A fekete paripa

Tényleg barát

Egy nem üresen álló asztalhoz igyekeztünk Kicsit ideges voltam, mert nem tudtam mire számíthatok, de ahogy észre vettem Aaron boldogan ment arra. Biztos a barátai. Nem akartam zavarni, ezért egy üres asztalt kerestem kevesebb sikerrel.

- Alex! Erre! - intett maga után a srác, már mikor odaért az említett asztalhoz. Az asztalnál az ott ülők mind végig nézett rajtam. Nem szóltam semmit, csak helyet foglaltam Aaron mellett.

Egy darabig néma csöndben ülltünk, majd hirtelen az egyik srác megszólalt.

- Szóval, Aaron. Kit tisztelhetünk, új barátodban? - kérdezte érdeklődve.

- Tényleg, még be sem mutattam. Srácok! Had mutathassam be Alex-et. - mondta Aaron, és rám mutatott.

- Öhm. Helló. - intettem mindenkinek.

- Én Christopher vagyok, de szólíts nyugodtan Chris-nek! - nyújtotta felém a kezét az éppen mellettem ülő srác. Ja, egyébként vagy 5-en ültek annál az asztalnál, de velünk együtt már 7-en voltunk. Nem kevesen, igaz? Kezet ráztunk, majd néztem a következő gyerekre, aki ép bemutatkozni készült.

- Engem Daniel-nek hívnak. Ha valaki bántani akar, szólj nyugottan és én elintézem neked. - kacsintott rám, majd bele ivott a colájába.

- Jason! - intett a harmadik srác. Ő halgatag volt. Szerintem vele jövök ki, majd a legjobban, ha egyáltalán barátok leszünk.

- Brian vagyok. Ha akarsz javítani az öltözködéseden, csak szólj, és már is a legmenőbb cuccokban fogsz járkálni a suli területén. - fogtunk kezet.

- Engem Roger-nek hívnak, de nekem ne szólj, ha valami bajod van! - jutott a sor, az először megszólaló srácra. Nem éppen tünt kedvesnek. Nem nagyon fírtattam a dolgot, de ő nem nagyon nézte jó szemmel, hogy a barátai ennyire kedvesek hozzám. - Mondd, csak Aaron. Hol akadtál rá erre a srácra?

- Ő a szobatársam és arra gondoltam, hogy meghívom egy sajtburgerre. Tudjátok. Unatkoztam. -mondta két falatt között.

- Biztos nem tudta meg venni magának. - próbálta olyan halkan mondani, hogy csak a mellette ülők halják, de én is meghallottam.

- Parancsolsz? - kérdeztem érdeklődve.

- Bocs. Ez hangos volt? - kérdezte gúnyosan. - Nem te vagy az akinek ösztöndíja van?

- De igen, én vagyok az. Biztos sok diák van, akit így vesznek fel. - mondtam, majd a többiekre néztem.

- Te vagy az egyetlen. - nézett rám Aaron. Ez egy kicsit meglepett. Akkor csupa gazdagokkal vagyok körül véve. Ez nekem is sok egy picit.

- És akkor mi van? - néztem Roger-re.

- Semmi, semmi. Csak éppen nem vagy ide való. Figyelj, haver! Szerintem addig menj át másik suliba ameddig tudsz! - mondta és körbe pillantott, de a barátai nem rajongtak épp az ötletéért.

- Szerintem nyugottan tanulhat itt. Ebben semmi szokatlan sincs. - mondta Brian.

- Tévedsz, Brian. Ő nem olyan, mint mi, ezér semmi keresni valója sincs itt. - mondta. Szavai rosszul estek. Ezek szerint ennyit számít a származás. Még nem is volt meg az első napom, de már azt akarják, hogy menjek el. Nagyon király, mondhatom!

- Nekem teljesen mindegy honnan száramzik valaki. Nem a származás tesz minket azzá, akik vagyunk. - szólalt meg Jason. Értem. Ő mindig a legjobbkor szólal meg .

- Igen, ebben egyet értünk, halgatag barátommal. - helyeseltek a többiek is. Aaron is.

Ekkor egy kezet éreztem a vállamon. Megfordultam, hogy lássam azt, de amikor megláttam ki az nagyon elmosolyodtam.