Louist ismét előre engedtem, majd oda mentem a pulthoz.
-Jó estét! A 380-as szobába szeretnék kérni egy üveggel a legdrágább édes pezsgőjükből, jéggel, és szeretnék még epret, sajtot és néhány süteményt! Oh! És még csokiszökőkutat is, ha van rá lehetőség!
-Persze, uram! Nem sokára küldöm önöknek! - Mosolygott a csaj.
Louis után szaladtam, mert hiába alacsony el tud tűnni eléggé rendesen.
Szerencsémre a liftben állt és tartotta nekem. Beléptem, megvártam, míg becsukódik, majd megcsókoltam. A hajamba túrt és magához húzott. Muszáj voltam uralkodni magamon, hisz egy liftben vagyunk és még a dolgokat is meg kell várni, amiket kértem. Aztán, ha minden a helyén van, beülünk a jakuzziba és mehet a móka.
Jelzésképp hozzá nyomtam magam, mire a számba nyögött. Esküszöm, magamévá tenném, itt, azonnal, de pofátlanság lenne megállítani a liftet.
Még mielőtt rám markolt volna, megfogtam a kezét. A lift jelzett, így elhúzódtam tőle. Elvigyorodtam, ahogy Loura néztem. A pezsgő megtette hatását. Nem bír magával! Remélem minél előbb jön a szobaszervíz, mert én sem bírok magammal.
Kiléptünk a liftből, majd a szoba felé vettük az irányt. Kinyitottam, majd beléptem rajta. Mondanom sem kell, hogy Lou nekem esett. Felkaptam és a falnak nyomtam, bármit, amit csinálni szeretett volna, nem hagytam. Lefogtam a kezét és próbáltam elütni azzal az időt, hogy csókolom. Ami persze be is jött.
Elmondtam egy imát, mikor kopogtak. Louis tartotta magát a helyzethez és nem türelmetlenkedett.
Ajtót nyitottam, betolta a kocsit a szobaszervíz, adtam neki egy kis pénzt, majd miután elment Loura néztem.
-Oh! Értem már miért fogtál le! - Kuncogott. A kocsihoz ment és megakadt a szeme, ugyanazon a pezsgőn amit lent ittunk, majd a csokiszökőkúton. -Megpofoználak, de van olvasztott csoki és eper, szóval ezt most megúsztad! - Harapott bele egy eperbe.
-Nagyon megtisztelő, uram, hogy nem enged a kísértésnek! - Nevettem.
A csoki alá tartott egy epret, majd bele harapott. Az egész annyira szexi volt! Szerintem pislogni sem pislogtam, de hogy a gatyám majd' szétszakadt az is biztos!
-Pezsgőt? - Álltam a pult mögé.
-Jöhet! - Louis ellazult. Az fix.
Töltöttem magunknak pezsgőt, majd én is ettem egy epret.
-És mondd csak.. Jöhet a jakuzzi? - Vigyorogtam.
-Csak ha a második menetet érted alatta.. - Nézett rám.
-Szerinted értenék mást alatta? - Nevettem.
-Szerencséd! - Csókolt meg mohón.
Ú, helló második menet!
YOU ARE READING
Condominium [L.S]
Fanfiction2 szomszéd. 2 fiú találkozása. Havencrest jó döntés volt Louisnak? Az új város egy új szerelmet is hozott? Talán itt szerelemre talál? 2 fiú találkozása, akik szomszédok. Harry a fura, először bunkó, de kedves fiú, Louis a kíváncsi mégis vissza húz...