkel. A kis csapat felé fordultam.
- Ha Erick nincs, nem is tudjuk meg ezt, igaz? - kérdezte Aaron egy kicsit idegesen. Bólintottam. Erre kikerekdett a szeme. Sóhajtottam egyet.
- Köszönöm, hogy aggódtatok értem, de mivel már itt vagyok, ráadásul épségben, megtennétek, hogy nem beszéltek róla folyamatosan? - néztem végig rajtuk. - Nekem sem könnyű ezeket hallgatnom elhihetitek.
- Jól van. Nem beszélünk róla. - adta be a derekát Aaron. Az ő száját is elhagyta egy sóhajtás, majd megindult a suli épülete felé. Mi némán követtük.

Meghoztam a kövi részt! Remélem elnyerte a tetszéseteket! :) :D