A fekete paripa

Szobába "zárva"

Néma csöndben ültem az anyósülesen, szememmel az utat kémlelve, reménykedve, hogy egyszer is ismerős utcát látok meg. Sajnos ez nem így volt. Nem az iskolám fele ment.
- Mintha csalódottnak tünnél. - törte meg a csendet. Felé fordultam, majd vissza az útra.
- Még sem Szélvihart akarod? - kérdeztem érdeklődve.
- De igen, őt akarom. Csak tudod, tanultam az eddigi hibáimból és ahelyett, hogy ellopom a lovat, beszélek a nagybátyáddal, hogy adja nekem.
- Még is miért adná neked? Tudja, jól, hogy ebbe úgy sem megy bele. - fordultam felé. Már megint mosolygott. Íjesztően mosolygott.
- Ezzel is tisztában vagyok. Ezért vagy itt te. - mondandója közben rám nézett. - Tudom jól, hogy bármit megtenne érted. - itt visszanézett az útra. Még épp időben, mert majdnem nekiütköztünk egy másik kocsinak.
- Engem akar elcserélni a lóért. - hajtottam le a fejem.
- Ügyes vagy. Eltaláltad. - mondta, utána nem szólalt meg többet. Egy panel lakásnál állt meg. A kocsival megállt az utcán, majd felém fordult. Ismét.
-Ha jót akarsz magadnak, nem csinálsz butaságot. - mondta, mire bólintottam. Kiszállt a kocsiból, majd megkerülve a járművet, kinyitotta az anyósülés felőli ajtót, majd mikor kiszálltam becsukta mögöttem. Megindult az épület felé, engem maga előtt tolva. Egyből, ahogy belépsz az épületbe, az ajtóval szemben volt a lift. Az volt az úticélunk. A lifttel együtt felmentünk az ötödik emeletre, csak hogy biztos ne sikerüljön megszöknöm, majd a tízes számmal ellátott ajtón beléptünk a lakására.
- Ott van a konyha, ott a fürdő, és ott van egy szoba ággyal, ha véletlenül aludni támad kedved. - mutatta körbe a helyet, majd elindult a konyhába, de előtte bezárta az ajtót és zsebre rakta a kulcsot.
- Nem értem. Miért nem kezelsz fogolyként?
- Azért, mert számomra nem vagy az. Csak egy gyerek, akinél a tulajdonom van. - kezdett el csinálni két szendvicset.
- Nem értem. Miért nem tudod felfogni, hogy a lovat senki más nem tudja megülni, csak én? - kérdeztem érdeklődve.
- Erről nem szeretnék vitát nyitni. Mondjuk úgy, hogy a vevőm bisztos be tudja majd törni. - rakott le az asztalra két tányért, azon sonkás szendvicset, uborkával, meg tojással. - Egyél!
- Kösz, de valahogy most nincs étvágyam. - mondtam gúnyosan, a nappali közepén állva.
- Szerintem, ha hozzá kezdesz enni, már lesz kedved hozzá, hiszen tartja a mondás, hogy "evés közben jön meg az étvágy". - mondta és az asztal melletti székre mutatott. Nem volt mit tenni. Nem akartam ellenkezni, mert még a végén elgurul a gyógyszere, és megöl. Leültem az asztalhoz és nagyban elkezdtem szemezni azzal a szendviccsel. Ekkor nagyot kordult a gyomrom. Mondjuk nem is reggeliztem és azóta nem igazán tudtam étel közelébe jutni. - Gyerünk! Láss hozzá!
Annyira éhes lettem a látványtól, hogy hozzá kellett kezdenem a szendvicshez. Igazán finom volt. Öt perc alatt bevágtam az egészet.
- Azta. Mi az nem adnak a suliba enni? - kérdezte érdeklődve.
- Nem volt időm reggelizni, azóta meg foglyot játszok. - forgattam meg a szemeimet.
- Jól van ne legyél ennyire kiakadva egy egyszerű kérdéstől! - mondta, majd az üres tányérokat a mosogatóba rakta.
- Alex! Hallasz engem, Alex? - hallottam meg Erick hangját a fülemben. Felemeltem a fejem, és próbtam úgy viselkedni, mintha nem szólnának hozzám. - Ha igen, akkor szólok, hogy ismét meghatároztuk a helyzeted! Már úton vagyunk!
Ennél örömteli hírt nem kaphattam volna. Fel sem tűnt, hogy mosolygok, de sajnos James észre vette.
- Minek örülsz ennyire? - kérdezte mire összerezzentem.
- Semmi közöd hozzá! - vágtam rá, majd elfordultam felőle.
- Valamit biztos elhallgatsz előlem. Mondjuk a mini adó-vevőt, ami a füledben van? - kérdezte, mire kikerekedett szemekkel felé kaptam a fejem. - Úgy látom, igen. - húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz! - mondtam, kínosan forgadtam a fejem. Honnan tud róla? És ha tud róla, miért nem dobta el, hogy ne tudjanak rá találni? Vagy ez a terve?
- Gondolom, most azon gondolkozol, miért nem vettem ki a füledből azt a ketyerét. Igazam van? - kérdezte. Mi van ezzel az emberrel? Gondolat olvasó vagy mi?
- Szerintem semmi közöd hozzá, hogy mire gondolok! - mondtam, majd felálltam az asztaltól, és átmentem a nappaliba, ahol leültem a kanapéra.
- Nyugalom Alex! Miért vagy velem ennyire ellenséges? Elvégre megmentettelek Patricktől. - támaszkodott neki a nappali ajtókeretjének.
- Jah, azért, hogy te rabolhass el, na meg amikor utoljára találkoztunk, rám lőttél. - mondtam majd bekapcsoltam a Tv-t.
- Nem is tudtam, hogy meglőttelek. Viszont mentségemre szólva, ez azért volt, mert elloptad a lovamat. - mondta, majd leült a kanapé mellett levő fotelbe. Még is milyen mentség akart ez lenni? Egyre jobban elhiszem azt, hogy ennek az embernek nagyon sok probléma lehet a fejével.
- Na? Mikor ér már ide a felmentősereg?
Pont ahogy kimondta az FBI emberei betörték a bezárt ajtót, és azonnal elárasztották az egész szobát. Szemeimmel Ericke-et kerestem, de nem találtam. Ezzel szemben James megragadta a karom és maga elé rántott, és egy pisztolyt nyomott a fejemhez. Honnan a francból vette azt elő?
- Tegyék le a fegyvert, vagy a fiúnak annyi! - kiáltotta, közben stabilan engem tartott.
- Tegyék le a fegyvert, fiúk! - jelent meg a tömegben Erick. Kicsit jó volt őt újra látni. - Mit akar James?
- Felajánlok egy cserét! - szóval ezért kell ez az egész - Hozzák ide a fiú lovát, és elengedem a fiút.
- Még is miért tennék ilyet? - kérdezte Erick, közben tartotta a szemkontaktust James-szel.
- Mondjuk azért, mert ha nem teljesíti azt amit mondok a srác agyvelője beteríti majd az egész földet. - elég jó volt a szöveg, már én is elhittem, hogy képes meghúzni a ravaszt.
- Rendben. Idehozzuk a lovat, csak engedje el a fiút! - próbálkozott tovább az FBI főnök, csak hogy én biztonságba kerülhessek.
- Nem adom én őt olyan könnyen. És amíg várakozunk, legyenek kedvesek kifáradni a lakásból! - mondta, majd azzal a kezével, amiben a pisztoly volt a volt ajtó felé mutatott.
- Komolyan azt hiszi, hogy itt hagyom magával Alex-et? - kérdezte Erick egy kicsit idegesen.
- Nyugodtan kimehettek, Erick! Nem lesz semmi bajom! - vettem magamon egy kis bátorságot, hogy megszólaljak.
- Biztos vagy benne? - *egyetértő bólintás* - Jól van! Emberek! Mindenki hadja el a helyiséget!
- És mindenki várjon lent az utcán! - szólalt meg James. Ebbe már nem annyira szeretett volna bele menni Erick, de intettem neki, hogy minden rendben lesz, így az embereivel együtt elhagyta a helyiséget. James belökött a szobába, ahol az ágy volt, és bezárta az ajtót. Ennyit arról, hogy nem tekint fogolyként. Leültem az ágyra, és gondolkozni kezdtem.
- Erick! - szólaltam meg halkan, de ez ennyi elég is volt, hogy az adó -vevőn meghallja.
- Mondd Alex! Ugye nem bántott? - hallottam meg a hangját.
- Nem! Kutya bajom. Figyelj! Nem adhatjuk oda neki a lovat! Valamit ki kell találnod! - mondtam, majd rá feküdtem az ágyra.
- Rendben! Bízdd ide! - mondta, majd nem szólalt meg többet.
Ekkor James lépett be a szobába.
- Tudod, egy kicsit megleptél! - mondta, majd leült az íróasztalához, ami a sarokban volt.
- Miért is?
- Olyan felnőttesen viselkedtél. Azt hittem, hogy elkezdesz nyavajogni, hogy engedjelek el, erre néma csöndben álltál, még remegni sem remegtél. - mondta, majd végig nézett rajtam.
- Nem igazán volt kedvem beszélni, mikor egy fegyvert szegeztél a fejemnek, és azzal fenyegedted a barátom, hogy megölsz, ha nem teljesíti azt amit mondasz. - forgattam meg a szememet.
-Tudod jól hogy nem bántottalak volna. Nem vagyok gyilkos. - mondta, mire majdnem elhittem neki.
- Úgy sem fogod megkapni a lovamat. Nem engedem! - mondtam, majd felálltam az ágyról és az ablakhoz mentem. Igazán meredek az út lefelé. Valahogy viszont meg kell szöknöm, hogy ne tudjon felhasználni, a követeléseihez.

Meghoztam az új részt. Bocs, hogy ilyen sokáig tartott! :) ;)