Ma korán keltem, mert nem tudtam már aludni. Mikor az órára pillantottam, nagyon meglepődtem, hogy még csak hajnali 3 óra van. Kint még nem volt nagy a nyüzsgés, gondoltam John még biztosan alszik. Kiültem az erkélyre és néztem a napfelkeltét. Csak ültem és az eget bámultam. Hűvös szél söpört végig a lovarda területén, amiben én egy kicsit megborzongtam.
- Gyere be, mert megfázol! - hallottam meg Rose hangját a hátam mögött.
- Hogy-hogy ébren vagy? - fordultam vissza az ég felé.
- Hallottam, hogy mocorogsz. Tudom, hogy nem vagy álmos, de azért próbálj meg vissza aludni, jó? - kérdezte meg, majd oda jött hozzám és visszavezetett az ágyhoz. Befektetett engem az ágyba, majd betakart a takaróval és egy altatót kezdett dúdolni nekem, amitől azonnal elaludtam. Nem tudom meddig aludhattam, de biztos volt már olyan negyed 10 mikor újból felébredtem.
- Jó reggelt, álomszuszék! - lépett be John az ajtón nagy mosolyogva, majd leült az ágyam szélére.
- Nagyon elaludtam? - kérdeztem kómás fejjel.
- Nem mondhatnám, hisz már hajnalban fent voltál. - mondta mire lepetten tekintettem rá.
- Honnan tudod? kérdeztem.
- Rose mesélte nekem, mikor felébredtem. Épp azért jöttem, hogy felköltselek. El kell mennünk egy helyre! Jó lenne, ha gyorsan felöltöznél. - mondta, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.
Azonnal hozzáfogtam öltözni, majd 5 perc múlva készen is voltam. Egy melegítő együttest vettem fel, hozzá illő cipővel, majd fejembe húztam a baseball sapkám, és már indultam is John után. Már a kocsiban várt rám.
- Majd út közben megreggelizel! Gyere, menjünk! - kiáltotta a kocsiból, majd kinyitotta az anyósülés felőli ajtót. Beszálltam és már indultunk is.
- Hova megyünk? - érdeklődtem.
- Majd megtudod. Ne kérdezősködj! - mondta, majd nem szólalt meg többet, csak az utat nézte. Ahogy mondta, útközben ettem meg a szendvicset, amit Rose csomagolt nekem. Azt hittem egy, hogy átmegyünk egy másik városba, de tévedtem. A városunk másik oldalára mentünk. Nézelődtem össze-vissza, és lestem, hogy melyik háznál fogunk megállni. Nagy meglepetésemre egy nagy háznál állította meg a járművet. Kiszállt, majd intett, hogy én is tegyek ugyan így. Az ajtónál egy percig megálltunk. John már kopogni készült, amikor is az ajtó kitárult és egy magas, vékony férfi, fekete öltönyt viselt. Kezein fehér kesztyűk voltak. Mikor megpillantott minket, meghajolt, majd intett, hogy jöjjünk be.
- Nagyon örülök, hogy eljött hozzánk az úrfi. - mondta a férfi, majd elkérte a kabátjainkat és elhelyezte a hallban lévő fogasokra. Tátott szájjal néztünk körbe. Ahogy belépni az épületbe egyből egy nagy helyiségbe érkezünk, ami tele van bútorokkal és egy nagy asztallal. Az asztalon egy virágos váza volt, amiben egy rózsa csokor volt. Az ajtóval szemben a jobb oldalon egy lépcső volt, ami felvisz az emeleten elhelyezett szobákhoz.
- Alexander Johnson! - mondta egy hang a lépcső tetején. Johnnal egyből oda kaptuk a pillantásunkat. - Sebastien! Hozzon a vendégeinken egy csésze teát!
Az öltönyös férfi elindult, gondolom a konyha felé. A férfi, aki a lépcső tetején állt, szép lassan felénk sétált. Intett, hogy foglaljunk helyet a kanapéján. Mi, Johnnal azonnal helyet is foglaltunk. Ő velünk szemben foglalt helyet. Johnnal egymásra pillantottunk.
- El nem hiszed, hogy micsoda öröm végre megismerni téged! - mondta a férfi.
- Sajnálom, uram, de én nem ismerem magát. - mondtam.
- Persze, hogy nem ismersz, hisz az apád nem engedte meg, hogy megismerj, mert úgy hitte, hogy túlságosan is nagy hatással lettem volna rád. Tudod én elég híres ember vagyok. - szavain meglepődtem. Johnra pillantott, majd így szólt: - Téged is régen láttalak, John. Hogy megy a lovardád?
- Köszönöm kérdésed, elég jól megy. - válaszolta a férfi.
Nem értettem a helyzetet. Honnan ismerik egymást?
- Tudom, hogy egy kicsit zavaros a helyzet, de megtudom magyarázni az egészet! - mondta a férfi - A nevem Richárd Johnson. Az apád öccse vagyok.
Ezt nem akartam elhinni. Az arc kifejezésem, biztos nem lehetett valami értelmes, mert ahogy láttam elmosolyodik rajtam.
- Most komolyan beszél? - kérdeztem értetlenkedve.
- Halál komolyan. - szállt be a beszélgetésbe John is. Rá néztem, majd ismét az állítólagos nagybátyámra.
- Bizonyítsa! - mondtam keresztbe téve a karomat. Ő felállt, majd egy képpel jött vissza. Átnyújtotta nekem. Alaposan szemügyre vettem. A képen az apám volt és egy másik ember.
- Ezen a képen ünnepeltük az apád 10. születésnapját. - mondta, majd visszavette a képet és a zakója belső zsebébe tette.
- Ezt a képet mutatta nekem apa, de azt mondta, hogy az a fiú aki vele van, az egyik barátja és nem a testvére. Már megbocsásson, ha inkább apámnak hiszek. - mondtam még mindig gyanakvó arccal. Richárd Johnra nézett, mintha tőle várt volna segítséget.
- Figyelj, Alex! Az apád azért nem beszélt Richárdról, mert még amikor nagyon kicsi voltál, összevesztek és nem beszéltek többet. - próbált segíteni a férfinak John.
Néma csönd következett. Én emésztettem a hallottakat, míg ők szemeztek egymással és engem néztek.
Hirtelen Richárd felállt és elővette egy képet a pénztárcájából. Odaadta nekem. A képen én voltam rajta 4 évesen. Emlékeztem arra a napra, mert pont akkor volt a születésnapom.
- Miért volt ez a kép a pénztárcájában? - kérdeztem érdeklődve.
- Mert úgy éreztem, hogy így legalább mindig velem vagy. - mondta.
Nem kérdeztem tőle semmit. Épp előttem állt, így megtudtam ölelni. Nagyon meglepődött, de hisz ez volt a célom. :) Szorosan magához ölelt és egy puszit adott a fejemre.
- Szeretném, ha ide költöznél. - mondta, hirtelen.
John, mintha tudta volna, hogy ez is szóba kerül, így felállt és kiment a kocsihoz és behozott egy nagy bőröndöt, amiben a ruháim voltak.
- De én nem akarok ide költözni. - mondtam, mikor megláttam a bőröndöt.
- Tudom, kölyök, csak tudod törvényes gyámodnak Richárd van feltüntetve, ezért vele kell lenned. Természetesen a lovardába mindig szívesen látunk. - mondta John, majd a kabátjáért nyúlt - Most mennem kell, mert még sok a dolgom.
- Ugye nem akarsz itt hagyni? - kérdeztem lepetten. Nem válaszolt, csak felvette a kabátját és kiment a házból. Utána akartam menni, de Richárd megfogta a vállam, ezzel is jelezve, hogy hagyjam elmenni.
John elment és én magam maradtam egy teljesen ismeretlen helyen. Sebastien megmutatta a szobámat. Egy hatalmas szobába vezetett. Volt ott minden, ami egy gyereknek kell. Egy csomó játék és egy jó nagy francia ágyam is volt. Tátott szájjal álltam a szoba közepén.
- Látom az úrfinak tetszik a szobája. - mondta Sebastien.
- Ez...hatalmas! - mondtam ámuldozva. Sebastien bólogatott, majd magamra hagyott. Azonnal a ps-t próbáltam ki. Nem tudom meddig játszhattam vele, de Sebastien zökkentett vissza, hogy kész a vacsora.
Azonnal kikapcsoltam a játékot és követtem az inast az ebédlőbe. Az ebédlő még az én szobámnál is nagyobb volt.
A szoba közepén egy hatalmas étkező asztal volt megterítve sok finomsággal. Sebastien az asztalhoz vezetett, majd leültetett. Velem szemben a Richárd ült. Még nem kezdett el enni, de amikor leültem az asztalhoz hozzá fogott. Sebastien a tányéromra sok finomságot tett, amit később nem is tudtam mind megenni.
- Ízlik az étel? -törte meg a csendet Richárd.
- Igen, szerintem nagyon finom. Meg is dicsérem a szakácsot. - mondtam, majd körbe néztem, hogy hátha meglátom, de Sebastien- en kívül nem láttam senkit.
- Tudod, már meg is tetted. - nézett a férfire hálásan Richárd. Sebastien meghajolt, majd úgy hogy csak én lássam, elmosolyodott.
- Nem sokat lehet dicsérve. - gondoltam magamban a férfit nézve. Miután befejeztük a vacsorát, Richárddal átmentünk a nappaliba és leültünk a bőrkanapéra.
- Örülök, hogy itt vagy. - mondta Richárd, amin egy kicsit meglepődtem.
- Ugye tudja, hogy még nem nagyon bízom önben! - mondtam, majd elvettem az komornyiktól a teát.
- Igen, tudom. Nem is vártam mást. - mondta, majd beleivott a teába.
Mikor a teával is végeztünk, visszaindultam a szobámba, majd megfürödtem és lefeküdtem aludni, de nem jött álom a szememre. Egy darabig biztos a plafont bámultam, mikor Sebastien lépett be a szobába.
- Sebastien ! Miért jöttél? - ültem fel az ágyban.
- Gondoltam, hogy az úrfi nem tud aludni, így hoztam önnek egy pohár tejet és egy kis kekszet. - nyújtotta oda az említetteket az komornyik.
- Köszönöm szépen! - vettem el tőle, majd jóízűen megettem a kekszet, és megittam a tejet. Felnéztem a férfire, aki boldogan nézte amit csinálok.
- Most már az úrfi mellé vagyok beosztva. - mondta, amin meglepődtem.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem érdeklődve.
- Ahova megy az úrfi, oda megyek én is, és segítek amiben tudok. - mondta, majd kivette a poharat a kezemből és az éjjeli szekrényre tette, majd lefektetett az ágyban, mintha én nem tudnék lefeküdni magamtól.
- De akkor ki lesz Richárddal? Ha jól láttam eddig, nem igazán van más szolgáló ebben a háztartásban, rajtad kívül. - mondtam.
- A gazdám azt mondta, hogy vesz, majd fel valakit, aki tud engem helyettesíteni, amíg önnel vagyok. - mondta, majd elindult ki a szobából. - Jó éjt,úrfi!
- Jó éjt Sebastien! - mondtam és most már nyugodtabban tudtam elaludni.