A fekete paripa

A gyámhivatal

Majd nem egy teljes hetet töltöttem a házban. Egyedül voltam, semmi támogatást nem kaptam. Vagy is kaptam csak nem fogadtam el. Nem kellett az a sok sajnálkozó tekintet. John is többször eljött hozzám, hogy ,megnézze hogy vagyok és hozott magával ennivalót is. Természetesen elfogadtam, de nem ettem egy falatot sem. Arra gondoltam, hogy így legalább éhen halok és mehetek a szüleim után. 

- Alex! Nem gondolod, hogy ideje lenne kimozdulnod innen? - kopogtatott be John a bejárati ajtón.

- Nem akarok elmenni sehova! Kérlek hagyj magamra! - mondtam az emeletre vezető lépcsőn ülve. 

- Kérlek Alex! - mondta egy lágy és kellemes hang. Sarah hangja volt. Lementem a földszintre, majd kinyitottam az ajtót. Alig, hogy kinyitottam az ajtót, Sarah azonnal a karjaimba szaladt. Erősen szorított magához, aztán elengedett. Nagyra nyitott szemekkel pislogtam, hogy mi is történt az előbb. 

- Na! Most, hogy kinyitottad az ajtót és betudtam menni ideje elkezdeni átöltözni! Elviszlek egyet pizzázni! - rontott be a házba John, majd egyenest a szobámba sietett ahol a szekrényemből minden egyes ruha darabot kipakolt a szekrényből.

- Még is mit csinálsz? - kérdeztem egy kicsit ingerülten. 

- Nincsenek valami menőbb cuccaid? - kérdezte, majd tovább halmozta a ruha tornyot, amit az emeletre érésemig összehalmozott. 

- Ezek igen is menő cuccok, ellenben a te ruhádra, hadd ne mondjak semmit! - vágtam vissza, de mintha meg sem hallotta volna a megjegyzésemet kutatott tovább.

- Ezek megfelelnek! - nyomott a kezembe egy fekete farmer nadrágot, egy  non stop - os feliratú pólót,  és egy hozzájuk megfelelő pulóvert.

- Nem akarok menni sehova! - mondtam egy kicsit elszontyolodva, majd a padlót kezdtem bámulni.

- Kapsz 5 percet! - mondta megint úgy, mintha meg sem szólaltam volna.

- Még is mire? - kérdeztem vissza.

- Arra hogy átöltözz. - válaszolta.

- Mi lesz, ha nem öltözök át? - kérdeztem megint vissza.

- Akkor én magam foglak átöltöztetni! - mondta, majd Sarah -val együtt kiment a szobámból. 

Nem akartam átöltözni, de egy kicsit féltem, hogy ha nem öltözök át, akkor ő fog átöltöztetni. Ezt nem akartam. Tényleg, csak 5 percet adott. 5 perccel később benyitott az ajtón.

- Látom megjött az eszed! - mondta, látva, hogy már át vagyok öltözve és az ágyon ülök.

- Komolyan John! Nem akarok elmenni sehova. - mondtam, majd neki feküdtem az ágynak.

- Ez pedig nem kívánság műsor. Jössz és kész! - ragadta meg a kezemet a férfi, majd lerángatott a földszintre ahol Sarah már várt minket.

- Mehetünk végre? - kérdezte érdeklődve.

- Hogy ne! - vágta rá egyből John, majd beszállított a kocsiba az anyósülésre, majd ők is beszálltak és elindultunk.  A házamhoz egy közeli pizzériába mentünk. Ott vettek nekem minden jót. Egy nagy XXL -es pizzát ettünk(amiből haza is vittünk), és kólát ittunk hozzá. Nem mondom de jól esett ez a kis kimozdulás, habár eleinte nem akartam jönni. 

Otthon nagy meglepetés várt minket. Egy nagyon szép autó állt a kocsifeljárónkon és egy férfi állt az utcaajtóban. Bizonyára rám várt.

- Örvendek! Alex Johnson- hoz jöttem. - mondta a férfi, majd kezet fogott velem és Johnnal.

- Én vagyok Alex Johnson. - mondtam határozottan.

- Rendben, akkor pakolj össze és gyere velem! - mondta a férfi, majd intett, hogy induljak csomagolni.

Egyikünk sem értette miről beszél.

- Elnézést uram, de megmondaná, hogy ki maga? - kérdezte John érdeklődve.

- Sajnálom a gorombaságomat, hogy nem mutatkoztam be. A nevem James Robert. A gyámhivataltól jöttem, hogy elvigyem Alexet egy gyerekotthonba. - magyarázta a férfi jöttének okát. 

Mi Johnnal és Sarah-val össze néztünk. 

- Nem akarok magával menni. -mondtam hirtelen.

- Itt akkor sem maradhatsz egyedül, hisz senki nem tud rólad gondoskodni. - mondta James, de én csak a fejemet ráztam. 

- Én majd gondoskodok róla! - mondta John és rám kacsintott.

- Megmondaná, hogy maga kicsoda? - kérdezte a gyámügyisi. 

- Az én nevem John Smith és a család barátja vagyok. - mondta a mögöttem álló férfi.

- Szóval maga John Smith. Ezzel egy kicsit megkönnyebbíti a munkámat.

-  Miért? - érdeklődött John.

- Azért, mert Peter Johnson a végrendeletében magát  jelölte ki a fiú gyámjának, ha vele, bármilyen baj történik. - fonta karba a kezét a férfi.

Johnnal összenéztünk, akinek arcán nagy mosoly díszelgett. Nem tudom miért örült neki ennyire, de nem kérdeztem tőle.

- Akkor ugye minden rendben van. Haza viszem magamhoz a fiút és mától ott fog lakni nálam. - borzolta meg a hajamat John, amit csak is apunak engedtem meg. 

- Majd még elfogok látogatni magához, hogy lássam milyen körülményekben nevelkedik a fiú. - mondta a férfi, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.

John bekísért a házba és mivel megígérte a gyámügyisinek, hogy haza visz magával összepakolt néhány cuccomat, majd haza vittük Sarah-t és mi is mentünk haza.