𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~Epilógus~

Befejezés: 2020.01.30.
11. Yoonmin

A napok rohamosan gyorsan teltek és a két fiú a műtét óta nem találkozott. Elsőként Yoongi kelt fel, de annyira rosszul volt, hogy az első pár órában még hányt is. Legjobban mégis a szíve fájt, hogy szerelme meg se látogatja, nem jön be hozzá, hogy megnézze jól van-e egyáltalán. Nem értette, hogy tényleg ennyire megbánthatta volna vagy csak egyszerűen nem tudott arról, hogy megműtötték. Mondjuk ettől függetlenül is bejöhetett volna. Járni nem igazán tudott a hasán lévő varratok miatt, de az orvosok mégis erőltették neki, hogy minél hamarabb hozzá szokjon. Wc-re is segítséggel jutott el, ami néha egy kis kellemetlenségbe fulladt. Mikor már a negyedik nap is eltelt, úgy gondolta akkor felhívja Jungkookot, hogy hozza be testvérét, mert szeretne vele beszélgetni és végesetben lezárni a dolgokat. Éppen a folyosón sétált, hogy megcsörgesse, amikor meglátta az említettet. Értetlenül meredt maga elé, amikor realizálta, hogy ő bizony nem hozzá jön látogatóba. Kissé fáradt léptekkel követte az ónixhajút a folyosón, aki ijedten kapta hátra fejét a csoszogó hangra. Tekintetük azonnal találkozott és míg Jungkooké fáradt és kialvatlan volt, addig Yoongi szemei csillogtak az egészségtől.

- Mit keresel itt Jk? - adott hangot értetlenségének a menta hajú, majd kerek két perc múlva utol is érte. Válasz viszont nem igen érkezett az "öhm" és a "háát"- on kívül. Yoongi türelmetlenül nézett a másik összezavarodott szembogaraiba, majd a mellettük lévő szobára. Ajtaja csukva volt mégis olyan különös érzést árasztott magából. Úgy gondolja elolvassa ki tartózkodik bent, de amikor végigolvasta a nevet, a szíve leállt egy pillanatra

Park Jimin

Nem értette, hogy miért nem engedték már haza a fiút és ez miatt teljesen rosszul érezte magát. Biztosan nagyon megsérülhetett és ő hülye meg még elvárta, hogy bejöjjön hozzá. Lassan a kilincsre tette a kezét, de Jungkook keze ezt megakadályozta.

- Ne! - szólt rá mély hangján, ami miatt a kisebb meg is ijedt. Egyből elhúzta a mancsát, majd kérdőn nézett az idősebbre.  - Tudod...ő már nem lesz soha olyan, mint..régen. Ugye szereted még? - kérdezte mostmár lágyabb hangon a menta hajútól, aki összezavarodva nézett rá. Micsoda kérdés ez? Miért ne szeretné? Hisz ő szerelmes a szőkébe és ezen semmi nem tudna változtatni. Válaszul csak egy magabiztosat bólintott. Jungkook hangosan felsóhajtott talán a megkönnyebbültségtől, de mégis félt beengedni Yoongit. Mi lesz, ha rosszul lesz a látványtól? Nagyot nyelve mutatta kezével, hogy akkor menjen be, addig ő kint megvárja. Yoongi szíve a torkában dobogott. Hasa görcsbe rándult egy pillanat alatt és hirtelen levegőt is elfelejtett venni, ahogy belépett a szobába. Jimin éppen az ágyon ült és a sarokban lévő Tv-t nézte unottan, viszont a nyitódó ajtóra odakapta a tekintetét. Nem hitt a szemének, amikor meglátta a zöld tincseket. Szíve fájdalmasan dobbant egy nagyot, amikor a felé közeledő leült a mellette lévő székbe. Tudta, hogy eljön majd ez a pillanat és azt is tudta, hogy majd szakítani fognak vele, mégsem állt még készen a csalódásra. Egy ideig nem is mertek megszólalni, talán ez a régi szokások miatt, de kezdett kínossá válni, így az idősebb törte meg a csendet.

- Hogy vagy? - kérdezte halkan, a kisebb íriszeibe nézve, akinek ekkor bekönnyesedtek a szemei. Hogy van? Ez az amit kérdezni tud? Hogy van? Ingerülten húzta magát feljebb, majd egy nagy mozdulattal lerántotta magáról a takarót.

- Az orvosok azt mondták, hogy annyira megfagytak a sejtek és a szalagjaim a lábamban, hogy le kellett amputálni őket. Nem volt más választás.. - mondta halkan, lehajtott fejjel. Szégyellte, hogy így néz ki és ezt a másiknak is látnia kell. Yoongi szemei majd kiestek a helyéről, amikor lábát csak a térdéig találta. Ajkai remegni kezdtek, ez miatt pedig azonnal szája elé kapott. Hatalmasat kellett nyelnie, hogy visszatartsa az éppen meginduló gyomra tartalmát. Nem a látványtól lett rosszul, hanem saját magától. Ezt ő tette vele.

- Ó édes istenem.. - motyogta maga elé, majd felállt és átölelte Jimin buksiját, aki azonnal sírni kezdett. Hangosan zokogva bújt szerelme karjaiba, akik végre védelmezően átölelik több nap után. - Én úgy sajnálom. - folytak könnyei az idősebbnek is, ezzel eláztatva a szőke hajkoronát. Meg sem tudott többet szólalni. Csak sírtak mindketten hangosan, a másik karjaiban több, hosszas percen át.

- Mi lesz velem? Mi lesz a jövőmmel? - törölgette könnyeit a kisebb. - Hogy leszek így focista? Láb nélkül... - bújt Yoongi mellkasába, aki továbbra is simogatta szerelme hátát és haját. - Szeretsz még egyáltalán? Tudsz egy ilyen embert szeretni? Tudom, hogy szakítani szeretnél... - sírt tovább. Ekkor jött rá a menta hajú, hogy ő tényleg Jiminbe szeretett bele, nem a külsejébe. Ő belé volt szerelmes. A hangjába, a nevetésébe, az édes személyiségébe és minden másba, ami megtalálható volt a szőkében. A válasz kis idő után érkezett, miután Yoongi felmászott Jimin mellé az ágyba és úgy ölelte mostmár tovább.

- Jimin..kincsem.. - emelte fel a kisebb kobakját, hogy kialakítsák a jól ismert szemkontaktust. - Én önmagadért szeretlek. Azért, amiért nap mint nap megváltoztatod az életemet. Mert mindig megnyugtatsz az aranyos nevetéseddel és a kedvességeddel. Ígérem melletted leszek életed végéig. Sose szeretnélek elhagyni! Te vagy számomra a legfontosabb, érted? - kérdezte egy halvány mosollyal, ami miatt a fiatalabb újra könnyekben tört ki. - Én beléd vagyok szerelmes, nem a külsődbe. Természetesen csodásan nézel ki és gyönyörű vagy, de nekem az kell aki vagy... - dönti össze homlokukat, miközben lehunyja szemeit. Talán most volt a legérzelgősebb, eddigi kapcsolatuk során.

- Én is szeretlek Yoongs.. És kérlek ne hibáztasd magadat. - tette apró kezeit a magasabbik arcára. - Szeretnék én is örökre veled maradni. - csókolta meg lágyan, amit szerelme viszonzott is. Könnyei újfent utat törtek maguknak, ezért a magasabbik mellkasába fúrta a fejét. Félt a jövőtől. Mi lesz az álmával? Hogy lesz így focitanár ha még járni sem tud, nemhogy futni? Szaporán vette a levegőt, amikor eszébe jutott, hogy ennek tényleg annyi és, hogy teljesen új jövő áll előtte, de mostmár Yoongival. Nem is sejtette még, hogy az idősebb kapott egy új májat, a menta hajú pedig nem akart vele dicsekedni, amikor ennyire lelombozódott a hangulat. Szorosan tartotta karjai között a kisebbet, aki csak sírt és sírt, miközben arra gondolt, hogy ő tényleg nagyon nagyon szereti ezt a fiút.

- Sshh.. - futtatta hosszú ujjait a kisebbik puha tincsei közé és masszírozni kezdte fejbőrét. - Sírhatsz a vállamon. - döntötte vállára Jimin fejét. A fiú átölelte a menta hajú karját és fejét valóban a vállára hajtotta. Halkan szipogott már csak, ami a kint lévő Jungkooknak is megnyugvást adott. Mostmár magabiztosan hagyta őket magukra, mert tudta, hogy Yoongi tényleg ott lesz az öccsével és számíthat rá.

~•~
Váratlan befejezés? Remélem azért még tetszett és köszönöm, hogy végigolvastad. ❤️
(Van egy extra rész is! Ne hagyjátok ki!)