Apa ott hagyott engem a lovardában, kedves barátjával John Smith -szel. Végig néztem, ahogy apám az autóval elgördül a bejárat elől, majd vissza fordultam a férfi felé.
- Gyere! Körbe vezetlek! - mondta, majd intett, hogy menjek utána.
Elindultam utána, de olyan nagyokat lépett, hogy alig tudtam vele tartani a lépést. Hirtelen megállt, majd felém fordult.
- Több épület mellett fogunk el haladni, de először is az istállót szeretném neked megmutatni, és meg is szeretném tudni hogy hogyan jössz ki a lovakkal. Mivel ez egy lovas iskola, sok tanulóval fogsz, majd találkozni. - mondta, majd ismét elindult.
Egy nagy épülethez érkeztünk. Kinyitotta az ajtót, majd megcsapott minket a lovak jellegzetes szaga.
- Ez az 1-es számú istálló. Itt 20 ló van összesen. A másikban egy kicsit több van,mint itt. Az egyik főbb dolgod az lesz, hogy kitakarítod mind kettőt. - mondta mosolyogva a férfi.
- Nagyon örülök neki! -gondoltam magamban, majd egyre beljebb mentünk az épületben.
Az egyik box- ból furcsa hangokat hallottunk meg.
- Na! Kész is vagy! - mondta egy hang a box felől. Amint kimondta a mondatot, az ajtó kinyílt, és egy srác, tőlem 2 évvel öregebb, jött ki lovával együtt.
- Heló, John! Ki ez az új srác? - kérdezte a fiú, közben végig engem nézve.
- Az ő neve Alex. Mától itt fog dolgozni nálunk. Alex, ő az egyik tanulónk, David. - mutatott be egymásnak minket.
- Nagyon örvendek, örülök, hogy mostantól ide fogsz járni! -mosolyodott el a fiú.
Én is elmosolyodtam, majd a srác kivezette a lovat az istállóból.
- Már is van egy barátod. - mondta John, majd folytattuk tovább utunkat. Hirtelen elkezdett csörögni a telefonja. Gyorsan a zsebéhez kapott, majd kivette onnan a készüléket. Annak a hangját nem hallottam, ki beszélt vele, de John, valamitől nagyon izgatott lett.
- Rendben, Max! Még ma érte megyek! -mondta majd rám nézett. - Illetve, megyünk! - változtatta meg előbbi kijelentését, majd lerakta a telefont.
Értetlenkedve tekintettem rá. Egyből tudta mire gondolok.
- Az egyik barátom hívott. Vettem tőle egy fekete lovat, a tegnapi nap folyamán. Azt mondta, hogy ma érte mehetek és gondoltam szívesen velem jönnél. - mondta, majd az istállón keresztül menve egyenest a kocsijához vezetett. Intett, hogy szálljak be. Így cselekedtem. Vártam, mikor jön ő is, de pár percet késet. Az autó visszapillantójában láttam, amint egy lószállítót akaszt kocsi hátuljára.
- Mehetünk is ! - mondta mikor beült ő is a járműbe.
Legurultunk a feljáróról. Körbe néztem. Az utca kihalt, volt, pedig ilyenkor mindig nagy a nyüzsgés rajta. Utunk a város határ felé tartott. Amint megláttam a táblát, ami a város végét jelentette, egy percre vissza fordultam, kinézve a kocsi ablakán.
Az úton egyikünk sem szólalt meg. Maga az út nem volt olyan hosszú, mint amilyennek tűnt. Egyszer csak megláttam egy táblát, amin ez állt : üdvözöljük városunkban!
- Úgy látszik megérkeztünk! - mutatott a táblától nem messze elterülő óriási kapura. Egy ember várt már ránk.
- John! Örülök, hogy jöttél! - állt egy nő, a kapu előtt. Magas volt, hosszú, barna haja kiengedve lógott a válláig. Kék szemeivel hol John-ra hol, pedig kísérőjére, vagyis rám tekintett.
- Én is örülök Amanda. Bemutatom, Alex Johnsont. Mostantól nálam fog dolgozni. - mutatott be a nőnek, John.
- Johnson? - kérdezte érdeklődve, majd rám nézett.- Te Peter Johnson fia vagy?
Én csak meglepetten bólogattam. - Vajon honnan ismeri az öregemet? - gondoltam, majd Johnra néztem.
- Amanda is akár csak én, az egyetemen találkozott apukáddal. - közelebb hajolt hozzám- El ne mondd neki, de akkoriban nagyon bele volt zúgva.
- Jaj, John! Most elfogja neki mondani! - pirult el a nő, majd elindult befele az épületbe. Mi után indultunk. A mögöttem levő John, vállamra tette a kezét, majd megállított.
John körbenézett.
- Max, nincs itthon? -kérdezte.
- El kellett szaladnia, mert dolga volt neki, de szólt nekem, hogy jöttök. - fordult hátra egy percre a nő.
- Nyugodtan nézz körül, majd ha végeztem szólok neked.
Amint kimondta eme szavakat, azonnal elindultam felfedező körutamra. Valahol a közelemben ló nyerítést hallottam meg. Oda vettem az irányt. Egy nagy elkerített karámban egy fekete csődör lovat láttam meg. Nagyon szép volt. Körbe- körbe rohangált a karámban, néha hátsó két lábával rugdalva azt. Közelebb mentem, hát ha lenyugszik egy kicsit, de csak rosszabb lett. Ahogy észre vette, hogy ott vagyok, minden áron azt akarta megkísérelni, hogy nekem szalad.
- Hé, paci, nyughass már egy kicsit! - kiáltottam fel, amikor majd nem sikerült neki kijutnia. Másodszorra természetesen sikerült neki. Nagy sebességgel futni kezdett felém. Hátrálni kezdtem, majd nem el is rohantam, amikor hirtelen megtorpant előttem. Nagy barna szemeivel az enyémbe nézett. Ott szemeztünk egy mással jó egy percig. Az előbbi vad ló, most nyugodt volt és szelídnek tűnt. Lassú léptekkel elindultam felé, mire ő is megindult felém. Mikor találkoztunk engedte, hogy megsimogassam. Már tudtam, hogy ez egy új barátság kezdete.
- Alex! Azonnal gyere el onnan! - hallottam meg Amanda kiabáló hangját. Hátra fordultam, amikor is a ló két lábra emelkedett mögöttem.
- Bukj, le Alex! - kezdett kiabálni John is.
Fordultam volna vissza, de magától a látványtól megijedtem. Több, mint két méter magasan volt felettem. Azt hittem hogy rám lép, de a nagy lendülettől eltudod fordulni felőlem. Csak álltam ott mereven. Természetesen a ló nem bántott, amin Amanda egy kicsit meglepődött.
- Minden rendben van? - kérdezte John, majd szép óvatosan oda jött hozzám, majd a vállamat fogva hátrébb vitt Amandához. Amanda persze nem várta meg, míg oda érünk hozzá, neki a lovat kellett megfognia. A ló nem mozdult. Egész végig engem nézett. Lehet meglátott bennem olyat, amit más nem. Visszamentem a kocsihoz, majd vártam, hogy induljunk haza. Kis idő múlva azt éreztem, hogy a lószállítóba a lovat bevezetik, majd John beszállt mellém az autóba.
- Ha Johnnál fogsz dolgozni, akkor szerintem sokat fogunk találkozni! - mondta mosolyogva Amanda, majd elbúcsúzott tőlünk és bement a lovardájába.
- Végre mehetünk haza! - mondtam magamban, kicsit nyugodtabban.
A vissza út nem volt olyan hosszú, mint amilyenre emlékeztem. A ló egy kicsit morcos volt, a lószállítóban, de szerencsére nem borultunk fel. A lovardában már mindenki kíváncsi volt az új lóra. Kint várták, hogy megérkezzünk. A kocsi felhajt, a kapufeljáróra, és lassacskán betolat.
- Végre megjöttetek! - jött oda egy lány, aki talpig felöltözve lovas cuccokkal állt a kocsi mellett. Kobak a fején, térd védők a térdénél és könyökvédők a könyökénél.
- Ne haragudj Sarah! Beviszem az új lovat az istállóba és már jövök is. - pattant ki a járműből, John és nyitotta volna le a lószállító ajtaját, de az állat egy határozott rúgással kinyitotta azt, majd kiszaladt onnan. Mindenki nagyon megijedt.
- El kell kapnunk! Alex! Segíts! - fordult, hozzám John, majd intett, hogy szaladjak a ló után, míg ő szerez valamit, amivel sikerül elkapni.
Nem volt mit tennem, így elindultam az állat nyomába, majd próbáltam vele tartani a lépést. Már jócskán a lovarda túlsó felén jártunk, amikor is hirtelen megfordult, majd egyenesen felém kezdett futni. Amint észre vettem, megfordultam, és amilyen gyorsan tudtam szaladtam vissza. Éreztem, hogy nem kell neki sok és utol ér.
- John! - kiáltottam el magam, hasztalanul, hisz a környékemen nem láttam senkit. Futottam és csak futottam, majd nem orra is estem, annyi szerencsével úsztam meg, hogy vissza nyertem az egyensúlyomat.
- Erre gyere! - hallottam meg a férfi hangját. Egy karám előtt állt. Arra vettem az irányt a mögöttem nyargaló paripával együtt. Beszaladtam a karámba, majd amikor a ló is bent volt, John rá zárta annak ajtaját. Gyorsan kimásztam a karámon kívülre, hogy biztonságba kerüljek. Természetesen a ló nem tudott kijönni onnan, de azt láttam, hogy folyamatosan engem néz. Két lábra állt, nyerített egyet, majd ismét négy lábon állt. Én a földön feküdtem. Nem tudtam megtartani az egyensúlyomat és elestem.
- Na, gyere! Kelj fel! - fogta meg a vállamat egy ismerős férfi. Felnéztem és apa mosolygós arcát pillantottam meg. Felállított, majd leporoltam magam.
- Látom nem unatkoztál. Nagyon szép ez a ló. - mondta apa, majd az épp akkor ide érő John- hoz fordult.
- Igen-igen, nagyon szép, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen sok baj lesz vele. - vakargatta meg a fejét a férfi.
- Egyébként hogy hívják a lovat? - kérdeztem meg érdeklődve. Eddigi ott tartózkodásom alatt most szólaltam meg először.
- Hogy mi a neve? Lássuk csak Amanda mit is mondott. Igen, meg van. A neve Szélvihar. - mondta John.
- Holnap akkor hányra legyen itt? - kérdezte apa.
- Legalább 9- re itt legyen! - mondta John, majd magunkra hagyott minket.
- Szélvihar! Nagyon szép név. - mondtam magamban, majd elindultam apa után a kocsihoz. A nap további része unalmasan telt. Gépeztem, játszottam, majd egy kicsit deszkáztam is, és vártam a másnapot.