A blog él.
Én élek.
Ő visszatér.
S én is visszatérek.
Üdvözletem Drágáim!
,,Önző módon azt keressük mi a jó magunknak. Sokszor nem nézünk körül, s nem észleljük a körülöttünk lévő emberek nyomorát. Ha változunk, változik a világ. Erre kell ráeszmélni. Ugyan változik az idő, változnak az emberek, és változunk mi, saját magunk is. Kár..."
Sophie Angel
- Szia - szóltam bele a készülékbe hosszú másodpercek után. Összeszorított szemekkel markoltam a fotel karfájába, és vártam, hogy a vonal túlsó oldalán történjen valami. Eléggé ijesztő volt csak a lélegzetet hallgatni, s miután nem történt semmi, a lényegre tértem. - Tudom őrültnek gondolsz, de a segítségedre lenne szükségem. Nem kerestelek téged egy ideje, és szeretném, ha tudnád ez nem miattad volt. Egyszerűen csak rengeteg dolog halmozódott fel, bár gondolom ezzel tisztában vagy... Én csak azt szeretném mondani, hogy összeszedtem magam, azt hiszem... Képes vagyok ismét emberek közé menni, munkát vállalok a könyvesboltban, csak hiányzik pár dolgom, amit szeretnék elhozni otthonról, de egyedül kénytelen vagyok elmenni bárhova is, az interjúm pedig délután négykor lesz...
- Sajnálom Sophie, de ez nekem nem fog menni - vágott hirtelen közbe Louis. A meglepettségtől erőm elhagyott, elengedtem a fehér színű karfát és ölembe ejtettem kezemet. Értetlenül pattantam fel, hogy járkálással csillapítsam le magam.
- Ne-nem a te hibád - ráztam meg kínosan fejemet, mintha látná is mozdulataimat. - Mi tettük tönkre ezt az egészet, vagyis Ő... - kelletlenül álltam meg a nagy üvegajtó előtt és küszködni kezdtem a fojtogató levegővel.
- Nem erről van most szó - tagadta, és szinte láttam szemeim előtt sajnálattal teli arcát. - Azzal, hogy Őt okolod, még te is ugyanúgy részese vagy.
- Szükségem van egy lelki támaszra, nincs senki a közelemben, aki kellőké... - hadartam kapkodva továbbra is a levegőt.
- Úgy hallottam, hogy az orvosod nagyon segítőkész, talán ezúttal hozzá kellene fordulnod.
A telefon kisípolt.
Pillanatokon belül kellett leülnöm, hogy ne essen bajom. Kinyomtam a telefont, így Louis már csak a sípoló hangot hallotta, mikor én már javában hullajtottam könnyeimet. Megfogadtam, hogy újra kezdem és nem hagyom, hogy ismét összetörjek, de nem ment. Belém döfött, és nem csak a döfést észleltem, hanem a kés forgatását is, mert iszonyúan fájt. Nem mi rontottuk el, ezúttal nem mi, hanem én. Azzal, hogy akkor ellöktem magamtól mindent és mindenkit, és egy harmadik felet választottam, hogy meggyógyuljak. Ez pedig nem az első alkalom volt, hogy engedtem kicsúszni a dolgaimat, amiben Louis is részes volt, a kezeim közül. Egyedül szedtem össze Aaron lakásában a cuccaim, egyedül mentem haza, egyedül borultam anya nyakába, egyedül öleltem meg apát, egyedül készültem el, és egyedül jelentem meg az interjún. Egyedül vágtam neki valami újnak, s miután rengeteg, kifogyhatatlan köszönettel megháláltam Aaronnak, hogy átsegített a borzalmas időszakon, nagyon úgy tűnt, hogy magányosan töltöm az elkövetkezendő időszakot.
Harry Styles
- Tudom, hogy nehéz. - Louis ujjaival dobolt az autó kormányán, miközben kikaptunk egy pirosat. Az eső ugyanúgy esett, mint napokkal ezelőtt, tökéletesen kedvezett a hangulatomnak. Ismét a FREE főhadiszállására tartottunk, hogy belekezdjünk egy soha véget nem érő vitába, amelyhez valahogyan nem volt kedvem.
YOU ARE READING
Just be FREE (Harry Styles AU)
同人小说,,Mint egy üstökös, úgy csapódott bele az életembe. Csábított, hazudott, átvert, összetört, és ezek ellenére is elérte, hogy teljesen beleszeressek. A szabadság volt a tét, amit ő megszerzett, de engem már nem segített ki a sötétségből...." Két telj...
