Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

26.

Másfél hónappal később

A szerelmünk Marcussal egyre komolyabb lett. Minden hétvégén találkoztunk. Többször feljött hozzánk is, ahol megismerkedett a családommal. Szerencsére anyumnak is szimpatikus. Ma is átjön hozzánk, és azt mondta valami meglepetést tartogat számomra. Már nagyon türelmetlen vagyok.

Emellett Shawn még mindig csak ígérget. Arról volt szó, hogy múlt héten átjön és találkozunk. Majdnem le is mondtam miatta a barátommal való találkozót, de jött egy SMS, hogy mégsem ér rá, mert interjúra kell mennie.

-Cami, Cami -ugrált előttem hugi -Teljesen elbambultál. Mint múltkor én is -nevetett ki.

-Csak gondolkodtam -legyintettem mosolyogva -Úgy várom már Marcust.

-Azt el is hiszem. Mi lenne, ha kimennénk elé a buszmegállóba?

-Anyu mehetünk? Ne segítsünk valamibe a főzésnél? -kérdeztem, de ő csak megrázta a fejét.

-Akkor menjünk már! Mindjárt 11 lesz -fogta meg a karom Sofi és elkezdtünk kifele rohanni.

-Nem tudom, hogy miért rángattál ennyire. Még 10 percet kell várnunk -mondtam, miután megnéztem a táblát, ahol kint volt a menetrend.

-Lehet nem is -vigyorgott, és a busz irányába mutatott, ahol szállt le Marcus. Lazán, egy farmer volt rajta és egy rövidujjú felső. Fején egy baseball sapka volt, szemeit egy napszemüveg takarta. Kabátját két ujjára akasztva a háta mögé tartotta, s a jobb vállán egy lapos hátizsák csüngött.

-Sziaaa! -futottam felé kiáltva, aki tetteimet látva ledobta a cuccait a földre, kitárta a kezét és mikor megérkeztem felemelt, majd megpörgetett.

-Szia édes -mosolygott és megcsókolt. Visszatett a talajra, és kézenfogva elindultunk a húgom felé. Köszöntek egymásnak, majd elindultunk haza, ugyanis ebédidő volt.

-És meddig maradsz? -érdeklődött édesanyám, amint végeztünk az evéssel.

-Én is pont erről akartam beszélni. Holnap reggel, megint megyünk a vidámparkkal egy buliba. Ezért nem tudok újra jönni -sahajtott, de én mielőtt közbe szóltam volna, ő folytatta -Arra gondoltam, hogy ma este itt aludnék, és holnap szívesen elvinném Camilat magammal. De persze csak akkor, ha nem gond.

-Dehogy nyugodtan -húzta széles mosolyra a száját anya, és Sofi is követte a példáját -De mivel sajnos kicsit szegényesen élünk, így nem tudok külön szobát bíztosítani nektek. Marcus, mindössze egy polifómot tudok letenni Cami szobájába.

-Tökéletesen megfelel. Köszönjük -hálálkodott a barátom, én meg még mindig lefagyva ültem mellette. Próbáltam megemészteni a dolgokat, hogy ott alszik velem egy szobába, sőt! Ki tudja, lehet, hogy mást is akar. Nagyon bepánikoltam, ami valószínűleg látszódott is rajta. Mark kihúzott az udvarra és kérdőn nézett rám.

-Tessék? -néztem rá, mintha nem tudnám mit akar.

-Mi a baj? Valami rosszat mondtam odabent? Nem akarsz velem jönni holnap? Vagy mi gond? Kérlek szólalj meg -könyörgött türelmetlenül.

-Ööö -akartam elkezdeni, de megakadtam. Majd vettem egy mély levegőt és újra belekezdtem -Semmi gond csincs, leszámítva, hogy este -beszélten halkan, de újfelt megálltam mielőtt kimondtam volna.

-Attól félsz, hogy egy szobába kell aludnunk? -kérdezte meg úgy, mintha átlátna rajtam.

-Igen -bólintottam szomorúan, mire ő megcsókolt és szorosan átölelt.

-Édesem, ettől nem kell tartanod. Úgyis csak olyat csinálunk, amit te szeretnél. Erőszakosan soha nem viselkednék veled.

-Tudom -feleltem határozatlanul.

Újra bementem a házba, elmosogattam, míg anyu megmutatta Marcusnak a szobám és együtt előszedték a spájzból a polifómot. A szekrénye mélyében talált egy kispárnát és egy paplant. Délután elmentünk sétálni. Vastag szövetkabátot húztam fel, mert igancsak fújt a szél. Bár nem csodálom hiszen ősz volt. Tettünk egy kisebb kört és mivel fáztunk, hazamentünk.