Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

A sárkányvadász (Part 18)

Ha valaki azt hiszi, sárkányon lovagolni jó buli, hát nem az. Vagy csak Pongor nem akarta megkönnyíteni a dolgom. Nem bírtam már sokáig kapaszkodni, egyébként is elegem volt a huzatból és főleg hogy bár tudok repülni, nem én repültem. 

Ellazítottam az izmaimat és igyekeztem úgy leesni, hogy elkerüljem a sárkánytestrészeket. Láttam, hogy a fiatalok utánam indulnak, aztán visszahúzódnak, mikor váltottam. Némán mantráztam, hogy ne most felejtsek el repülni.

Ráfeküdtem a szélre. Vakon repültem, behunyt szemmel. A felhő belsejében egyébként se láttam volna messzire, de ez egy csöppet sem zavart. Éreztem, mi történik körülöttem, a szél erősségét és irányát, amikor egy eltévedt madár repült el alattam, a többieket felettem. Nem felejtettem el repülni, sőt!

~

– Nem akarok a terhedre lenni, de elbírsz? – hallottam nem sokkal később Geri hangját a gondolataim közt.

– Ugye tudod, hogy ez egy elég nagy ellentmondás volt... Azt hiszem, igen. Meguntad a...– Leugrott. Megőrült. – Azt nem mondtam, hogy el is kaplak, te ostoba, bolhás dög!

Sikerült, de ettől a mutatványtól tuti szereztem pár ősz hajszálat. Igyekeztem a testemhez simítva tartani a mérgező tüskéimet, – pedig eddig azt se tudtam, hogy képes vagyok rá, – nehogy...

– Nincsenek bolháim. Ha megszúrsz, gyorsan meghalok?

– Nem, azoktól csak elalszol. Aztán lezuhansz, gondolom.

– Tehát a gyilkos tüskéidet máshol tartod. Jó tudni. – Aham. Nem tudom, honnan tudom, de más-más méreg van a különböző tüskéimben, más a karmaimban, a fogaimban, még a nyálamban is. Nem jó érzés.

– Igen. Üdvözöljük a Szofi Sárkány-légitársaság gépén. Minek köszönhetjük, hogy minket választott?

– Fáradt vagyok – vallotta be. A farkasok nem szeretik, ha mások tudnak a sebezhetőségükről. Kicsit melegebb lett a szívem táján.

~

A hajnali köd mindent beborított, mikor megérkeztünk. Nem látszott semmi a fészekből, egyszer csak földet értünk. Azonnal visszaváltottam, Geri még előtte leugrott, aztán elkapott, mielőtt a földön landoltam volna. Ebből jó erős izomláz lesz. Kérdés, hogy hol.

A többiek egymás után landoltak a tejködbe vont helikopterleszálló-szerű területen. Lassan át is változtak.

– Sárkány vagy! Miért nem mondtad, hogy közülünk való vagy?! – kérdezte hangosan Zak.

– Mert nem az! – vágta el a lelkesedését Pongor. – Még nem tudom, pontosan mi ő, de nem közénk való! – Kedves.

– Menjünk. Kezdjünk hozzá ahhoz, amiért jöttünk – javasolta Vörös.

A fészek egy hegyvidék közepén helyezkedik el, hogy pontosabban hol, hát az titok. Most sajna nem sok látszott se magából a helyből, se a kilátásból. A sziklafalat sok hasadék és kőpadka törte meg, jól álcázott erkélyek és egyben sárkánybejáratok. Mi egy nagy csapóajtón keresztül indultunk le a hegy belsejébe vájt járaton. Út közben még páran csatlakoztak hozzánk.

– Hová megyünk? – Hátha valaki válaszol.

– Le. – Na ne mond, Pongor.

– Mennyire le?

– Nagyon.

– Idáig – vágott közbe Vörös.

Egy elég nagy, kőbe vájt terembe jutottunk, ami tele volt...