Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

27.

Délután elmentünk sétálni. Vastag szövetkabátot húztam fel, mert igancsak fújt a szél. Bár nem csodálom hiszen ősz volt. Tettünk egy kisebb kört és mivel fáztunk, hazamentünk.

Vacsora után megfürödtünk sorban, és a tévé elé letelepedtünk. Anya olvasott, hugi meg a kedvenc meséjét nézte. Mi ketten pedig csendben ültünk egymás mellett és bámultunk előre. Marcus lassan közelítette kezét felém, de nem fordult meg. Én is így tettem. Kívűlről nézve valószínűleg furának tűnhet. Sofi többször ránk meredt, de a pillantásomból sikerült kivennie, hogy tévézzen és ne velünk foglalkozzon.

-Azt hiszem én megyek pihenni -állt fel 9 körül elsőként Marcus.

-Megyek veled -pattantam fel én is, mire a családom tagjai mindentudóan bólintottak és jó éjszakát kívántak.

A szobámba érve a sötétben helyet foglaltam az ágyamon. Néhány pillanat múlva besüppedt mellettem is a matrac. Vártam, hogy mi fog történni.

-Jó fej az anyukád -érintette meg a bal karom a barátom.

-Köszönöm -válaszoltam suttogva. Átkaroltam a nyakát és lágyan megcsókoltam. Rögtön visszacsókolt, de jóval szenvedélyesebben, mint arra számítottam volna. A hideg futkosott rajtam, holott nagyon élveztem. De amikor kezét megéreztem a hasamon, hirtelen eltoltam magamtól.

-Sajnálom -kért bocsánatot azonnal
-Túl gyors? -kérdezte.

-Igeen -feleltem és éreztem, hogy remeg a hangom -Annyian kihasználtak már -csuktam be a könnyel megtelt szemeimet.

-Elmeséled? -kapcsolta fel a kislámpát, hogy rám tudjon nézni. Ekkor jöttem rá, hogy az előző szavakat hangosan is kimondtan.

-Nem tudom. Nem megy -sóhajtottam fel szomorúan, s kimentem a fürdőbe.

Megmostam meleg vízzel az arcom és megtürülköztem. A tükörképemen nem látszódott szinte semmi abból, amit igazából éreztem. A szívem még mindig ketté volt törve, és nem tudtam, hogy valaha is képes leszek -e újra szeretkezni valakivel. A szobába visszaérve befeküdtem az ágyamba. Marcus is már a helyén volt.

-Sajnálom -suttogtam. Az egész helyiségben a sötét uralkodott, mindössze a hold fénye világított be egy hangyányit a redőnyön.

-Cami én szeretlek, de kérlek bízz bennem. Ha nem is mindent, de legalább egy keveset mondj el abból, ami bánt -halottam meg suttogó hangját. Férfiasan mély volt, és arra ösztönzött, hogy megbízzak benne.

-Régen történt valami -kezdtem bele lassan, miközben felültem -Több srác is leitatott és kihasznált. Azt hittem, hogy legalább egy szeretni fog, de nem így lett. Sorra eldobtak -megint a sírás folytogatta a torkom, így abbahagy-tam a beszédet. Lassan két kart éresztem meg magamon, amik védelmezően öleltek át.

-Én nem foglak kihasználni -ígérte meg barátom -Bebújhatok melléd? -érdeklődött nevetve, mire kitártam a takarót és magam mellé fogadtam.

-Hű de hidegek a lábaid -nevettem már én is -Ágymelegítőnk nincs!

-Légy te az ágymelegítőm -mondta és megcsókolt, de csak lágyan.

-Kérlek, én még nem állok arra készen, hogy egymáséi legyünk. Nekem kell hozzá egy kis idő -fordítottam el a fejem.

-Mondd, amikor készen állsz. Várok. Bármikor, amikor készen állsz, én várok. Még ha tíz évbe is telik, és nem találsz senkit ígérem, itt leszek. Mondd, ha készen állsz, én várok rád.