Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Titkos szentély (Part 11)

A harmadik farkas egy kóbor volt. Így nevezik azokat, akik egy falkához sem tartoznak, de elég erősek, hogy egyedül is túléljenek. Vagy éppen túl erősek ahhoz, hogy alacsonyabb rangot töltsenek be egy falkában, de inkább nem akarnak a hierarchiával foglalkozni.

A magányos farkas csak pár napja érkezett, de már korábban is találkozott hasonló eltűnésekkel. Orvvadászokra gyanakszik, akik gyűjtőknek vadásznak le és fognak el legendákból ismert teremtményeket. Segítséget kért tőlünk. Azt akarja, segítsünk neki megállítani őket. Többet tud, de addig nem árulja el, amíg nem egyezünk bele.

Haj, kicsi Nahimana, mit csináljunk? Veszélyeztethetünk téged azért, hogy segíthessünk neki és mindenki másnak, akit elkaptak?

- x - x - x -

Több előnye is van annak, hogy a hálószoba is hangszigetelt. Minden csukva, így senki más nem hallott, csak Geri. Hát, az biztos, hogy nem így képzeltem a találkozást a pótapukámmal, amikor még mertem találkozásról álmodozni.

– Bocsi, – böködtem meg Geri pólóját, ami teljesen átázott. – ez undorító. – Épp a bőgésem utolsó nyomait próbáltam eltüntetni néhány zsebkendővel segítségével.

– Na látod, ez tényleg az – mondta szórakozottan, miközben megszabadult a kérdéses ruhadarabtól. – Ugye tudod, hogy nem gondolta komolyan.

– Onnan, ahol én álltam nagyon úgy tűnt, hogy komolyan gondolta.

– Csak túl sok volt neki a rabság, a párja halála, a szabadulás és... mi. – Közben ismét magához húzott. Az ölében tartott végig, a karomat vagy a hátamat simogatta, és a hajammal játszadozott.

– Szóval szerinted csak a túl sok stressz miatt ordította le a fejem?

– Olyasmi. Hónapokkal ezelőtt elvesztette a párját, mégis itt van. Túlélt. Valószínű, hogy miattad. Régóta az éltettette, hogy egyszer újra láthat. Ezerszer elképzelhette. Csak megviselte, hogy megváltoztál, felnőttél. Egyszerűen nem azt találta, amit várt. Részben meg tudom érteni.

– Részben? – Egy darabig hallgatott.

– Csak dühös vagyok. Mert bántott és én nem tehettem ellene semmit.

– Ó. – Most rajtam volt a hallgatás sora. – Akkor, ha megnyugszik, bocsánatot fog kérni? Mint te a démonos csókos ügy után?

– Nem tudom. – Vállat vont. – Lehet, hogy túl büszke lesz hozzá. Talán majd neked kell keresned.

– Beszélnél a kedvemért Jakab bá'-val, hogy szóljon, ha odaért? Nem hiszem, hogy a két falka közt félúton megint elveszik, de...

– Persze, felhívom.

– Köszi.

– De előbb van itt még valami.

– Micsoda? – A hasamra csúsztatta a kezét. Oh. – Nem így terveztem ám elmondani. – Elmosolyodott, de nem túl vidáman.

– Gondoltam. Nem is ezzel van baj. – De azt nem mondta el, mivel. – Honnan tudtad?

– Nem is tudom. Pár napja van az a fura érzésem, hogy valami megváltozott. Ötletem sem volt, hogy miért, amikor a repülőn olvastam anyám naplóját, és csak úgy bevillant a lehetőség. És... Hát, hirtelen csak olyan egyértelmű volt, hogy miért. Női megérzés? Igazolod? – Egész testében megfeszült és szorosabban karolt át.

– Igen. Egy árnyalatnyit megváltozott az illatod. Sajnálom. Még a legelején meg kellet volna kérdeznem, hogy szeretnél-e gyereket. Nem szabadott volna magamhoz kötnelek, mielőtt ezt meg nem beszéltük.