Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

2

-Azt mondtam, kimegyek cigizni. De ne aggódj, nem vagyok dohányos! Ez csak egy kifogás volt, hogy találkozzak veled -mondta olyán nyájasan, hogy majdnem pofon vágtam.

-Képzeld egyáltalán már nem aggódok érted mióta elmentél, és hogy őszinte legyek én pont nem akartam veled találkozni! -feleltem idegesen és elindultam vissza. Az ajtóban utolért, és lenyomott a padra, majd ő is leült mellém.

-Hé! Tudod egész héten úton vagyok. Kezdem elveszíteni az otthon értelmét. Nagyon sokszor kellet volna már hívnom, de én csak ülök a telefonom mellet. Vissza gondolok minden estére. Amikor csak egy ideig feküdtünk a földön... És amikor a szemeidbe néztem óh.. Sose gondoltam, hogy valaha búcsút kell mondanom...

-Nem is mondtál -szóltam közbe, mire szomorúan lenézett a földre.

-Sajnálom, de mennem kellett. De egyszerüen látnod kell, hogy soha nem akartalak bántani. Soha!

-Mégis megtörtént -ráztam meg a fejem és felálltam -Mennem kell dolgozni, szia.

-Egy hónapig még itt leszek, biztos találkozunk -halottam még a hangját, mielőtt becsukódott a hátam mögött az ajtó. Hihetetlen, de nem tűnt fel a főnöknek, hogy nem látott már lassan fél órája. Az egyik asztaltól épp elmentek a vendégek, s így észrevehetetlenül visszaálltam a munkába.

Másnap délután megint megjelent az étteremben. Próbáltam nem feltűnően kerülni, de nagy bánatomra pont nálam fizetett.

-Nagyon finom volt a vacsi, Señorita.

-Jó, majd megmondom a szakácsnak -mondtam és erőltetetten rámosolyogtam.

-Meddig dolgozol ma? -kérdezte, mire én kiváncsian néztem rá.

-Nyolcig, miért? -érdeklődtem.

-Csak mert a barátaimmal bulizunk egyet a régi idők emlékére, és gondoltam te is eljöhetnél.

-Hát nem tudom -habogtam. Az ő barátai azok, akik csak kihasználtak, akiknek csak szexre kellettem.

-Gondold meg -mosolygott rám -Én várni foglak. Este 10-kor a régi házunknál leszünk. Viszlát.

Kiment az ajtón, én meg végigkísértem a szememmel minden mozdulatát. Nem tudtam, hogy mit tegyek. El is akartam menni, meg nem is. Miután hazaértem mégis előszedtem egy fekete ruhát, majd felhúztam és ahogy kicsit felfrissítettem a sminkem, már úton is voltam. Ahogy közeledtem az a bizonyos ház felé, egyre lassabban mentem. Egy szembe lévő fánál megálltam és onnan figyeltem őket. Shawn pont Izzyvel beszélt, és körül állták még vagy tízen. Felismertem Gabriellat, Briant, Mattet, Jont és mára a híressé vált Cezet meg Scottot. Épp a házból jöttek ki még hárman, akik a zenakart képezték. Már fordultam volna vissza haza, mikor Brian odakiáltott.

-Te vagy az Camize? Gyere csak ide hozzánk -vigyorgott rám. Hát mit ne mondjak. Elindultam felé, és ha Shawn nem jött volna oda, hogy barátian átöleljen, valószínűleg megütöttem volna. Egyszer már megpofoztam, amikor elhagyott, de utána el is futottam, mert megijedtem, hogy netalán visszaüt. Szerencsémre nem jött utánam.

-Nagyon örülök, hogy eljöttél Cami -adott még egy puszit is Shawn -Gyere szeretnélek bemutatni a zenekar tagjainak.

-Oké, remek -mosolyogtam rá, és boldog voltam, hogy ott hagytuk a kis birkát. Haragudtam még rá, de bárhol szívesebben lettem volna, mint az állítólagos barátainkkal.

-Ő itt Zubin, Dave a gitárosunk, Mike a dobosunk és Eddie a billentyűsünk -mutatott egyesével végig rajtuk.

-Helo -köszöntem nekik, miközben a sztárunk elment valamerre, és ott
hagyott engem a számomra idegen emberekkel. Kénytelen voltam beszélgetni velük, ezért megkérdeztem, hogy hogyan váltak egy csapattá.