Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Barna (Part 8)

Úgy hiszem, akkor kezdődött.

Amikor Magda azt javasolta, lépjünk tovább és hagyjuk ott a fiút. Természetesen akkor még nem tűnt olyan nagy dolognak a féltékenysége.

Hisz elképzelhetetlen ideig csak hárman voltunk. A fiatal sárkány szokatlan társasága felborította a három nővér idillét. Meg lehetett érteni.

Természetesen nem tettük meg. Hiszen ígéretet tettünk. A fiú ment el. Azt hiszem, az ő döntése volt.

Azóta többször is találkoztunk...

Történt ma valami, ami nem hagy a múltról töprengeni...

Ellenőriznem kell egy dolgot, mielőtt folytatom. Nem is tudom, ezt miért írtam le.

- x - x - x -

Elektromos kerítés. Ez a múltkor még nem volt itt. Szerencsére. Önműködő kapu, amit a kamera túloldalán ülő láthatatlan ember nyit ki nekünk. Az épületben kell lennie, mert idekint elég kihalt a hely. Még háromszáz méter aszfalt, két oldalán üres placc. Építési területekre jellemző csupa por és kavics, semmi zöld. Nem valami szemet gyönyörködtető, de átlátható. Könnyen ellenőrizhető. Viszonylag modern, piszkosfehér kockaházak egymásra hányva. Három emelet magasságig semmi ablak. A szellőzőnyílások is eltűntek. Talán egyszerűen ledózerolták az előző épületet és egy hónap alatt felhúzták helyette ezt. Könnyebb elképzelni, mint hogy múltkor ebből szöktem ki alig pár perc alatt.

A portánál kaptunk kis nyakbaakasztós belépőkártyákat. Az enyémre az van írva, hogy tanácsadó. A többiek csak látogatók. Szóval benne vagyok a rendszerben. Szépen vagyunk. Chris-én van egy kis barna piktogram, a mienkén ki van hagyva a helye. Csak ezekkel a kártyákkal lehet átjutni az ajtókon. Minden ajtón. Még a vécében is. Ezt az őrtől tudom, aki a recepcióspult mellett strázsált. Az övén kék jelecske van.

A lift is csak kártyával működik. A korábbi őr... vagy ügynök jön velünk, ő mutatja az utat. Hozzáérinti a kis műanyagdarabot egy képernyőhöz a liftajtó mellett, mire felvillan egy kék pötty és már indulunk is. Csak tudnám, ki dönti el, hová. Ne felejtsek el szólni Shonnak, hogy van pár tündér, aki elég jól boldogul az elektronikával...

A zárkák szintjén egy újabb ügynök fogad minket. Itt tényleg kötelező a fekete öltöny? Hát nagyon úgy tűnik. Kezdem a MIB-ben érezni magam.

A következő megálló egy újabb felvonó. És én még azt képzeltem, hogy már ott vagyunk. Bárhol is legyen az az ott. A liftajtó nyílásakor összeszedtük a harmadik fapofájú ügynököt. Eddig fel sem tűnt, hogy ennyire idegesek.

Folyton egymásra pillantgattak, mikor azt hitték, nem figyelünk. Butuskák. Ha el akarod rejteni az érzelmeidet egy vérfarkas elől, jobb, ha egy másik városban vagy és csak e-mailben tartod vele a kapcsolatot. Azért egész jól tartották magukat.

- Nem fogunk ámokfutást rendezni - biztosítottam őket. - Kivéve, ha valami rosszban sántikáltok. - Valaki horkantott mögöttem. Persze mégis honnan tudhatnák, szerintünk mi a rossz. Mindegy. Ez akkor is könnyített egy kicsit a lelkiismeretemen.

A következő öltönyös igazából kosztümös volt. A nő egy ajtó előtt posztolt a vörösbarna-világosszürke folyosón. Végigmért minket, majd kinyitotta az ajtót. Ami mögött volt még egy, csak ez már inkább tűnt páncélterem bejáratának, mint bármi másnak.

- Sophy!!! - visszhangzott végig a folyosón. Három újdonsült kísérőnk megütközve bámult a futva közeledő Shonra. Mögötte Paul kényelmes tempóban követte. Mikor Shon elég közel ért, az ügynökök letörölték a képükről a meghökkenést és mintha egy kicsit jobban ki is húzták volna magukat. Most vagy példát akarnak mutatni vagy a zöldfülű följebb mászott a ranglétrán.

Shon kicsit lassított, de nem eléggé, hogy tőlem tisztes távolságban állhasson meg. Azért nem, mert nem akart megállni. Gyakorlatilag nekem jött, miközben megölelt. Álljon meg a kisvonat. Mi mióta vagyunk ilyen jóban? Ez most meglepett. És nem csak engem. Shon közben elengedett és beterelt a páncélajtón.

- Úgy örülök, hogy végre megérkeztél. Van egy csomó kérdésem, amire az itteni farkasok egyszerűen nem hajlandóak válaszolni. Vagy nem tudnak. Van... Sajnálom - szakította félbe magát. - Ezt később is megbeszélhetjük. - Szólt az ügynököknek, hogy maradjanak kint és átvezetett még egy ajtón, amit ezúttal ő nyitott ki.

Egy ugyanolyan folyósóra jutottunk, mint az addigiak, azzal a különbséggel, hogy a plafonon egy narancsszínű vonal futott végig, és minden egyes további ajtó mellett egy nagyobb képernyő kapott helyet.

Paul az utolsó pillanatban lépett be, mielőtt egy halk surranással bezáródott volna az ajtó. Chris kint maradt az ügynökökkel.

Egy pillanatra összenéztünk a helyi alfával, aztán lesütötte a szemét.

- Ez az egyik. Miért hódol be egy alfa egy egyszerű lánynak? - Egyszerű lány, mi? Shonnak nincs érzéke a nőkhöz. Az már biztos. - Ez nem logikus.

- Dehogynem. Übermenő vagyok. Ez a titka. Melyik ajtó?

- Erre - szégyellte el magát hirtelen. Na igen.

Nyilvánvaló volt, hogy ezek ketrecek. Persze nem az a klasszikus rácsos, de lényegében ezek is ketrecek. A képernyők három részre tagolódtak. A jobb oldalon ugyanaz, ami az összes eddigi ajtóhoz járt, alatta egy kisebb négyzet, amiben egy olyan stilizált kis rajz kapott helyet, ami Chris és a többiek belépőkártyáján is, csak nagyobbak. Így ki lehetett venni, mit ábrázolnak. A barna egy kis farkasfej volt. Cuki. A panel bal oldalán a cella belseje volt látható. Több szögből és nagyítani is lehetett. Ezt Shon mutatta meg, mikor megálltunk egy farkas cellája előtt.

Belülről úgy festett, mint egy nagyon modern gumiszoba. Az egyik ajtóval szemközti sarokban egy férfi gubbasztott. Felhúzott térdekkel ült, de nem magába roskadva, inkább futásra készen. Ősz haja és a kamera szöge miatt nem láttuk a szemét, de egészen biztos, hogy az ajtót figyeli. Mintha ellenséget várna vagy... ki tudja.

Az én papám nem volt ősz.

~

Nem tudom, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe. Azt hiszem, egy kis időre kikapcsoltam. Igen, az én papám nem volt ősz. Hangsúly a múlt időn.

A többiek valószínűleg a képernyőt bámulják odakint, míg én idebent csücsülök a nevelőapámmal szemben. Egy kicsi és nagyon halk részem attól fél, hogy többé nem engednek ki. A többi csak ül és bámul és próbál túllendülni a nyilvánvaló tényeken. Mint például, hogy igen, ez ő. Életben van. Nem halt meg abban az erdőtűzben. Mert él. Mert itt van. Pont velem szemben. És csak néz, könnyekkel a szemében és egy olyan mosollyal, amit azelőtt soha nem láttam rajta.

- Szofi. - A hangjától megborzongok. Szabályosan kiráz a hideg. Szürke haját leszámítva olyan, mint volt. Nincs lefogyva, nem látok sebhelyeket. Csak a pillantása és a hangja. Ez a kettő nem a régi.

- Anyu? - Hirtelen már nem engem néz, hanem a saját lábfejét. Mezítláb van. Barna melegítőnaci és póló van rajta. Felesleges információk. A fontos az, hogy az anyukám már tényleg nem él. - Mi történt?

wp2017nov23