A víz hűs, és pont jót tesz a bőrömnek. Thomasra néztem, aki épp ekkor ugrott bele a vízbe, összecsapva vele az arcomat. Ezt azzal bosszultam meg, hogy jó sok vizet az ő arcába csapkodtam. Ő is ugyan így tett és ezt addig csináltuk, míg meg nem untuk. Will a medence szélén ült és nem beszélt senkivel. Amikor odaúsztam hozzá elfordította a fejét, és nem szólt hozzám egy szót sem.
- Héj-héj, csak nem összevesztél vele? - tette a nyakamba a karját Thomas és Will-re mutatott.
- Ő veszett velem össze azon, hogy nem egy suliba megyünk tovább tanulni. Egyébként is egy szóval sem mondtam, hogy egy helyre szeretnék vele menni, akkor meg mit hisztizik? - kérdeztem egy kicsit túl hangosan a kelleténél. Mindenki odakapta a fejét.
- Alex! Minden rendben? - jött oda hozzánk David érdeklődve.
- Persze, csak egy kicsit túl hangosan beszélgettünk. - ráztam meg a fejemet, majd ismét Will-re néztem. Nem szeretek összeveszve lenni senkivel.
- Akkor jó. Nem soká foci meccset fogunk rendezni. Beállsz? - kérdezte nagy szemekkel a fiú.
- Persze. Mindenféleképpen. - mosolyodtam el.
- Csak, hogy tudj róla, a bátyád is játszani fog, és ő az egyik kapus lesz! - mondta, közben a mutató ujját felém mutatta. Bólintottam. David Will felé nézett. - Te is fogsz játszani, ugye? - kérdezte érdeklődve.
- Bocs, de én... - kezdte mondandóját Will.
- Még szép, hogy játszik! - tapasztotta be a száját Thomas, és rám kacsintott. Egy kicsit mintha jobb kedvem lett volna tőle, de Will arckifejezése nem sokat változott.
Egy darabig még a medencében lubickoltunk, utána kimásztunk a vízből. Will még most sem szólt hozzám, nagyon makacs. Ezzel engem nem hat meg. Ha így folytatja, biztos nem szólok hozzá soha többet.
- Figyelj, Alex! Beszélned kellene vele. Tudod jól, hogy mennyire nem szeret rosszban lenni veled. - suttogta a fülembe Thomas. A fejemet ráztam, de nem szóltam egy szót sem.
- Jól szeretném érezni magam. - mondtam, és ott hagytam a fiút és odamentem David -hez. Ő már a csapatokon gondolkozott, hogy - hogy lenne jó a játék.
- Mikor kezdjük? - kérdeztem érdeklődve. Már alig vártam. A gördeszkázáson kívül szeretek focizni és kosarazni is.
-Mindjárt készen vannak a csapatok, csak az a baj, hogy az egyikben kevesebben lesznek, mint a másikban. - mondta, majd Will-re nézett.
- Nem fog játszani, igaz. - mondtam inkább magamnak. Az iskolában is ilyen volt. Addig, míg haragudott rám, nem szólt hozzám és nem is csinált velem semmit se együtt.
- Nincs mit tenni. Lehet, hogy nem fogunk focizni. - mondta hirtelen David. Felhúztam a szemöldököm és megveregettem a hátát.
- Tegyél engem abba a csapatba, amelyikben kevesebben vannak! - mondtam és a kapunak kialakított részhez álltam. - Tőlem már is kezdhetnék. - integettem a többiek felé. Ők is körénk gyűltek, és kíváncsian nézegették David -et, hogy megtudják kivel lesznek egy csapatban.
- Rendben. Akkor a csapatok: Alex, Thomas és Will lennének egy csapatban. Matt, Sarah és én pedig egy másik csapat vagyunk. - mondta a srác és mindenkire egyesével rámutatott.
Thomasra néztem, aki örült a csapat beosztásnak, de amikor Will-re néztem, ő csak elfordította a fejét. Kezd egy kicsit elegem lenni a duzzogásából. Mindenki felállt a helyére. Richárdot szavaztuk meg bírónak, így ő dobta be a labdát. Thomas volt a kapus, így az egész támadás a Will-el való csapatmunkámtól függött. A labda pattant a földön és én is és David egyszerre indultunk meg érte. David volt a szerencsés aki megszerezte, és egyből elkezdtek szaladni a kapunk felé. Thomas már készült, hogy védje a rúgást.
- Will! Védekezz! - kiáltott oda a fiúnak, aki egyből David előtt termett, és egy ügyes csellel elvette tőle a labdát, és egy hosszú passzt rúgott nekem előre, így megtudtuk kezdeni az ellentámadást. Ahogy láttam Sarah nem nagyon ért a focihoz, ezért könnyű volt kicselezni, és megindultam a kapu irányába.
- Rúgd be, Alex! - hallottam kapusom szurkolását, így eleget téve a kérésének jó erőset rúgtam belé, és ezzel gólt szereztem. A labda könnyen kikerülte bátyám védését.
- Ez az! - kiabáltuk egyszerre csapattársaimmal. Igen, még Will is kiabálta. Megjött a kedve a játékhoz. Visszaszaladtam védekezni.
- Szép gól volt! - hallottam a hátam mögül Thomas hangját. Bólintottam.
- Will nélkül nem ment volna. - fordultam az említett felé, aki mosolyogva bólintott.
- Verjük szét őket! - mondta és már is a játékra koncentrált.
A következő 1 órában oda - vissza szaladtunk a két kapu között, gólokat szerezve az ellenfélnél. Persze, ezt David-ék sem hagyták szó nélkül, és bizony szereztek pár gólt. A játék vége fele már 15:13-ra vezettünk ellenük.
- Jól van, gyerekek! Ez az utolsó támadás lesz, mind két csapatnak! Értve vagyok? - kérdezte Richárd, mire hevesen bólogatni kezdtünk. - Rendben, akkor kezdjétek! - mondta és bedobta a labdát. David szerezte meg a labdát, és megkezdte a támadást. Will védekezett és ugyan az történt mint először. Előre rúgta nekem a labdát. Szép ívesen szállt felém, még is rosszul vettem le. Eltalálta a vállamat, ahol pár héttel ez előtt meglőttek. Éles fájdalom hasított belém, így a földre rogytam. Mindenki azonnal odaszaladt hozzám.
- Minden rendben, Alex? - kérdezte érdeklődve David.
- Persze, csak rosszul vettem le. - mondtam, de nem néztem rá, mert időközben elkezdett a szemem könnyezni.
Matt látta, hogy azt a vállamat fogom.
- Még mindig fáj? - kérdezte érdeklődve, mire bólogattam - Már el kellett volna múlnia a fájdalomnak.
- Mi történt? - szaladtak oda Thomas-ék is. Aggodalom volt az arcukra írva. Nem akartam, hogy megtudják azt, hogy rám lőttek. Akkor még jobban megijednének.
- Rosszul vettem le a passzod, Will. - mondtam, majd rámosolyogtam a fiúra. Ahogy láttam egy kicsit megnyugodott. - Rendben! Folytassuk! - álltam fel a földről.
- Nem, a meccsnek vége. Letelt az idő.Ti nyertetek! - lépett mellénk Richárd is.
- Akkor ennyit erről. Mindenki menjen az asztalokhoz, kész a kaja! Alex, te pedig gyere csak velem! - ragadta meg Matt a nem fájós karomat és berángatott a házba.
- Miért rángattál be? - kérdeztem, mire intett, hogy üljek le a kanapéra.
- Gondolom nem akarod megijeszteni a barátaidat azzal, hogy vérzik a vállad. - mondta és hívta Sebastient. A komornyik nagy léptekkel sietett felém, kötszerrel a kezében. Jó alaposan bekötötte a sebet, majd amilyen gyorsan jött el is ment.
- Kösz, Matt! - sóhajtottam egy nagyot. Tényleg nagy baj lett volna belőle, ha azok ketten meglátják ezt, de most aggódhatok azért, hogy mit szólnak majd a kötéshez.
- Szívesen. Gyere! Együk meg az ebédet, aztán menjünk a lovardába! -mondta, mire erre én is vidám lettem. Láthatom Szélvihart. kimentünk a többiekhez, akik már nagyban ették a grillen sült csirkecombot, és a nyársonsültet. Mondhatom elég jó illata volt. Leültem Will és Thomas közé, akik egyből kiszúrták, hogy be van kötve a vállam.
- Miért van bekötve a vállad? Azért mert túl erőset rúgtam? - kezdte Will a kérdezősködést egyből.
- Nem a te hibád, úgyhogy nyugi! - tettem a kezemet a vállára. Kicsit megnyugodott, de az aggódó pillantása nem szűnt meg. Én is hozzá kezdtem enni, majd hallgattam barátaimat, amint beszélgetnek és ismerkednek. Jó volt őket hallgatni.
- Mi lesz a következő program? - kérdezte Sarah, két harapás között a húsból.
- Átmegyünk a lovardába. - mondta helyettem John.
- Király! Így megmutathatod a barátaidnak, milyen jól tudsz már lovagolni! - mondta David nagy mosollyal a száján.
Bólintottam, majd folytattam az evést. Ebéd után még egy kicsit az asztalnál ültünk és beszélgettünk. Hallgattam miket csináltak az elmúlt időben a többiek. Ők sem unatkoztak egy kicsit sem. Mikor rászántuk magunkat elindultunk a lovardába. Közben azon gondolkoztam, hogyan fogom felültetni Will-t az egyik lóra.
Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de nem tudtam mit írjak ide, de szerintem elmegy. Majd hozom a következőt valamikor.