Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

24.

-De, de ez a munkahelyem. Eleget vagyok itt munkaidőbe -néztem előre, arra ösztönözve, hogy menjünk már tovább.

-Tényleg? Nem is tudtam -próbálta meg komolyan mondani, de abból, hogy majdnem folyamatosan röhög, rájöttem, hogy csak szívat.

-Hé, ez nem ér! Te tudtál mindent?! -csaptam meg a vállát és már én is nevettem.

Az étteremben ültünk és beszélgettünk. Bár az elején kicsit feszengtem, de végül sikerült jól szórakoznunk.

-Izszunk egy kis bort? -érdeklődte kedvesen, mire elborzadtan megráztam a fejem.

-Ha nem baj, akkor inkább nem. Nem bírom az alkoholt -hajtottam le a fejem, miközben egy emlék villant át az agyamon. Daniel.. Aki kérdezés nélkül hozatott bort, és miután leitatott elvitt magához.

-Persze semmi gond, az alkohol mentes pezsgő megfelel? -nyúlt lágyan az államhoz, hogy felnézzek rá.

-Igen, köszönöm -feleltem és folytattam a vacsorát, amíg ő szólt a pincérnek. Meghozta az italt és kitöltötte a poharakba -Egészségedre -szólaltam meg először.

-Igyunk arra, hogy ami közöttünk alakulóban van, jó vége legyen -mondott áldást, amit szótlanul hallgattam -Egészségedre -emelte fel a poharat, és koccintás után beleittunk.

Miután végeztünk, önként ment és kifizetett mindent. Sőt még desszertet is csomagoltatott el. Nevetve fogadtam az asztalnál.

-Ugye nem akarod ezt is megenni? Kipukkadok.

-Nem nyugi. Arra gondoltam, hogy ezt vidd haza és fogyasszátok el a családoddal -adta a kezembe, majd én betettem a táskámba.

-Köszönöm, nagyon kedves vagy. Biztos örülni fognak neki, a huginak pont ez a kedvence -hálálkodtam.

-Lemegyünk a patakhoz? Szerintem szívesen lesétálnád a kaját -ajánlotta fel.

-Igazad van -bólogattam és kézenfogva elindultunk tovább az utcán.

Majdnem végig csendben sétáltunk, nyugodtan és gondolkodtunk. Nekem rajta járt az eszem és próbáltam elképzelni, hogy milyen is lesz az, ha ,,Mi''leszünk. Valószínűleg ő is hasonlókon elmélkedhetett. Ahogy odaértünk az úzicélunkhoz, leültünk egy padra.

-Köszönöm, hogy ilyen szép lett a délutánom -fordultam felé és mélyen a szemébe néztem.

-Ne köszönd, én is jól éreztem magam veled -jött hozzám közelebb és megcsókolt. Gondolkodás nélkül viszonoztam és a kezeim a nyaka köré fontam -És mondd csak, nagyjából hány ilyen roham várható? -vigyorogva érdeklődtem tőle.

-Őszinte leszek, Camila -nézett mélyen a szemembe -Nagyon sok -mondta ki olyan arckifejezéssel, mintha valóban valami nagyon komoly dolgot beszélnénk meg, nem pedig azt, hogy a jelek szerint sűrűn szándékában áll megcsókolni.

Megvártuk a naplementét, de sajnos nem élvezhettük sokáig, mert egy domb mögött eltűnt. Kissé szomorkásan néztem abba az irányba, és tudtam, hogy lassan indulnunk kell, majd elbúcsúzni. Hirtelen szíven ütött a felismerés. Annyi hosszú év után újra szerelmesnek éreztem magam. Oldalra pillantottam a fiúra, arra, aki elcsavarta a fejemet. A telefonján nézett valamit, így nyugodtan végig tudtam őt mérni. Hihetetlennek tűnhet, de csak akkor tűnt fel, hogy milyen izmos. Az ingjét, amibe az étterembe volt már levette, s csak egy szál trikóban volt. Azt is felfedeztem, hogy van a vállánál egy tetkója.

-Mikor csináltattad? -érintettem meg lassan a bőrét.

-Már jó pár éve -emelte fel a fejét.

-És miért pont delfin?

-Az az egyik kedvenc állatom. Egyszer jó lenne velük úszni.

Beszélgettünk egy keveset róluk és közbe elindultunk vissza. Lassan mentünk, mivel másnap úgyis csak délutánra kelett mennem dolgozni. Ahogy megérkeztünk, kissé szomorkásan átöleltem. Megígértem neki, hogy lemegyek majd a térre elköszönni tőle. Jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd egy rövid csók után mentünk is pihenni.