Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Könyvtár (Part 27)

Liana nem volt hajlandó többet mondani. Ők folytatták a körutat, mi meg visszatértünk a Salviába.

~

– Artemisia!

– Castanea?

– De régen volt! Salvia keres, azt mondta, a Könyvtárban vár. Később beszéljünk, akkor majd bemutathatod a barátodat! – kacsintott a tüsi, táncosként dolgozó féltündér és már el is tűnt a következő sarkon.

– Sok itt a félvér – állapította meg Geri.

– Igen. Főleg féltündérek, de van itt minden. Salvia szereti befogadni azokat, akiket mások nem.

– Meddig voltál itt?

– Pár hónapig.

– Miért nem maradtál?

– Tovább kellett mennem. Ez itt a Könyvtár – nyitottam ki a hatalmas kétszárnyú ajtót. Bent mindent könyvek borítottak, de ez szinte fel sem tűnt a seregnyi más holmi miatt. Igazából ez volt Salvia "dolgozószobája". Minden valódi és csak annak hitt boszikellék megtalálható ebben a könyvespolcok által labirintussá varázsolt teremben.

– Már azt hittem, sosem értek vissza. Történt valami? – kérdezte a boszorkány. – Áh, mindegy. Gyertek csak, gyertek beljebb! Mutatok valamit. Kivételesen te is bejöhetsz, Szofi farkasa. De azt tudnod kell, hogy ez egy „csak bosziknak" övezet. Semmit sem vihetsz ki. A legjobb az lesz, ha semmihez nem is nyúlsz hozzá. Inkább csak állj meg ott és ne mozdulj! Csukd be az ajtót, kislány! Jó. Itt is van. Jó réginek tűnik ez a könyv. Pedig én írtam. Pár száz éve. No, de ez a lényeg, benne találtam! – mutatott fel egy darab papírt. – Ezzel az igézettel bezárhatsz egy meg nem határozott megszállót az aktuális testébe. Így nem költözködhet át, ha a test meghal, ami majdnem lehetetlen, de... ha a test meghal, a démon is! Na jó, nem biztos, hogy meghal, de visszatér oda, ahonnan jött.

– Meg kell ölni a lányt?

– Azt, akinek éppen a testében van. Úgy tudom, már elhagyta a lány testét. Halfman ügynök volt szíves értesíteni, hogy megtalálták a kis Lilit. Szegénykét teljesen kiütötte a megszállás, nem sokra emlékszik.

– És hogy akarod megölni?

– Én? Sehogy. Attól tartok, nem menne. – Ó. – Enyém az igézet, tiétek a gyilkolás. – Köszi.

– Nincs más lehetőség? – kérdezte Geri. Nem mozdult, mióta Salvia megállította. Gyanakodva méregetett egy homokórát, amiben sötét füst gomolygott.

– Ne nézz már így arra a szerencsétlen tárgyra, az csak kamu. De igen. Számtalan lehetőség van, ha te idézted meg a démont, vagyis tudod a nevét. Meg persze ha rendelkeztek egy ősi démonvadász fegyverrel, amit eddig rejtegettetek. De így, csak ez az egy maradt. Ezt is úgy kukáztam össze.

– Akkor meg kell ölnünk egy megszálltat. – Egy teljesen ártatlan embert. Már persze, ha ember lesz az illető. Teljesen persze nem lehet ártatlan, legalábbis nem valószínű, de akkor is. – Ötletek?

– Legfeljebb majd improvizáltok. – Salvia nekem kissé túl vidámnak tűnt.

– Nem győzhetnénk meg a húgodat, hogy segítsen? – Ez ismét Geri volt. A boszi arcáról azonnal lehervadt a mosoly.

– Nem. – Csak ennyi. Egy szó, de ezzel végleg lezárta a témát.

– Hát... először meg kell találnunk.

– Elég sokan keresik őt. Ti most menjetek aludni... vagy amit akartok. Én addig előkészítem az elzárást – bocsátott el.

~

– Nincs más ötleted? – kérdezte Geri, ahogy hozzá dőltem.

– Más?

– Amiben nem kell megölnünk Jamie-t a démonnal együtt. – Átölelt.

– Szerinted ő intézte? Hogy Jamie-be kerüljön?

– Olyannak tűnik, aki képes rá. – Az orrát a nyakamhoz érintette.

– Igaz. Kíváncsi vagyok, miért van az útjában. De nem, nincs más ötletem. Te vagy a ki tudja hány éves halhatatlan, neked nincs ötleted?

– Egy démonölő fegyver. – Egy csókot nyomott a bőrömre.

– Neked van egy?

– Nincs. De neked igen. – Megharapott! Jó, csak egy kicsit, nem hagyott nyomot, de akkor is!

– Ne harapdálj, nem vagyok rágóka! – Csak belemorgott a nyakamba és újra megharapott. – Mim van nekem?

– Egy pengéd, ami akkor bukkan fel, amikor szükséged van rá. – Az említett penge markolata ebben a pillanatban megjelent a kezemben, a penge maga a felsőm hosszú ujja alatt az alkaromhoz simult. Aztán el is tűnt. – Egy tőr, amit tündérek kovácsoltak. – Közben az én alfám úgy döntött, sormintát hagy a bőrömön a fogaival az államtól a vállamig. Ami útban volt, azt félretolta.

– Hm. Ez az izé démonokat öl?

– Egy próbát megér. – Akkor akár a tündérveremben véget vethettem volna ennek az egésznek...

– Tudod, nem biztos, hogy itt kellene levetkőztetned. – Ja. A folyosó közepén, ahol Castaneára vártunk. Amint kiléptünk a könyvtárból, elszaladt mellettünk, de még visszakiabált a folyosó végéből, hogy várjuk meg. – Salviának ne mondjuk el?

– Nem hiszem, hogy ellenség, de... – Sóhajtva visszaigazította a fölsőmet.

– Értem. Legyen a kettőnk titka. És ha a tündértőröm tényleg működik, mégis hogyan működik?

– Nem tudom.

– Csodás. Fel kellene hívnom Mac-et. – Mivel a boszi kizárt a Könyvtárból. De nem innen fogok telefonálni. – Ha otthon össze akarunk költözni... – Nem akarom otthagyni az üvegházamat, de hogy a házamból farkasátjáróház legyen... Biztos önző tőlem, de az már az én házam, nem egy falkáé. És ugyan kicsit fáj bevallani, de kisebb és lepusztultabb is, mint Gerié. Az övé jobb falkaközpont.

– Igazából az lenne a legjobb, ha az én házam a te erdődben lenne.

– Ez nem is rossz ötlet. – Ez egy nagyon is jó ötlet. – Majd megkérdezem az újdonsült nagynénimet.

– Nem le...

– Már hogyne lehetne. – Amennyire az erejét ismerem, simán megoldható.

– Helló, srácok! – Kibontakoztam Geri karjaiból, hogy átölelhessem Castaneát. Rövid, bíborszín haja most is összezselézett tüskékben meredt az ég felé. Évek óta így hordja. – Mit akart a főboszi?

– Démonölő fegyverekről beszélgetni.

– Tényleg? Biztos az új darabhoz gyűjt infót. Megnézitek? Én játszom a démont, akit meg kell ölni – vigyorgott. – Sajna végül nem patkolok el, mert amint megsebez a kard, elpusztul a démon, aki megszállt és boldogan amíg és a többi. Elég nyálas.

– Mikor adjátok elő?

– Holnap este. Majd küldök jegyet a szobádba. De még nem ismerem a barátodat. – Bemutattam őket egymásnak. A féltündér úgy mérte végig a farkasom, mint ahogy a barátnői ügyfeleit. Jó érzékkel ismerte ki a férfiakat. Jórészt neki köszönhető, hogy még egy lánynak sem esett komolyabb baja a Salviában. Akire ő azt mondja, nem okés, az többet nem teheti be a lábát. Végül rám mosolygott. – Okés.

– Tudom, de köszi.

– Elkísértek enni? Melissa titeket sem hagy éhezni. – Hangosan megkordult a gyomrom. Észre sem vettem, mennyire éhes vagyok. Mióta is nem ettem? Már nem is emlékszem. Castanea el is indult. – Közben elmesélem az összes pletykát, amiről lemaradtál.

– Van valami az itteni alfáról?

–Jamie-ről? Még szép!    

  wp2017feb11

v2017júl15