Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

23

Amint elküldtem az üzit, jött is a válasz.

Akkor nem is zavarlak. Buenos Noches

Jó éjt

A munkahelyemen, dél körül megint bejött a főnök. Ennek ellenére nyugodt voltam és nem idegesített a parancsolgatásai. Mindent úgy tettem, ahogy óhajtotta őfelsége. Hátul is takarítottam, csettintésre viszont már elől is pucultam az ablakot, és szorgosan hajtogattam a szalvétákat. Jó volt, hogy nem kellett semmin sem gondolkodnom, beletemetkezhettem a munkába. Meddigre viszont észbe kaptam, már otthon voltam és a szekrény előtt tanácstalanul álltam. Kipakoltam belőle mindent, majd megakadt a szemem egy sárga szoknyán, közben elkezdett csörögni a telóm.

-Hello -vettem fel, és mivel már felismertem, hogy Shawn az, ezért kimentem hátra a hintaágyhoz. Nyugodtan leültem és közben hallgattam őt.

-Szóval amit mondtam neked az óriáskeréken, lehet hiba volt, de én tényleg ezt érzem. Tényleg többet érzek irántad, mintegy barát iránt. Ezért is csókoltalak meg -próbálta bizonyítani a saját igazát.

-Csak pár igaz barátot keresek. Csodálkozom hova bújt mindegyik -sóhajtottam fel.

-Én itt vagyok és a barátod vagyok -hallottam meg a túloldalról a választ.

-Azt mondod, hogy mi csak barátok vagyunk. De a barátok nem ismerik úgy az ízedet, ahogyan én a tiédet. Azt hittem bízhatok benned, de már nem számít -ráztam meg a fejem.

-Kérlek hallgass meg -könyörgött, de kinyomtam. Valami motoszkált a fejemben, így mikor visszamentem a házba, előszedtem egy régi füzetem és egy tollal a kezembe leültem a szobámba a szőnyegre. Az zengett a fejemben, amiről korábban beszéltem: ,,Igaz barátok" Végül leírtam azt a pár sort, ami megmagyarázta, hogy nagyjából, hogy érzek.

Miért próbálkozok? Mondj egy okot, miért
Azt hittem bízhatok benned, nem számít

Csak pár igaz barátot keresek
Folyton csak cserben hagynak
Valahányszor beengedek valakit
Csak pár igaz barátot keresek
Csodálkozom hova bújt mindegyik
Csak pár igaz barátot keresek

A füzetem eltettem a fiókom mélyére és újra a ruhákhoz fordultam. A szoknyához, hamarosan megtaláltam a hozzá illő felsőt is. Felpróbáltam, hogy jó -e és mivel a szoknyán volt öv is, így megfelelő lett. Amikor a tükör előtt néztem magam, akkor jelent meg anya és hugi is. Mindent tudóan néztek rajtam végig és elmentek a konyhába, hogy készüljenek a z evésre. Felhúztam a szandált, majd a fürdőbe siettem, hogy még a maradék pár dolgot elvégezzem. Még a hajamat igazgattam, mikor csengettek s Sofi beengedte Marcust.

-Óh, de gyönyörű vagy -dicsért meg egyből, mikor kiléptem a folyosóra.

-Köszönöm -pirultam el a bóktól -Indulunk is?

-Persze, ha neked megfelel -mosolygott.

-Csak elköszönök -mondtam és tettem egy kört a házban. Anyu rám is szólt, hogy ne bohóckodjak, hanem menjek már -Indulhatunk -jelentettem ki, mire Marcus a kezemért nyúlt és kiléptünk az ajtón.

-Ha nem baj, sétálunk. Nincs messze az étterem, ahol asztalt foglaltam -közölte büszkén. 

-Oké, rendben -feleltem, de mintha valaki megsúgta volna, hogy melyik lesz az. Tudni illik az étterem, ahol én dolgozok és a másik mindössze 3 háznyival van arrébb. Arra mentünk, mint amerre én is szoktam menni dolgozni. Már az utca felénél láttam, hogy a főnök még mindig ott van és felügyeli a diákokat. Imádkoztam magamban, hogy ne oda menjünk, és mikor megálltunk előtte ijedten megkérdeztem.

-Ugye nem ide jöttünk? 

-Nem miért? Ez tán nem olyan jó hely? -kérdezte miközben nevetett.

-De, de ez a munkahelyem. Eleget vagyok itt munkaidőbe -néztem előre, arra ösztönözve, hogy menjünk már tovább.

-Tényleg? Nem is tudtam -próbálta meg komolyan mondani, de abból, hogy majdnem folyamatosan röhög, rájöttem, hogy csak szívat.

-Hé, ez nem ér! Te tudtál mindent?! -csaptam meg a vállát és már én is nevettem.