Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Gyűlés (Part 2)

Fájdalomra ébredtem. Sajgott az egész bal oldalam. Nem tehetett túl jót neki a falnak ütközés. A mérget mostanra teljesen semlegesítettem. Valójában ezért ébredtem fel. Irány haza, ez a nap már túl hosszúra nyúlt. Persze ha ma még ma van.

A nagybetűs Hálóban voltam. Az ágy lábánál kis halom ruha, egy törölköző, meg egy fogkefe. Egyértelmű utalás arra, hogy bűzlök. A méreg szaga teljesen beborított, így sajna igazat kellett adnom. Már az is meglepő, hogy nem hagytak a padlón.

Tetőtől talpig levakartam magamról a mocskot. A ruháimat egy kupacban a fürdő padlóján hagytam. A Tinával való találkozás után nem lehet megmenteni őket. A melegítőnaci meg a póló, amit kaptam nagy volt. Nagy és farkas szagú. Alfa szagú. Jó szagú. És kezdek vészesen eltérni a tárgytól. Épp haza készültem.

A folyosó közepe táján az egyik ajtó nyitva, a szoba üres, de az ajtófélfa kitört. A szemben levő ajtó átszakadt, kitűnő rálátást hagyva az ágy mögötti falra. Egy jó nagy foltban lejött a vakolat, néhány tégla is kimozdult a helyéről. Csoda, hogy nem törtem el semmimet. Remélem, tényleg nem törtem el semmimet!

A lépcső tetején jöttem rá, hogy kicsit többen vannak a házban, mint kellene. Ha nem hagytam volna otthon a mobilomat, tudnám, hogy mennyi ideig voltam kiütve...

Itt az egész falka. Mielőtt visszavonulhattam volna hátsó kijáratot keresni, észrevettek. Onnan tudtam, hogy hirtelen elnémultak. Halkan sóhajtottam. Végül is segítettem nekik, csak békén hagynak egy kicsit. Meg majdnem barátaim is vannak köztük. Csak tudnám miért vagyok ennyire betojva. A csöndnek vége szakadt, amint láthatóvá váltam a nappaliból.

– A bitorló. – Ez lennék én. Tudniillik a házam és az erdő azelőtt mindig farkasok tulajdonában volt.

– Mit keres itt?

– Ráadásul gyűlés alatt.

– Érzed a szagát? – Mivel undor helyett döbbenet érződött a hangon, a probléma onnan eredt, hogy Az Alfa Ruháit viselem.

Figyelmen kívül hagytam őket. Minimum harminc vérfarkast. Nem kis teljesítmény.

Hozzám legközelebb pont Mika üllt. Nem nézett ki túl jól, de legalább még életben van. Tinát nem láttam. Gyanús. Két ujjal megérintettem a meglepett férfi arcát. Szinte azonnal elrántotta a fejét, és abban a pillanatban meghallottam Tina morgását magam mögül.

– Nyugi, nyugi! Többet a közelébe se megyek – siklottam ki közülük. Most, hogy már immunis lettem erre a méregre, egy töredékmásodperc elég volt, hogy semlegesítsem a maradékot. Mika kicsit megrázta a fejét, majd rám bámult. Hamar visszanyerte a színét.

– Jól vagyok – mondta, továbbra is rám bámulva, de a többiekhez beszélt. – Jól vagyok. – Ismétlés a tudás anyja. – Mi vagy te? – Na, ez már nekem szólt. Semmi köszi, puszi, valami?

– Az nem publikus – közöltem vele, majd az alfára néztem. A teraszajtónak támaszkodva állt. (Mindenki más kanapékon, székeken vagy a padlón ült.) Nálam valamivel magasabb, sötét haj, kortalan, sötétszürke szemek, amikbe nem kéne ilyen hosszan belebámulni. Farkasszemet nézni egy farkassal csak akkor, ha te vagy az erősebb. Aranyszabály. De ő csak elmosolyodott. Huh.

– Mennyi ide... – kezdtem (volna) kérdezni.

– Kevesebb, mint három óra. Mi történt?

– Betelt a méregtűrő kapacitásom. Azt hiszem. Bőrön át kevesebbet bírok az újakból. Azt nem lehet kihányni. – A végét csak motyogtam, de persze mindenki hallotta.