Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

2. 7.

Tök hamar elment Marcus, így hát egyedül maradtam. Mivel semmi dolgom nem volt, bementem az étterembe, hogy váltsak néhány szót a barátnőimmel. Julie és Dina is nagy munkában voltak, meg a többi munkatársam is. Hiába voltak négyen, akkora volt a forgalom, hogy nem bírtak vele, ezért beálltam hátulra, hogy segítsek. A kamera mindent rögzített és bár többen szóltak, hogy ne álljak be, mert a főnök szólni fog érte, de nem foglalkoztam velük. Átvettem teljes egészében a zöldségek darabolását, így Julie le tudta darálni a húst.

-Örök hála Drágám -szólt Dina, amikor a nagy része lement -Gyere ülj le hozunk neked is valami harapnivalót.

-Nem kell, nincs is nálam pénz -tiltakoztam, de hiábavaló volt.

-Majd kifizetem helyetted. Mond mit ennél? -kérdezte, mire csak vállat vontam -Sültkrumpli sajttal és ketcuppal?

-Jó lesz -egyeztem bele, majd a pult előtt lévő asztalhoz ültem. Amíg nem érkezett meg az ennivalóm, Dinával meg Emillel beszélgettem felváltva. Emil egy új munkatársunk, néhány hete dolgozik csak nálunk.

-Cami. Barátok vagytok még Shawnnal? -tette fel hirtelen az egyik pillanatba a kérdést.

-Hát igazából nem tudom. Legutoljára veszekedtünk és azt mondtam neki, hogy soha többet nem akarom látni -sóhajtottam, ahogy végiggondoltam a történéseket -De ezt nem gondoltam komolyan, csak dühös voltam.

-Szia -szólt egy rekedtes, mély hang a hátam mögül, mire felemeltem a fejem és megpillantottam őt. Mióta nem láttam, a haja hosszabb lett és valami furcsát is láttam a szemébe.

-Szia -feleltem én is -Leülsz? -mutattam a szembe lévő székre.

-Hogyne -mondta, majd Dinához fordult -Egy olyat kérek, amit ő is rendelt.

Amint kettesbe maradtunk, csak hosszan néztük egymást. Végig az arcát bámultam, közben mindenféle emlékek jutottak eszembe. Például, hogy mikor még nem volt híres elvitt egyszer vacsizni s ugyanazt a kaját kértük. Milyen régen is volt, és milyen boldog voltam, hogy az osztály leghelyesebb fiúja a haverom volt és elmentünk együtt több helyre is.

-Jó étvágyat -tette le Emil elénk az ebédet. Megköszöntük neki, majd ránéztem Shawnra és halkan megszólaltam

-Jó étvágyat

-Neked is Señorita -mosolyodott el és nekiálltunk enni.

Néma csendben fogyasztottuk el az egészet, majd megköszönve az ételt, elhagytuk az éttermet. Az utcán egymástól néhány méterre álltunk és nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Akaratom ellenére tetőtől talpig végignéztem őt. Ahogy kijöttünk, felhúzta a napszemüvegét, így nem láttam, hogy mit figyel. Lehet, hogy pont engem, de lehet, hogy a tájat.

-Camila -jött hozzám közelebb és megfogta a kezem -Szeretnék veled valamiről beszélni, de nem tudom, hogy hogyan álljak neki -rázta meg a fejét csalódottan -Mi lenne, ha holnap találkoznánk?

-Oké -mondtam, mert semmilyen kifogás nem jutott eszembe, amit el is hitt volna -De légyszíves ne nálunk -kértem könyörgőn. Ha arról akar beszélni, amire én gondolok, jobb ha nem otthon tesszük.

-Nálunk sem jó -gondolkodott hangosan -Akkor legyen az, hogy reggel 10-kor találkozunk az utcátok végén és a motorommal elmegyünk egy helyre.

-Legyen -feleltem, majd elköszöntünk egynástól. Én hazafelé vettem az irányt, ő meg... fogalmam sincs, hogy hova ment, meg hogy minek.

Otthon bementem a szobámba és megint írni kezdtem egy papírra. Amit múltkor írtam, az eltűnt, elvesztettem valamerre, de az írást attól nem hagyom abba. Csak mostantól egy füzetbe írok és nem lapokra.

,,Imádom, amikor Señoritanak hívsz''