A fekete paripa

Verseny: Nyersz vagy veszítesz!

Steve előttem állt karba tett karokkal. Sürgette a döntésemet. Vagy elfogadom a kihívást és felteszem Szélvihart a "fogadásra" amit ő kötött magával, vagy alaposan elvernek, habár ez legyen a legkisebb problémám.
- Nem túlzol egy kicsit, Steve?- állt fel Matt is és mellém lépett.
- Nem kell ennyire félteni a fiút, Matt-i gyerek! Ha ennyire nagy a szája ezt könnyen megoldja! - mondta, majd rám nézett.
Ezt a gúnyos hangnemet nem tűröm meg senkivel szemben! Főleg nem a bátyámmal szemben.
- Jól van Steve! Versenyezzünk! - mondtam, és egyből a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam John-t, hogy hozza ide Szélvihart. Kis időbe telt mire meggyőztem, hogy nem lesz semmi baj, de végül bele ment a dologba. Fél órába telt mire megérkezett a lószállítóval együtt.

- Köszi, hogy elhoztad! - mondtam mikor segítettem neki a lovat felszerszámozni.

- Szívesen, de nem értem. Miért kellett elfogadnod, ezt a bugyuta versenyt? - kérdezte érdeklődve.

- Mert nem szeretem, ha lenéznek, és becsmérelnek. Na meg porig akarom alázni ezt az embert. - mondtam, közben Steve arcát lestem. Szélvihar örült, hogy újra láthat engem, amivel én is ugyan így voltam. Kivezettem a lószállítóból a lovat, amire Steve gúnyosan elmosolyodott.

- Egy csodálatosan szép lóval fog bővülni a család! - mondta, gúnyos mosollyal a száján. Szívesen behúztam volna neki még egyet, de ezt inkább a verseny utánra tartogatom.

- Ne igyál előre a medve bőrére, Steve! Te nem tudod, milyen ez a ló! - mondta Matt mosolyogva és biztatóan tekintett rám.

- Akkor kezdhetjük? - érdeklődött a férfi, majd bólintásom után a verseny pályához vezetett minket. Ahogy láttam egy hatalmas pályáról van szó ahol nem csak futni kell ugyan is tele volt akadályokkal. A pálya mellett lelátók voltak, ahova a meghívottak leültek nézni minket.

- Ügyes leszel, Alex! - biztatott Matt a lelátóról. Bólintottam, majd nagy levegőt vettem. Ha ez nem sikerül mindennek vége. A bevezető kör után a starthoz álltunk mind a ketten. Steve- nek egy csoda szép pej Arab telivérre van, de tudom, hogy Szélvihar sokkal jobb nála. Remélem nyerek. Muszáj nyernem!
- Na mi van, Alex? Beijedtél? - kérdezte érdeklődve Steve.
- Annyira ne becsülj le! - mondtam neki vissza. A jelző pisztoly elsült, és mind a ketten neki iramodtunk nagy sebességgel. Steve az élre került rövid idő alatt, de nem tudott szabadulni tőlem. Szorosan a sarkában voltam. Hozzá kell szoknom még erre a nagy  sebességre.
- Lassú vagy, Alex! Ez a verseny már el van dőlve! - kiáltott hátra Steve, majd az ostorával oda sózott egyet a lovának, hogy gyorsabban menjen. Nem gondolja, hogy ez a lónak nem kellemes?
- Szélvihar! - súgtam a ló fülébe- Ha elvesztjük ezt a versenyt akkor...- itt a hangom egy kicsit megcsuklott - ...akkor téged is elvesztelek!
A ló, futás közben hátra pillantott egy kicsit, majd mikor újból előre tekintett, éreztem, ahogy egyre gyorsabban futott volna. A szél ami futás közben keletkezet egyre jobban fújta a ruhámat. Szorosabban fogtam a kantárszárat, mert eddig nem futottam ilyen gyorsan Szélvihar  hátán. Egyre közelebb és közelebb értünk az Arabhoz, és pár másod perc alatt meg is előztük őket.
Ahogy Steve-re néztem láttam ahogy meglepődik, majd ismét  ostorozni kezdi az Arabot. Természetesen mi már addigra jóval előrébb  voltunk. Az első  körben mi értünk először a Start vonalhoz, aminek kimondhatatlanul örültem. Már csak 2 volt hátra és tudtam, hogy mi fogunk nyerni.
- Gyerünk Szélvihar! - kiáltottam vidáman, aminek a hatására a ló még gyorsabban futott. Steve-nek esélye sem volt utolérnie minket. 

- Csak így tovább, Alex! - hallottam meg Matt hangját a lelátóról. Intettem neki egyet, majd ismét megfogtam a kantárszárakat, nehogy leessek a nyeregből. 

- Nem hagyom, hogy nyerj! - kiabálta távolból Steve, de nem tudtam mire gondolhat, hogy olyan távolságból, mit tudna nekem ártani.

- Csak szeretnéd! - kiabáltam vissza, mosolyomat nem tudtam visszatartani. Ekkor hirtelen azt éreztem, hogy csúszni kezdett le a nyereg a ló hátáról. Nagyon megijedtem, hogy leesek Szélviharról. Olyan erősen fogtam a kantárszárakat, hogy az felhorzsolta a tenyeremet. A ló is észre vette, hogy valami nincs rendben, mert lassítani kezdett, így Steve át tudta venni a vezetést. 

- A francba! - mérgelődtem.

- Viszlát a célvonalban! Lúzer! - robogott el mellettünk nagy sebességgel az Arab hátán Steve-vel, aki nagy nevetésbe kezdett.

- Ennek még nincs vége! - kiáltottam, majd Szélviharra néztem aki bólintott egyet. Leszedtem a nyerget a ló hátáról és úgy mentünk tovább. Nem kellett sok és ismét mi vezettünk.  Steve-nek még a szája is leesett a csodálattól.

- Na ezt csináld utánam, haver! - mondtam, mikor megelőztük őket.  A második körben is mi értünk elsőnek a célba. Az utolsó kör. Ha így folytatjuk, tuti mi nyerünk! Az utolsó kör alatt folyton figyeltem, nem történik -e valami különös dolog, mint a nyereg esetében is, de semmi nem történt, így könnyen értünk be a célba. Nyertünk. Micsoda meglepetés, igaz? 

- Ez az! Alex megcsinálta! - szaladt oda hozzám Matt, mosolyogva, majd mikor leszálltam a ló hátáról megborzolta  a hajamat. 

- Sikerült! - mondtam, és Steve-re néztem aki nagyon idegesnek látszott. - Én nyertem Steve! - léptem mellé, de ő csak dühösen ellökött maga mellől. Ha nincs ott a bátyám tuti elesek. Micsoda bunkó, de ezt már tudtuk róla eddig is. 

- Tuti, hogy csalt! - mondta egyik haverjának a fiú. Nem tudja mi az, hogy tisztességes verseny?

- Egyébként, Steve, te csaltál nem én. Valamitől leesett a nyergem, és tuti, hogy ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk rajta, hogy valami elvágta. - mondtam, majd John-ra mutattam akinek a kezében ott volt a nyereg és azt vizsgálta. 

- Te azt mered nekem mondani, hogy csalok? - ragadta meg a ruhámat a nyakamnál fogva. 

- A srácnak igaza van, Steve! Nem tisztességesen játszottál! - szólt közbe Steve egyik haverja. 

- Most az ő pártját fogod? - nézett rá srácra Steve.

- Igen, mert szerintem túl messzire mész a vádaskodás terén. Jobb lenne, ha befejeznéd! - válaszolta a fiú.

Steve motyogott magában néhány mondatot, majd szó nélkül ott hagyott bennünket.

- Igazad volt, Matt! Jó, hogy eljöttünk! - mondtam, mire mindannyian elnevettük magunkat. John kivezette a lószállítóhoz Szélvihart, majd köszönés után elhajtott onnan. Mi is elindultunk, csak előtte még csobbantam egyet a medencében.  Otthon elmeséltünk Richárdnak és Sebastien -nek mindent, ami a mai nap velünk történt, ők pedig kíváncsian figyeltek mindent amit mondtam.

Ez a nap nagyon király volt!!!

Bocsi, hogy ilyen soká hoztam az új részt, de nem nagyon volt mit írnom, nem volt ötletem, és a suliban is nagyon rá kell hajtanom, mert nem nagyon jók a jegyeim. Egy darabig nem lesz még folytatás, de amint tudom hozom a kövit.