A fekete paripa

Új szobatárs

A bőröndömmel a kezemben léptem ki a házunk ajtaján. Richárd bácsi még mindig szomorú arcot vágott, de mikor megöleltem búcsúzás gyanánt, elmosolyodott.
- Vigyázz magadra, Alex! - mondta mosolyogva. Sebastienhez léptem.

- Most egy darabig nem látjuk egymást! - mondtam, majd megöleltem a komornyikot. Egy kicsit hiányozni fog az, hogy minden este hozott be nekem tejet és kekszet. Bólintott. 

- Őn is vigyázzon magára, úrfi! - mondta, majd Richárd mellé lépet. 

- Egyébként hétvégére haza jövök, szóval 5 nap múlva találkozunk! - intettem és beszálltam a kocsiba. Matt vitt a sulihoz. Út közben nem beszélgettünk egymással, csak néma csöndben ültünk. Most nem vezetett olyan gyorsan, mint a legutóbb. Azt akarta, hogy még tovább tartson az együttlétünk.

- Ugye, ha valami baj van, akkor felhívsz? -kérdezte már, mikor a kollégium előtt voltunk.

- Persze! Te leszel az első akit hívok. - mondtam, majd a bőröndömmel elindultam az épület felé.  A gondnok már várt rám az épület bejáratánál.

- Alex Johnson? - kérdezte a 50-es éveiben levő férfi. 

- Igen, uram én vagyok az! - álltam meg vele szemben.

- Kérem kövessen! - mondta, majd elindult az emelet irányába. A lépcső előtt egy kicsit megálltam. Fényes, márványból készült lépcsőfokain a Nap fénye megcsillant. Mondhatom szép volt.
- Kérem, ne maradjon le! - szólalt meg a férfi a lépcső tetején. Megráztam a fejem, gondolataimat elhessegettem, majd a férfi után siettem. A második emeleten végre befordultunk a folyosóra. Hirtelen a 210-es számú ajtó előtt megállt, és velem szembe fordult.
- Ez lenne az ön szobája. Kérem, ne okozzon a szoba társának felesleges fejfájást! - mondta, majd magamra hagyott. Bőröndömet kezembe vettem, majd kopogtam az ajtón.
- Szabad! - hallottam meg egy hangot az ajtó mögül. Óvatosan lenyomtam a kilincset, majd benyitottam. Hatalmas volt a szoba. Talán még a sajátomnál is ami otthon van. A szobában két oldalt egy - egy ágy volt mellettük íróasztal, amin, majd tanulni fogok. Szekrény a ruháknak.
- Te vagy a szobatársam? - állt meg előttem egy velem egy magasságú, szőke hajú,barna szemű fiú. Bólintottam, majd körülnéztem melyik ágy az enyém.
- Az, ott. - mutatott az ablak melletti ágy felé. Letettem a holmiaimat, majd az ágyra ültem.
- Nagyon csöndes vagy. Meg mondanád, hogy hívnak? - nézett rám barna szemeivel.
- Alex. Alex Johnson. - mondtam, halkan. Nem mondanám, hogy félénk vagyok, csak nem nagyon szeretek ismeretlenekkel beszélni, csak ha már egy kicsit is megismertem őket.

- Értem. Alex. Én Aaron vagyok. Aaron White. - nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam köszöntését, és jó alaposan meg ráztuk egymás kezét.
- Hányadikba jársz, Alex? - tett fel egy újabb kérdést.
- A 9/a-ba. -mondtam, majd elkezdtem kipakolni a bőröndből.
- Az király. Én is oda fogok járni. Osztálytársak és legjobb haverok leszünk! - mondta mosolyogva. Nagyon eleven a srác. Ez tetszik.
- Kérdezhetek valamit? - néztem a fiúra, aki kíváncsian nézett rám. - Miért mondta nekem a gondnok, hogy ne okozzak neked felesleges fejfájást?
- Ne is foglalkozz vele! Az apám a legnagyobb támogatója a sulinak, ezért mondta azt a gondnok. - legyintett egyet. Szóval ő itt a leggazdagabb. Nem csodálom, hogy úgynézett rám ahogy, hisz én csak egy ösztöndíjas vagyok.
Egy kicsit elszégyeltem magam.
- Egyébként, nem te vagy az az ösztöndíjas srác? - emelte fel egyik szemöldökét. Király. Máris elvesztettem az első "barátomat".
- De, én vagyok az. - Sóhajtottam egyet. Biztos látta arckifejezésemet, mert egyből megszólalt.
- Ne aggódj miatta. Ha valaki ezért szekál , csak nyugottan szólj! - mondta amitől már is egy kicsit jobb kedvem lett. Elmosolyodtam. 

- Ez az. Végre mosolyogsz. - mondta, majd leült ő is az ágyára és elkezdett a laptopján játszani. Ekkor vettem észre, hogy valaki írt nekem Messengeren. Shara volt. 

Shara: - Mizu, Alex? Milyen az új suli? Hallottam, hogy kolis leszel. Milyen a szobatársad?

Én : - Szia Shara! Nagyon nincsen semmi. Igazán jó fej. Egyébként honnan tudod, hogy kolis vagyok?

Shara: - A bátyád búskomoran gubbaszt otthon, de persze nem csak ők vannak így vele. A bácsikád, de még a komornyikod is. 

Én: - Pedig mondtam nekik, hogy csak 5 napot kell kibírniuk.

Shara: - Megmondanád melyik suliba fogsz járni?

Én: - Abraham Lincoln gimnázium.

Shara: - Ugye most csak viccelsz? Én is oda járok. Igaz egy évvel vagyok feletted. 

Én: - Király! Legalább nem leszek egyedül. Majd akkor találkozunk. Most megyek. Szia.

Shara: - Igen, majd még beszélünk. Nekem is mennem kell. Szia.

Elraktam a telefonom, majd tovább pakoltam a ruhákat a szekrénybe. Mikor újból felnéztem, láttam, hogy Aaron engem figyel.

- Figyelj, Alex! Unatkozom! Gyere,  meghívlak egy sajtburgerre. - ragadta meg a karomat és kihúzott a szobából, majd bezárta azt. 

- Nekem ehhez nincs sok kedvem. - mondtam, majd a kulcsomért nyúltam. Vagy is csak nyúltam volna, ha nem felejtettem volna a szobában, amit Aaron sikeresen bezárt. Az arcom elsápadt és félve néztem szobatársamra, aki egy ördögi mosolyt intett felém. 

- Kénytelen vagy velem jönni! - mondta, majd leszaladt az emeletről. Sóhajtottam egyet, majd megindultam utána. Nem ment messzire. A lépcső alján várt rám. - Gyerünk már Alex! Szedd a lábad! - mondta és kiment az épületből. Nem nagyon szoktam eljárni otthonról, csak a lovardába. Szerintem ez meglátszik rajtam. 

- Nem nagyon vagy járatos erre, nincs igazam? - nézett rám és az arcomat fürkészte. 

- Hát...nem nagyon. - mondtam, majd utána mentem. 

- Nem kell aggódni. Nem fogjuk elhagyni a koli területét. Amint azt te is tudod, ez egy úgymond "gazdagoknak" épített kollégium, ezért több féle épületet is építettek mellé, hogy a gyerekeknek ne kelljen sokat metrózni, míg eljutnak "A"pontból "B" pontba. - magyarázta. Erre én nem is gondoltam, de ez tényleg merőben megegyszerűsíti a dolgokat. 

Ha jól láttam a Mcdonald's - hoz igyekeztünk, de amint körülnéztem nem csak ilyen épületek vannak itt. Nem csodálom, hogy az egész kollégium egy magas fallal van körül véve.  Belépve a gyorskajáldába egyből megcsapott a hamburger és a sültkrumpli jellegzetes illata. Hirtelen megkordult a gyomrom, jelezve, hogy ennek az ötletnek neki sincs ellen kifogása. 

- Rendben. Válassz valamit. Akármit, én meg veszem neked! - lökött oldalba Aaron, majd ő is a menüt fűrkészte.  Egyszerűen nem tudtam választani. Annyi sok finomság volt ott, hogy egyszerűen nem tudtam választani.

- Na? Választottál mál? - nézett rám Aaron. 

- Mcmenü. - olvastam fel hangosan ami az árlistára lett felírva.

- Jól van. Akkor nekem is egy olyat. - mondta, mire odakaptam a tekintetem. Ekkor jutott eszembe, hogy hangosan szólaltam meg. Remek. 

Aaron kikérte az ételeinket, majd az enyémet odaadva elindult az egyik asztal fele. Nem mondom elég sokan voltak az étteremben. Aaron is az egyik asztalhoz igyekezett, ahol éppenséggel is ültek.

Íme meghoztam a kövi részt. Tudom, hogy nem lett tökéletes, de azért próbálom kihozni a legjobbat a sztoriból. ;)