Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

2. 26

Tovább nézelődtem a szobába és találtam még egy albumot. Az egyik nyaralásunk volt benne. Sofival, anyuval és apával voltunk ott. A tengerparton egy kis apartmanban laktunk egy hétig.

,,-Apu! Bemehetek a vízbe? -kérdezte Sofi.
-Persze, de csak akkor, ha a nővéred is veled megy.
-Megyek -bólintottam, és a tesóm kezét megfogva berohantunk a tengerbe. Ameddig leért a lábam, addig mentünk, a szüleim meg a partról figyeltek minket. Apa akkor teljesen más volt. Kedves, gondoskodó és mindennél jobban szeretett minket. A világ minden pénzéért sem hagyta volna el a családját. Hónapokig gyűjtögette egy régi tárcába a pénzt, hogy egy hétre el tudjon minket vinni pihenni.
-Építünk várat? -kérdeztem meg a húgom néhány perc elteltével, mert a bőrömet nagyon csípte a sós víz.
-Igen -ujjongot, és kifele kezdett úszni. Anyáékhoz futott a vödörért, meg a lapátért, majd vissza nem messze a víztől. Meddigre oda értem, már 3 tornyunk volt.
-Neki állnék a falak elkészítésének úrnőm, ha engedi -kértem engedélyt a hercegnőtől, mire egy bólintással jelzett, hogy kezdhezem. -Hálásan köszönöm, hogy Ön is felbérelt dolgozni. Tudja, már sok másik palotát építettem.
-Tudom, tudom. Pontosan ezért választottam -szállt be a játékba Sofi. Végig így szórakoztunk, majd mikor kész voltunk, apa lefotózott minket."

Ahogy jobban megnéztem a nyaralásunk képeit, több helyen egy füzet volt nálam. Ezek a kérdések kavarogtak bennem: Vajon mit írhattam bele? A titkaimat, vagy már akkor is dalszövegeket írtam? Végül arra a döntésre jutottam, hogy megkeresem. A régebbi dolgokat, amiket már nem használtunk, mind a padlásra vittük fel. Beleértve az iskolás füzeteimet és könyveimet is. Éreztem, hogy ott kell lennie, így kimentem, megkerültem a házat, míg a létrához értem.

-Akkor hajrá! -határoztam el magam, és elkezdtem felmászni. Szerencsére a létra kitűnő állapotban volt, nem úgy, mint én. A padlásra felérve kellett néhány perc, hogy a szemem hozzászokjon a kevés fényhez, aztán mentem is a dobozokhoz. Vagy hármat négyet átforgattam, mire megtaláltam azt, amit kerrstem. Kinyitottam a füzetet, amibe egy csomó dátum volt, néhány mondattal. Visszapakoltam mindent a helyére, majd visszamentem a földre, s az egyik lépcsőre leülve elgondolkodva néztem rá. Lefújtam, hogy ne legyen annyira poros, majd kinyitottam a naplómat. Néha -néha beleolvastam egy -két oldalba, majd hirtelen becsuktam, és hátulról kezdtem lapozgatni. Eszeveszettem keresgéltem, hogy mikor és miért hagytam abba az írását, majd megtaláltam.

04.07.
Abbahagyom a naplóírást, ez az utolsó bejegyzésem. Gyűlölöm apát....
Pár napja minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Anya és apa összekaptak azon, hogy idén sehova nem tudnak minket elvinni nyáron...

Épphogy, csak belekezdtem, de nem bírtam tovább olvasni. Az emlék még mindig nagyon fáj, így gyors ellapoztam. Szomorúan nézem a füzetet, mikor egy karácsonyi bejegyzéshez érek.

12.26.
Úgy imádom Shawnt! Megvette amire vágytam hónapok óta. Olyan jó, hogy van nekem, de attól tartok én többet érzek, mint ő. Ma véletlen kimondtam neki, hogy szeretem. Bele sem gondoltam, csak úgy jöttek belőlem a szavak, de ő nem felelt rá semmit, csak szorosan átölelt. Vagy ez azt jelenti, hogy ő is szeret? Össze vagyok zavarodva.

Vegyes érzések kavarodtak bennem. Szomorú is, meg boldog is voltam egyszerre. Igen, azt hiszem Shawn is úgy szeretett engem, mint én őt. Kár, hogy mostmár nem elég a szerelem, mert elvárásaink és kötelezettségeink is vannak egymáshoz.