A fekete paripa

Van egy bátyám. Király!!

Ébredésem után pár perccel lépett be az orvos a "szobámba" , majd alaposan megvizsgált. A vizsgálat végeztével csak annyit mondott, hogy még éjszakára bent tartanak, és ha nem lesz probléma, holnap haza mehetek. Természetesen, ennek mindenki örült. Richárd, Matt és Sebastien, azt mondták, hogy egy tapottat sem mozdulnak el mellőlem. Örülök, hogy ennyire törődnek velem, de így nem tudok Matt - tel beszélni.
- Richárd! Sebastien! Magunkra tudtok hagyni egy kicsit Matt-tel? - törtem meg a néma csendet. Kicsit nyomasztó volt.
- Hogyne, persze, de miért? - kérdezte Richárd, majd Matt- re nézett, aki természetesen nem tudta miről akarok vele beszélni, így csak a fejét rázta.
- Csak szeretnék vele négyszemközt beszélni, és ha már úgy is elmentek, hozhatnátok nekem valami finomabb ebédet ennél! - mutattam a tökfőzelékre a kis asztalon. Bólintottak, majd elhagyták a szobát.
- Miről szeretnél velem beszélni? - kérdezte Matt érdeklődve. Huh, rendben! Egyből a közepébe.
- Szeretnék mesélni neked egy kicsit a gyerekkoromról, pontosabban a 4. születésnapomról. - kezdtem bele a történetbe. Már az első mondatomtól elkerekedett a szeme.
- Mit szeretnél róla mesélni? - kérdezte nyugotságot szinlelve, de láttam rajta, hogy kezd ideges lenni.
- Ha jól emlékszem, apám a 4. születésnapomon elvitt a házunkhoz közeli vidámparkba. - egyre idegesebb. Jól haladok! - Volt velünk egy nállam sokkal idősebb fiú is, és csodák csodájával, az ő neve is Matt volt.
- Nem értem, hogy hogy jövök én a képbe. - tette az értetlent, pedig látszott rajta, hogy tudja miről beszélek.
- Ő a bátyám volt. - mondtam, majd elfordítottam a fejemet felőle. Hirtelen megölelt.
- Igen, Alex, én vagyok a bátyád! - mondta, majd szorosan magához ölelt, amitől a hirtelen karomba nyilaló fájdalom miatt felkiáltottam.
- Ne haragudj! - mondta. Mikor vissza néztem rá, arcáról folytak a könnyek.
- De én ezt nem értem. Miért nem emlékeztem rád? És hol voltál az elmúlt 11 évben? - tettem fel a legfontosabb kérdéseket.
- A 4. születésnapodon történt. Akkor én 18 voltam, és felelőséggel tartoztam irántad, de nem vigyáztam rád eléggé. Amint kiszálltunk a dodzsemből elindultunk a körhinta felé. Még nem értünk oda, amikor is összefutottunk az akkori barátnőmmel, Lizával, aki ha meglátott egyből a nyakamba ugrott, és nem könnyen lehetett levakarni magamról. Mondtam neki, hogy ma van a szülinapod és, hogy veled akarom tölténi, meg, hogy én vigyázok rád, de ez őt nem nagyon érdekelte. Mire észbe kaptam eltüntél mellőlem és egyedül felszálltál a körhintára, csak hogy leestél a lóról a körhintán és beverted a fejed. Amikor észre vettem, azonnal oda siettem, hogy hátha tudok valamit segíteni, de nem voltál magadnál és nem tudtam, hogy mit kell tennem. Hívtam a mentőket és apának is szóltam. A kórházban találkoztam apával aki jó nagy fejmosásban részesített. Annyira szégyeltem magam, hogy nem voltam ott mikor magadhoz tértél, és azért nem voltam melletted, mert elmentem az egyetemre, hogy ne keljen látnom, apám csalódott arcát. - mondta ezt végig egy szuszra. Csak hallgattam végig, amit mesélt.
- Értem. - ennyir tudtam kinyögni. Szó se róla, nem haragudtam rá, hisz az én hibám. Ha nem megyek el mellőle, nem történt volna semmi.
- Ugye meg tudsz bocsájtani! - mondta, mire megöleltem, de nem szóltam semmit.
Eddig úgy hittem, hogy egyke vagyok, de most, hogy megtudtam, hogy van egy bátyám nagyon örülök neki. Nem telt el pár perc és Richárdék visszajöttek.
- Hoztunk neked egy sajtburgert, hisz tudom, hogy szoktad szeretni, akkor coca colát is kapsz, csak ha jön az orvos, dugd el jó alaposan! - kacsintott rám a férfi. Bólintottam, majd hozzá láttam az evéshez. Matt mosolygott és ez nekem is boldogságot okoz. Ezek után hamar eltelt az az egy nap is és hamar haza kerültem. Amint kiszálltam a kocsiból, a bokszokhoz vezetett utam, mert Richárd elmondása szerint ott volt. Meg is találtam, amint nagy búskomoran lógatja az orrát.
- Na mi van veled, paci? - kérdeztem érdeklődve. Amint meglátott engem, nyerítve szaladt oda hozzám. Ilyet sem sokat csinált. Én is ugrálni kezdtem, bár azt nem tudom, hogy miért.
- Jól van, azért óvatosan, úrfi, nehogy felszakadjon a seb amit összevartak! - lépett a hátam mögé Sebastien mosolyogva.
- Jól van, jól van! Értettem! - mondtam, majd visszamentem vele a házba. Odabent Matt már nem viselt fekete zakót és nadrágot, mint Sebastien, hanem hétköznapi viseletet.
- Úgy hallottam, hogy mostmár tudod ki itt ez a fiatal ember mellettem. - veregette meg Matt vállát. Szóval ő is tudta. Mondjuk az unokaöccse szóval...na mind egy. Nem lényeg. Bólintottam.
- Akkor mostantól Matt már nem a komornyikom. - mondta Richárd, Matt felé fordulva. Most egyszerre bólintottunk, amit Richárd is észre vett és elnevette magát. Felszaladtam a szobámba és unalom üzés képpen elkezdtem játszani a Ps-en. A vállam miatt meg kell várnom, hogy meggyógyuljon, csak ugána mehetek medencézni, így most unatkozhatok a lakásban. Ekkor döntöttem el, hogy másnap vissza vitetem Szélvihart a lovardába és így lesz alkalmam bemutatni John-nak a bátyámat. Remélem ők nem tudnak a balesetemről. Nem szeretem, ha aggódnak miattam.
Hamar eljött az este és vacsora közben hallgattam Matt beszámolóját eddigi életéről. Kiderült, hogy ő is szeret lovagolni és egy időben versenyezett is, de megunta ezért abba hagyta. Remek! Már is van egy közös hobbink. Vacsora után Sebastien lecserélte a kötést a sebemről, majd lefektetett aludni, de még előtte megittam a jól megszokott tejet, és megettem a kekszet is. Matt is elköszönt, és eltettük magunkat holnapra.