A fekete paripa

Az új ló

Apa ott hagyott engem a lovardában, kedves barátjával John Smith -szel. Végig néztem, ahogy apám az autóval elgördül a bejárat elől, majd vissza fordultam a férfi felé.

- Gyere! Körbe vezetlek! - mondta, majd intett, hogy menjek utána.

Elindultam utána, de olyan nagyokat lépett, hogy alig tudtam vele tartani a lépést. Hirtelen megállt, majd felém fordult.

- Több épület mellett fogunk el haladni, de először is az istállót szeretném neked megmutatni, és meg is szeretném tudni hogy hogyan jössz ki a lovakkal. Mivel ez egy lovas iskola, sok tanulóval fogsz, majd találkozni. - mondta, majd ismét elindult.

Egy nagy épülethez érkeztünk. Kinyitotta az ajtót, majd megcsapott minket a lovak jellegzetes szaga.

- Ez az 1-es számú istálló. Itt 20 ló van összesen. A másikban egy kicsit több van,mint itt. Az egyik főbb dolgod az lesz, hogy kitakarítod mind kettőt. - mondta mosolyogva a férfi.

- Nagyon örülök neki! -gondoltam magamban, majd egyre beljebb mentünk az épületben.

Az egyik box- ból furcsa hangokat hallottunk meg.
- Na! Kész is vagy! - mondta egy hang a box felől. Amint kimondta a mondatot, az ajtó kinyílt, és egy srác, tőlem 2 évvel öregebb, jött ki lovával együtt.
- Heló, John! Ki ez az új srác? - kérdezte a fiú, közben végig engem nézve.
- Az ő neve Alex. Mától itt fog dolgozni nálunk. Alex, ő az egyik tanulónk, David. - mutatott be egymásnak minket.
- Nagyon örvendek, örülök, hogy mostantól ide fogsz járni! -mosolyodott el a fiú.
Én is elmosolyodtam, majd a srác kivezette a lovat az istállóból.
- Már is van egy barátod. - mondta John, majd folytattuk tovább utunkat. Hirtelen elkezdett csörögni a telefonja. Gyorsan a zsebéhez kapott, majd kivette onnan a készüléket. Annak a hangját nem hallottam, ki beszélt vele, de John, valamitől nagyon izgatott lett.

- Rendben, Max! Még ma érte megyek! -mondta majd rám nézett. - Illetve, megyünk! - változtatta meg előbbi kijelentését, majd lerakta a telefont.

Értetlenkedve tekintettem rá. Egyből tudta mire gondolok.

- Az egyik barátom hívott. Vettem tőle egy fekete lovat, a tegnapi nap folyamán. Azt mondta, hogy ma érte mehetek és gondoltam szívesen velem jönnél. - mondta, majd az istállón keresztül menve egyenest a kocsijához vezetett. Intett, hogy szálljak be. Így cselekedtem. Vártam, mikor jön ő is, de pár percet késet. Az autó visszapillantójában láttam, amint egy lószállítót akaszt kocsi hátuljára.

- Mehetünk is ! - mondta mikor beült ő is a járműbe.

Legurultunk a feljáróról. Körbe néztem. Az utca kihalt, volt, pedig ilyenkor mindig nagy a nyüzsgés rajta. Utunk a város határ felé tartott. Amint megláttam a táblát, ami a város végét jelentette, egy percre vissza fordultam, kinézve a kocsi ablakán.
Az úton egyikünk sem szólalt meg. Maga az út nem volt olyan hosszú, mint amilyennek tűnt. Egyszer csak megláttam egy táblát, amin ez állt : üdvözöljük városunkban!

- Úgy látszik megérkeztünk! - mutatott a táblától nem messze elterülő óriási kapura. Egy ember várt már ránk.
- John! Örülök, hogy jöttél! - állt egy nő, a kapu előtt. Magas volt, hosszú, barna haja kiengedve lógott a válláig. Kék szemeivel hol John-ra hol, pedig kísérőjére, vagyis rám tekintett.
- Én is örülök Amanda. Bemutatom, Alex Johnsont. Mostantól nálam fog dolgozni. - mutatott be a nőnek, John.
- Johnson? - kérdezte érdeklődve, majd rám nézett.- Te Peter Johnson fia vagy?
Én csak meglepetten bólogattam. - Vajon honnan ismeri az öregemet? - gondoltam, majd Johnra néztem.
- Amanda is akár csak én, az egyetemen találkozott apukáddal. - közelebb hajolt hozzám- El ne mondd neki, de akkoriban nagyon bele volt zúgva.