Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

4.

– Még szép, hogy az ő hibája. Egyszerűen nem volt elég erős, hogy kibírja.

Kedvenc vöröseshajú vérfarkasom elsuttogott kijelentése a lenti nappaliból ért el hozzám. Vagyis igazából azt akarta, hogy halljam. Vagy hülyébb, mint aminek látszik.

És még nem fejezte be.

– Ha...

– Ha most valami olyat akarsz mondani, ami a legkisebb kapcsolatban is áll a rózsafával, eltöröm a karodat – vágott közbe Ben.

A rózsafa. Néhány napja tudtam csak meg, miért tulajdonítanak ilyen nagy jelentőséget A Rózsafának. Mac ültette a sírra. A farkasok egy sziklát hoztak az erdőből, egy ősi, szentnek tartott helyről. Ennyivel jelölték a helyet, közel a házhoz, hogy bármikor elsétálhassunk hozzá, de elég messze, hogy ne látszon egyetlen ablakból sem.

Szép lett.

Volt az egészben valami, amit én ritkán kaptam meg a falkától.

Tisztelet.

Bármit is reagált Kazi Ben fenyegetésére, azt hang nélkül tette.

Ha nem tudtam volna, hogy a mindenkivel, de legfőképp velem kötekedő farkas évekkel ezelőtt egy füst alatt vesztette el a születendő gyermekét és a feleségét is, akkor talán tudtam volna haragudni rá. A nő teljes mértékben ember volt. Először a kicsit vesztette el, aztán ő is elvérzett.

Már az is ritkán fordult elő, hogy egy farkas gyermeket nemzzen, de az élveszületés igazi csodának számított.

Kazi a nőt hibáztatta. Legalábbis ezt mondogatta, ha néha-néha szóba került a téma.

Most pedig engem.

Persze nem volt igaza.

De mi van, ha mások is ezt gondolják?

Ha Geri is ezt gondolja.

Egek. Mi van, ha valahol mélyen én is ezt hiszem...

– Te aztán egy igazi szemétláda vagy, remélem, tudod – morogta Ben, mielőtt kitárta volna az ajtót, ami eddig elrejtett előlük. – Őt miért hívtad? – kérdezte már tőlem.

Jó kérdés.

Miért is?

– Nem hívtam – jutott eszembe a válasz még időben.

A két elérhető, rangban utánam következő farkast hívtam, vagyis Szilárdot és Bent. Hogy megbeszéljük a nagygyűléssel kapcsolatos teendőket.

Csakhogy Kazi mellett itt volt még Tina, Mika, Vlad, Peti és két olyan falkatag, akiket nem ismertem névről.

– Ők azok, akik veled tudnak menni anélkül, hogy kellemetlenségük adódna belőle – szúrta közbe a Második a szoba túlsó feléből.

Miután Kara hívott, beszéltem vele, és valóban megkértem, hogy gyűjtse össze azokat, akik jöhetnek.

Valójában az egész falka utazhatna, kaptunk is annyi szobát a Veresdi Rémhez címzett szállodában – amit a névadó Veresdi Rémek falka alfája birtokolt –, de a körülmények miatt kerülni akartuk a feltűnést. Minél kevesebben indulunk csoportos kirándulásra, annál jobb.

Viszont ez azt jelentette, hogy olyanokat kellett választani, akik elég tapasztaltak, és elég magasan állnak a rangsorban ahhoz, hogy a többi falka ne nyomjon el minket. Ó, és persze olyanokat, akik hallgatnak rám.

Sajnos nem vihettem Szilárdot és Bent is, pedig ez nyugodtabbá tett volna, viszont egyikőjüknek maradnia kellett, hogy vezesse a falka itthon maradó részét.