10.

160 9 0
                                    

Borbála ügye rendeződött valamennyire. Csatlakozhat a Falkák Szövetségéhez, ha megtalálja a helyét a rangsorban. A nő persze nem volt elégedett az utolsó hellyel, vagyis a szünet után harcok várhatók.

És remélhetőleg holnap elkezdődik a gyűlés.

Követtem Gerit a szobánkhoz. Kinyitotta az ajtót, és megtorpant. Átkukucskáltam a válla fölött. Az ablakpárkányon Nadír ült, és lelógó lábát hintáztatta.

– Heló! – mosolygott ránk. – Bocsánat, nem akartam sem belopódzni, sem megijeszteni titeket, de beszélnem kell veled, Szofi. Még mindig viszonylag fegyvertelen vagyok, nem kelek fel innen, és Káleb odakint van. Bár ez nem tetszik neki, szóval lehetséges, hogy pár percen belül mégis megjelenik, de majd kiküldöm megint.

Geri egyet lépett, én szorosan utána, az ajtó éppen be tudott csukódni a hátam mögött.

Meg akartam kerülni, de Geri kinyújtott karjával megakadályozta. Úgy tűnik, jobban érzi magát, ha közöttünk marad.

Nadír együttérző pillantást vetett rám.

Mit akarhat?

– Most nem a világmegváltó ügyről van szó – válaszolta meg a ki nem mondott kérdést. – Ezt Olaf meg Kara elintézi egymás közt. Egy személyes kérésem lenne feléd.

– Nem hiszem, hogy lenne bármi, amiben tudnék segíteni. – Még csak az kéne, hogy belekeveredjek még valamibe. Van nekem már így is elég bajom. Csak ne lennék ennyire kíváncsi. – Mire gondoltál?

A jelenleg szárnyatlan lány Gerire pillantott, aztán inkább az ablaküveg felé fordult.

– Sokat tudok. Elképzelhetetlenül sokat. Főleg a bujdosók fajairól, de más dolgokról is. Viszont a tudásom legfrissebb forrása is több, mint száz éves. Azóta sokat fejlődött a tudomány. Van néhány kérdés, amire szeretnék választ kapni. Ha lehet, még azelőtt, hogy az emberiség találja meg őket.

– Milyen kérdések?

Megint rám nézett.

– Téged nem érdekel, mi okozza a vérfarkasharapás fertőzőségét?

– Meg akarod akadályozni az új farkasok születését?

Megvonta a vállát.

– Tudni szeretném, hogyan működik. A hadiipar is tudni akarja. Szinte abban a pillanatban, hogy kikerült az a videó, elindult a kutatócsoportok felállítása az új szuperkatona létrehozására. Talán egy vírus, ami beépül a genomba. Ha ki tudják iktatni a negatív hatásokat, például a kényszerű váltást telihold idején... – megint vállat vont. – Túl sok a lehetőség, amiről nem tudom, hogy lehetséges-e.

– Nem értek a mikrobiológiához.

– De van egy laborod, én pedig értek hozzá. Egy kicsit. És nagyon gyorsan tanulok.

Na ne.

– Honnan tudod, hogy van egy laborom?

– Ismerek valakit, aki ismer valakit, aki anno segített a felszerelésben.

Persze, és ezt el is kellene hinnem.

– Nem voltam bent, és nem tudok olyan jól hazudni, hogy a farkasod ne vegye észre. De nem várom el, hogy azonnal bízz bennem. Ha kérdésed van, vagy úgy döntesz, hogy segítenél, hívj fel. Ha nem veszem fel, írj. Nem ígérem, hogy azonnal válaszolok, mert sokat járok térerőmentes helyeken, de válaszolni fogok.

– Nem tudom a számod.

– Add a mobilod.

Feloldottam és odadobtam.

Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang