Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

A tojás (Part 17)

Na jó. Én igazából nem erre számítottam. Mindenki megdermedt és rám nézett. Mintha rajtam állna, megölik-e. Pongor is bámult, kicsit értetlenül. Én két fura dolgot vettem észre. Az egyik, hogy nem éreztem Geri dühét. Ijedt volt, nem foglalkozott a sárkánnyal, ami rám támadt. Még. Küldtem felé egy jól vagyok gondolatot, közben kihúztam a tüskét a karomból. Csak azért nem estem össze (holtan), mert már találkoztam a mérgével. Lenyaltam róla a véremet, vigyázva, nehogy kiszívjam belőle a maradék mérget. A második dolog, amire rácsodálkoztam, hogy a másik kezemmel egy tőrt szorítottam Pongor torkának. Az a hosszú penge volt, amit az ikrektől kaptam. Csakhogy mikor visszakerültünk onnan, eltűnt. Most meg a kezemben van, de nem emlékszem, hogy került oda. Szépen vagyunk.

– Értékes ajándék, bár nem tudom, mivel érdemeltem ki – szóltam Pongorhoz a tüske majdnem érintetlen méregtartalmára célozva. Soha nem lett volna annyi pénzem, hogy megvegyem a gyűjteményembe. A falka körbevette a többi sárkányt, a többiek körülötte csoportosultak, különböző módokon sakkban tartva. Viktor kezében egy szép kétkezes kard volt. Minek kard egy vámpírnak?

– Soha nem hallottam még, hogy valakire hatástalan lettem volna. – Ez csak szerintem volt kicsit félreérthető?

– Mindig van egy első alkalom. A kérdés még mindig az, hogy mivel érdemeltem ki.

– Hol van? – Persze, majd csak úgy simán elmondom. Egyébként hogyan akarta megtalálni, ha megöl?

– Aha – A gond csak az, hogy ha nem csinálok valamit, valaki vagyis inkább valakik meg fognak halni.

– Most neked kellene válaszolni. – Na, most már dühös. Mármint Geri. Pongor rápillantott, aztán a többiekre, végül rám.

– Azt hiszem, ezt egy kicsit elsiettem. – De még mennyire. – Jobb lenne, ha ezt egy kicsit nyugodtabb körülmények között beszélnénk meg. Például bemehetnénk – Gerire pillantott – néhányan a házba. A többieket ez úgysem érinti.

– Dehogynem, meg akartad ölni az alfa párját, ez... – kezdte... nem tudom. Egy falkatag.

– Legyen – vágott közbe az a bizonyos alfa. Kiadta az utasítást, hogy ki marad kint és ki jön be. Utóbbiak meglepően kevesen voltak.

– Ha esetleg megmozdulhatnék – kezdte Pongor. Ó. Végigsimítottam a még mindig a vállamon ülő Holló szárnyát.

– Elengednéd? Kérlek. – A fekete madár kroázott egyet és a sárkány felsóhajtott.

Pongor ment be először. Holló végre leszállt rólam és elhelyezkedett a tévé tetején. Nem pehelysúlyú a madárka. A másik öreg sárkány és Viktor is bent volt, mire mi is beléptünk. Mac volt az utolsó.

– Ha elmondod, hogy jutott hozzád, hajlandó vagyok átértékelni a véleményemet... – Geri fölvonta a szemöldökét, ezért gyorsan közbevágtam, mielőtt ő teszi meg.

– Egy árverésen a Salviában. – A hatás nagyobb volt, mint amire számítottam.

– Téged beengednek a Salviába? – kérdezte Viktor úgy, mintha ez teljességgel lehetetlen volna. A Salvia egyébként egy szórakozóhely valahol az Egyesült Államokban, főleg vámpírok és tündérek járnak oda. És ezek szerint nehéz bejutni.

– Igen – mondtam kérdő hangsúllyal.

– Mégis hogyan? Sirius nagyon megválogatja a vendégeit. – Sirius egy vámpír, de...

– Ő csak az üzletvezető. Salviáé – boszorkány – a hely, megkért egy dologra azon a nyáron és közben valahogy bekeveredtem az árverés termébe.