Just be FREE (Harry Styles AU)

II. Évad: 17. Rész - Két lépés

Erősen beharapva alsó ajkamat mocorogni kezdtem a széken. A kezeimen lévő kötél sehogyan sem lazult, és valami elmondhatatlanul szorosra volt csomózva.

- Térjünk a lényegre, Hyland! - préseltem ki magamból, miközben próbáltam lenyelni a torkomban keletkezett nagy gombócot.

- Ó, szóval most már csak Hyland vagyok neked?

Éles pillantást vetettem felé. Tekintetéből tudtam, hogy elégedett magával, s azzal, hogy beteljesülni látszik terve.

- Nem - ráztam meg fejemet. - Számomra egy senki vagy.

- Áu! Elég erős szavakat használsz ahhoz képest, hogy ilyen necces helyzetben vagy. Figyelj, nem a göndör barátod vagyok, vele ellentétben én nem szeretem a durva beszédet... - kezét combomra rakta, s óvatosan haladt felfelé szoknyám alatt. - Azt hiszem a későbbiekben küldök neked valami váltó ruhát. Szívemre venném, ha megfagynál ebben a hideg alagsori szobában. Nem terveztelek megölni... téged nem... egyelőre - szaggatott beszéde megrémisztett. Nagy levegőket véve lökdöstem magamat hátrébb a székkel, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam. Igazából tök feleslegesen, ugyanis teljesen kiszolgáltatott voltam, azt csinált velem, amit csak akart.

- Térjünk a tárgyra! - emeltem meg hangomat. - Mit akarsz tőlem? Mit tegyek?

- Csak maradj itt szépen. Ne mozdulj, a többi majd elrendeződik, és van egy olyan érzésem, hogy magától idecsalogatódik. Már megtettél mindent, amit csak lehetett. Kitaszítottad az életedből a barátaidat, a családodat, minden embert, aki egy kicsit is tudott volna rajtad segíteni, azzal az indokkal, hogy beteg vagy, s jó kezekbe kerültél. Nos, nézz körül! Egy kis tévedés történt. - Felállt, s a széket a fal mellé húzva indult meg kifelé.

Pánik szerű érzést keltett a tudat, ami végig futott rajtam a felismerés formájában. Hogy ez valóban egy jól kitervelt hadművelet volt, és tulajdonképpen én voltam a kulcsa az egésznek. Mert, ha jobban belegondolok, csakugyan minden úgy történt, ahogyan azt Hyland alakította. Végig ő mozgatott és irányított, hogy aztán a kezei köré kerüljek.

- Harry! - suttogtam magam elé nevét ízesen, ezer év elteltének köszönhetően. - Én vagyok a csali - kaptam fel fejemet. Aaron után kiáltva igyekeztem húzni az időt, amennyire csak lehetett. Nem tudtam Harryék milyen messze jártak, vagy mennyire voltak felszerelkezve, szólni se tudtam nekik, hogy az egész csapda, előre ki van tervelve, szóval abba kapaszkodtam, ami az egyetlen lehetőségem volt, az időbe. - Tud rólam és ide fog jönni, igaz?

- Látom reménytele vagy, nem fogsz válaszolni a kérdéseimre, így meg sem próbálom feltenni őket, majd alakul a helyzet. Naivitásod határtalan. Annyira izgalmas volt végig nézni, ahogyan egyre jobban eltávolodsz tőle. Nem is értem miért bőgtél miatta annyit...

- Mert szerettem - szakítottam félbe megtört hanggal. Ha tudtam volna befogom füleimet, úgy éreztem akkor szálltam fel az igazi hullámvasútra. A férfi sietősre vette a tempót, így hiába próbálkoztam volna, nem tudtam szóval tartani.

- Na igen, ,,szeretted". Tökéletes múlt idő, vajon ő is a múltban gondolkozik és eljön érted, vagy nekem kell utána mennem, mert igazából örül annak, hogy eltűntél? - csendem hatására a férfi mielőtt kiment volna végig mérte a szobát. - Azt hitte meg tud védeni magától, ha ellök téged, azonban nem magától kellett óvnia, hanem tőlünk. Jegyezz meg valamit, Sophie! A Desire mindig két lépéssel a FREE előtt jár. Nem eggyel, hanem kettővel. Harry Styles ide fog jönni, magával hozva Thomast, és akkor végre leszámolunk a fenyegetéssel.

Thomas. Kirázott a hideg a név hallatán, apámat ugyanígy hívják.

- Mellesleg ne Stylesnak köszönd az ittléted. Van, hogy a család sokkal több titkot hordoz...