Just be FREE (Harry Styles AU)

35. Rész - Őrület

,,Azt érzed már egy ideje, hogy valaki lakozik benned, mintha az eltitkolt, másik éned próbálna felszínre törni. De közben teljesen tisztában vagy vele, hogy ez nem, nem egy másik éned, hanem az idő ezt tette veled. Egy csődtömeg lettél. Mellkasi fájdalmak, furcsa, azelőtt soha nem hallott hangok lepik el fejedet, hallucinálsz, álmodsz. És simán beváltanád az összes holnapodat, egyetlen egy tegnapért."

Sophie Angel

Jobb oldalamra fordultam, majd küszködve a balra, és ismét a jobbra. Sok forgolódás után sikeresen belegabalyodtam a takarómba, melyről a huzatot lassacskán lerugdostam kínomban. Így ment egész éjjel, akarom mondani hajnalban. Sokszor a hideg rázott, sokszor majdnem megsültem, és sokszor éreztem két kezet mely körülölel, s a mellkasára vonva belepuszil hajamba. Hangokat hallottam, rengeteget. Suttogások. Talán a lelkiismeretem szórakozott velem, talán komolyan megbolondultam, a választ minden esetre nem találtam meg. Egyszerűen felriadtam rá, megigazítottam a párnám, majd visszadőltem rá.

Alig aludtam pár órát, a buli után Mona viszonylag korán ágyba rendezett. Csodálkoztam is, hogy ott ébredtem fel. Fejemhez kapva kezemet próbáltam csillapítani a megszűnhetetlennek tűnő fejfájást, kevés sikerrel. Ülőhelyzetbe tornáztam magam, de akkor csak rosszabbodott az állapotom. Egy ideig üldögéltem, aztán egy nagy lendülettel talpra állítottam magam. De persze nem én lettem volna, hogyha a nagy lendület - és a másnaposság - miatt meg nem botlok a saját lábamba, szépen felnyalva a szürke padlószőnyeget. Puffanásomra azonnal nyílott a fürdőszoba ajtaja, barátnőm póker arccal meredt arra a nagy kupac valamire a földön, ami én voltam. Csalódottságomra abban a pillanatban vissza is csukta a fehér fa ajtót. Lábaimra vergődve, próbáltam megállni egy helyben, lehetőleg szédülés nélkül, hogy be tudjak fókuszálni egy kis pontot. Ha megvolt, akkor pedig belőttem magamnak az egyenest és inkább egy lendülettel céloztam meg a szembe lévő falat. Szörnyen hányingerem volt, borzalmasan fájt a fejem, és hihetetlenül forgott velem minden. Mikor elértem a fürdőszoba kilincsét szinte rátörtem az ajtót barátnőmre, aki éppen arcpakolását szedte le és rémülten ugrott arrébb, hogy elérjem a vécét. Kiadtam magamból mindent, amit csak tudtam, hajamat gyorsan hátra kötöztem, s egy kicsit kiöblítettem a számat. Megtámaszkodtam a csap szélén, úgy vettem mély levegőket.

-Nocsak, nocsak. Csak nem megártott a tegnap este? - Mona hangszínében kis gúnyt véltem felfedezni, egy kis bunkósággal keverve.

-Jól vagyok... - lihegtem. Közel se voltam jól. Egyik részről az érzelmei világom a feje tetején állt, másik részről pedig tényleg rengeteget ittam.

-Látom - jegyezte meg.

-Mona, tudnál hozni egy fájdalomcsillapítót? lent van a konyhában, azt hiszem a ba...

-Menj le magad! - vágta a képembe gorombán, meg sem engedve, hogy befejezzem mondatomat. Azzal a lendülettel kiviharzott a helységből.

Ledermedve néztem a maga mögött bevágott ajtóra. Mi a pokol megy itt? Remegő kezemmel hátratűrtem a lófarokból kicsúszott tincset, s az ajtófélfának támaszkodtam. Megmagyarázhatatlan viselkedését furcsálltam, erőm nem volt utána menni, így csak megmostam az arcom, megpróbáltam magam elfogadható állapotba hozni.

Nehézkesen ledöcögtem a lépcsőn, ilyenkor szidom az íreket, az angolokat, az amerikaiakat, minden nemzetiségűt, akiknek az ilyen stílusú házak jönnek be. Kezeim jéghidegek voltak, akárcsak a frissen lehullott hó, végtagjaim fájtak, és valami irgalmatlan hányingerrel küszködtem. A hűtő ajtaján lévő kis tükörbe nézve megijedtem saját magamtól. Lila karikás, vörös, könnyes szemek, hófehér bőr, kiszáradt száj, kócos haj. Elragadónak tűnhettem, talán ez volt az egyik ok amiért Harry nem szeretett belém. Kevés voltam, keveset adtam meg neki, nem érdemeltem meg a szeretetét. Minél többször gondoltam rá, annál jobban éreztem, hogy egyszerűen el kellene felejtenem Őt. De senki sem képes a lehetetlenre, így én sem. Nem mondom azt, hogy jól esett volna egy ölelés tőle, de abban a pillanatban egy pofonnal kezdtem volna, nem egy öleléssel. Azt kívántam bárcsak láthatnám, bárcsak tisztázhatnánk a helyzetet és meglenne a mi happy end-ünk. De nem így működött, közel sem, ha csak belegondoltam mit tett anno szegény lánnyal kirázott a hideg, és egyfajta undor fogott el vele szemben. Nem akartam többet gyengének tűnni, egyszerűen csak új életet akartam kezdeni nélküle. Bár azt vettem észre, hogy ez olyan mintha arra kérnének, hogy ne lélegezzek. Egyszerre akartam szeretni és gyűlölni, ami nem sikerült, mert valahogyan mindig ott kötöttem ki, hogy szeressen, de nagyon. Szeressen ahogyan csak tud.