𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~6.rész~

7. Taekook

Napok teltek el, amióta a két fiú találkozott. Ugyan mindketten bejártak az iskolába, Jungkook még kereste is az idősebbet, de Taehyung végig bújkált. Nem szerette volna, hogy a fiatalabb észrevegye a szeme alatt ékeskedő lila foltot, ezért minden szünetben egy wc kabinba zárkózott és addig ki sem jött, amíg be nem csöngettek a következő órára. A mosdó volt az egyetlen biztonságos hely számára, ami már három napja tökéletes búvóhelyet nyújtott.

A mai nap is egy ilyen nap volt. Éppen az utolsó előtti órájáról rohant ki, amikor beleütközött valakibe. Fel se nézett, mégcsak bocsánatot se kért, sietett tovább a mosdóba, nehogy valaki befoglalja a helyét, aztán várhat arra, hogy kijöjjön, miközben lehet valaki észreveszi. Már az ajtót kinytotta volna ki, amikor karon ragadták. Szíve majd kiugrott a helyéről a hirtelen ért érintésre. Elsőre azt hitte az apja jött el érte, de amikor felnézett, meglátta Jungkook aggódó tekintetét. A fiatalabb szíve is hevesen kalapált, amikor a barna fürtös arcára nézett. Úgy festett, mint aki már napok óta egy falatot sem evett és a szeme... A szeme is eltért a megszokottól.

- Taehyung... - suttogta maga elé a barna fürtös nevét, aki csak szenvedett a szorításában. Nem akart fájdalmat okozni neki, de tudni szerette volna mi a fene folyik itt. Megszerette volna védeni attól, aki ezt tette vele, ezért húzni kezdte a folyosón, mígnem az udvar egy eldugottabb részébe értek. Ide jártak ki a fiatalak cigizni iskola időben, de most meglepett módon egy ember se tartózkodott itt, rajtuk kívül. Taehyung felhúzta kapucniját fejére, hogy Jungkook mégkevesebbet lásson a szánalmas arcából. Nem akarta, hogy sajnálják. Utált a problémáiról panaszkodni, ezért inkább magában fojtotta az egészet. Sose bízott senkiben, most mégis megingott ez az egész bizalomjáték, amikor belépett az életébe a vele szemben álló.

- Mit...mit akarsz? - kérdezte még mindig lehajtott fejjel Taehyung. Hangja mélyen csengett fel a csendes udvaron. Fogalma sem volt Jungkooknak, hogy mit is kéne most mondania, ezért csak közelebb lépett az idősebbhez és óvatosan körbefonta karjait a dereka körül. Az idősebb azonnal megfeszült a fiatalabb kezei között, de nem tolta el magától. Szörnyen jól esett neki, de közben kellemetlen is volt, mert érezte, ahogy az arcába a kelleténél több vér özönlik.

- Kerestelek. - suttogta az ónixhajú félve, miközben mégszorosabban megölelte a másikat. Nagy lépésnek gondolta ezt az egészet a jelenleg alakuló kapcsolatukban, de már megtette, nem tudja visszafordítani. Taehyung nem szólt semmit. Nem szerette ha hozzányúlnak az emberek, de a fiatalabb érintését kifejezetten élvezte és ezt a meghitt pillanatot se akarta lerombolni.

- Sajnálom. - motyogta halkan a magasabb mellkasába, miközben beszívta annak kellemes illatát. Rosszfiús beütése volt a fekete bőrdzseki miatt, de őszintén szólva bejött neki. Lassan ő is felemelte kezeit, majd a másik nyakához helyezte és úgy ölelte magához. Eleinte gyengéden fogta közre a fiút, de minél tovább álldogálltak a sarokban, annál szorosabban tartotta karjaiban. Azt hitte ha elengedi, talán elmenekül, ezért inkább hagyta, hogy vigyék a hullámok. Mindkettejük arca pirosra színeződött a másik közelségétől, de nem is figyeltek rá. Kis idő múlva Jungkook elengedte az alacsonyabbat, majd a másik tekintetét kezdte el keresni, viszont Taehyung semmi pénzért sem akarta megmutatni az arcát. Szégyellte magát, hogy összeverve áll előtte. Torkában gombóc keletkezett és szemei is benedvesedtek. Nem mert felnézni, hisz azt gondolta, úgyis magára hagyják vagy kinevetik. Mit is gondolt volna? Eddig is csak ezt kapta. Viszont a fiatalabbnak esze ágában sem volt lelépnie. Óvatosan a barna fürtös kapucnijára fogott, majd lehúzta annak fejéről. Nem is figyelték, hogy a percek rohamosan gyorsan telnek és az óra már javában folyik.

- Ki tette ezt veled? - kérdezte Jungkook, majd Taehyung álla alá fogott és felemelte fejét. A szellő lágyan simogatta arcukat. Nem volt hideg ahhoz képest, hogy január közepe volt. Különösen meleg napnak tűnt egy téli időjáráshoz képest.

- Le..leestem a lépcsőn. - dadogta az idősebb, miközben lesütötte szemeit. Sose tudott jól hazudni, ami sajnos mindig elárulta. Jungkook hüvelykujjával a Taehyung szeme alatt lévő foltra simított. Puha ujja finoman szántotta fel az idősebb sebes arcát, miközben Taehyung szíve a torkában dobogott. Azt se tudta merre nézzen ahhoz, hogy ne essen kísértésbe és nézzen bele a másik varázslatos lélektükrébe, majd ne mesélje el neki az egészet, ami vele történt.

- A lépcsőn mi? - nevette el magát az ónixhajú hitetlenül. Jól tudta, hogy ez nem az igazság és hogy valaki direkből bántotta szerelmét, de nem faggatta tovább. Ajkait óvatosan a lila színben tündöklő bőrfelületre nyomta, miközben pilláit mindketten lehunyták. Egy meleg csókot nyomott a sebre, majd elhajolt. - Megfoglak védeni! - felelte röviden. Taehyung csak nagyokat nyelt. Gyomra görcsbe rándult és azok a fránya lepkék is feléledtek a hasában. Tudta mi ez az érzés, de nem akarta elhinni. Hisz nem lehet, hogy érzései viszonzásra találjanak. Az túl egyszerű lenne.

- Nincs...nincs kitől. - erősködött tovább, miközben óvatosan eltolta a fiatalabb kezét az álláról. Megszeppenve figyelték egymást némán. Fogalmuk sem volt mi ilyenkor a tehendő. - Én akkor...megyek. - motyogta ismételten, majd sietős léptekkel elindult az iskola felé. Menekülni szeretett volna az idióta érzései elől, de tisztában volt vele, hogy ettől a bizsergéstől elég nehéz lesz megszabadulnia. Egy kósza mosoly kúszott ajkaira, miközben belépett az épületbe. Senki se értette mi baja és miért mosolyog ennyire. Egyedül Jungkook tudta volna, ha látja.

"Mama kikészül, ha ezt megtudja!" elmélkedett magában az idősebb, miközben hazafelé tartott az utolsó órája után. Az időjárás hirtelen hűlt le és erre csak akkor eszmélt fel, amikor megpillantotta a pulcsijára szállingózó hópelyheket. Viszont nem sokáig csodálhatta őket, mert egy hatalmas kabát a hátára repült. Fejét meglepetten kapta oldalra, majd meglátta a mellette egyszál pulcsiban sétáló ónixhajút. Tekintetük összeakadt egy pillanatra, de aztán egyszerre hajtották le a fejüket.

- Gondoltam hazakísérhetnélek. Remélem nem bánod. - szólalt meg Jungkook. Ajkai már lilára váltottak a hideg levegő miatta. Nem is értette, hogyan tudja elviselni ezt a szörnyen fagyos időjárást Taehyung. Fején egy ártatlan fekete sapka pihent, tetején egy édes gombolyaggal, amit az idősebb magában meg is jegyzett.

- Nem fázol? - kérdezte aggódva a barna hajú. Látta, hogy a mellette sétáló személy szinte remeg, főleg mikor egy hűvősebb szellő jön velük szembe. Azt is látta, hogy ujjait nadrágja zsebébe próbálja tuszkolni, de az nem fér bele. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fiatalabb kezéhez kapott és a kabátja zsebébe helyezte, miközben még mindig fogta. Jungkook szemei kidülledtek és testét egyből átjárta a melegség. Már nem is fázott annyira, mint az előbb. Ujjait kiszabadította, majd összefűzte a másik meleg ujjaival. Egyszerre kapták egymás felé a fejüket, majd egy szégyenlős mosollyal lehajtották azt. Így értek Taehyung háza elé. Jungkook óvatosan kihúzta összemelegedett ujjait a másik szorításából, miközben a barna fürtös a kabátot műtötte le magáról, majd visszaadta gazdájának.

- Vigyázz magadra! Érted? - lépett közelebb Jungkook a másikhoz, majd újfent magához húzta és megölelte. Eközben Taehyung apja az ablakból figyelte, mit is művel fia és már csak arra várt, hogy belépjen az ajtón.