Just be FREE (Harry Styles AU)

36. rész - "Hiányzol"

,,Elismerni, hogy komolyan Ő az az ember akiért bármit megtennél, még az ellen is, hogy csúnyán kihasznált, nagyon fájdalmas dolog. De nem tudsz ellene mit tenni, az érzést nem tudod csillapítani, nem tudod kontrollálni, hogy szereted-e vagy nem. Általában az emberek ezt nevezik a se veled-se nélküled kapcsolatnak, én pedig ezt nevezem szerelemnek."

Louis Tomlinson

Miközben olyan gyorsan vezettem a kikötő felé ahogyan csak tudtam, a műszerfalra dobott karkötőt figyeltem. Egyszerű S betű egy zöld kristállyal, illetve egy rövid üzenet, ,,Én is". Agyam az időn kattogott, hét és fél óra nem kevés idő, főleg ha a kompjáratok csúsznak. Szerencsémre pont elkaptam a délit. Kiszálltam az autómból, s a pénztárhoz futva váltottam jegyet. Felkészültem arra, hogy borsos ára lesz, mert az utolsó pillanatban nem éppen a legkedvezőbb megvenni, de egy barátság és egy szerelem volt a tét, itt nem számított a pénz. Egészen kifulladva futottam vissza a kocsiig, és a gáza taposva az utolsó pillanatban felhajtottam a mozgó hajóra. Zsúfoltság, kavarodás és hangos beszélgetések töltötték meg a teret. Ki kellett volna szállni a járműből, mert baleset veszélyes lett volna, ha véletlen beindul, de egyszerűen képtelen voltam másra koncentrálni. Hét és fél óra... Sokalltam az időt, féltem hogy Harry nem bírja tovább és bármelyik pillanatban jöhet egy telefon, amiben elbúcsúzik tőlem, majd már csak a pisztoly lövést hallom, s a telefon hangos koppanását a földön. Próbáltam egy kicsit relaxálni, a hányinger kerülgetett, nem bírtam a hajsó utazásokat. Hátra döntöttem az ülést, majd befelé fordulva lehunytam a szemeimet. Csak sötétséget láttam, és egy régi emlék elevenedett fel bennem.

,,- Ne parázz már! - nevetett az akkor még csak tizenhét éves Harry. Tizenkilenc éves fejjel mindent tisztábban láttam, ezért próbáltam megóvni a fiút a rossz dolgoktól. Makacs volt, szörnyen makacs, illetve ehhez társul az elmondhatatlan akarat és kitartás. Legjobb barátjaként persze mindenben mellette álltam, bár volt pár pillanat mikor legszívesebben letagadtam volna az ismertségünk, mégis büszkén vállaltam, hogy a barátom.

- Nem parázok... - túrtam bele a hajamba és felmásztam a mellé.

A tízemeletes ház tetejéről letekintve megszűnt minden zaj. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor hangosabbak az autók, a mindenség, de nem. Csak a gondolataidat hallod, és a szíved dübörgését. Harry leült, s előhúzta a kabátja zsebéből a cigarettát. A szél miatt nehezen gyújtotta meg, de mikor sikerült felperzselnie széles mosoly ült ki arcára. Hideg tavaszi este volt, csendben néztük ahogyan lemegy a nap, míg egyszer csak Harry telefonja meg nem csörrent.

- Mondd! - utasította a vonal másik felén lévő embert. Kíváncsian figyeltem arcát, ahogyan a kedves, gyermeki mosoly átvált egy ijedt, komoly tekintetre. Ez a pillanat örökre a fejembe vésődött, ekkor tört meg minden. Megkapta azt a feladatot, hogy keresse meg Sophie-t az apjával együtt, de ez akkor nem történhetett meg, hiszen később June halála bekavart.

Összezavart , fátyolos tekintettel rakta le a telefont. Felém fordult.

- Elegem van ebből! - remegett a dühtől, mérgében eltaposta a csikket, majd felállva az épület széléhez sétált. - Élni szeretnék, szabadon és korlátok nélkül. Családdal, barátokkal, és valakivel aki mindig mellettem lenne. Nem számítana neki, hogy mit teszek, hogyan csinálom, milyen külsőm van. Szeressen azért aki vagyok. Manapság olyan nehéz ilyet találni, az emberek többsége első ránézésre elítél, meg sem várja, hogy mondjak valamit. Akarok egy lányt, aki elfogad, minden feltétel nélkül, akiben megbízhatok... És aki nem csak egy éjszakára kellene. Szerelmes akarok lenni, de így nem megy... - hangja megtört volt, teljesen megértettem. Persze nekem is voltak egy éjszakás kalandjaim, de nagyon vágytam egy barátnőre aki mindig ott áll mellettem, nem hagyva, hogy hülyeséget tegyek. - Inkább megyek, felszedek megint egy ribancot! - mérgében beleütött egyet az egyik légkondiba, ami az épület tetejére volt erősítve.