𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~5.rész~

6. Taekook

Taehyung zaklatottan szelte a hazafelé tartó utat a kihalt utcában. Csupán pár lámpa tartotta életben a sötét helyet, de nem értekelte. Korom sötétben is haza találna. Már megjárta a temetőt is, ahol mindent elmesélt szeretett rokonának a mai nappal kapcsoltban. Elmesélte a fura és új érzést, amit Jungkook mellett érzett és megnyugtatta az érzés, hogy valaki meghallgatta. Választ ugyan nem kapott, de a csönd teljesen megfelelt számára. Nem bízott meg soha senkiben annyira, mint mamájában és jelenlegi esetben abban az átkozott sírhelyben. Pillanatnyilag viszont egy bizonyos fiún járt az esze és nem, ez most kivételesen nem Jungkook volt. Ez a fiú volt az első csókja. Nem is tudta pontosan, hogyan is jutott az eszébe, de jelenleg másra se tudott gondolni, csak a fekete hajú csodára. Egy pár éve esedékes táborban történt ez az embereket meghatározó esemény. Akkoriban Taehyungot nagyon nyaggatták szülei, hogy neki muszáj elmenni ebbe a táborba, ha jó focista akar lenni. Ezzel annyi probléma volt, hogy ő bizony nem akart profi labdarúgóvá válni. Egyáltalán nem érdekelte ez a sportág, de nem mert ellenszegülni szüleivel, így inkább hallgatott rájuk és elment a nyári táborba.

Az első napon máris kinézett magának egy fiút. Egy kicsivel alacsonyabb volt nála, de nem annyira durván. Mindig felszabadultan futott a labda után és sokat mosolygott. Ez fogta meg Taehyungot, de mégse annyira, hogy lépjen. Ám egyik nap, a hajnali órákban, miközben a napfelkeltét figyelte, a fiú leült mellé. Nem szóltak semmit csak csendesen figyelték a sárgás színekben pompázó égboltot. Végig nyugodtság teledepett rájuk, ahogy a táj lassan éledezni kezdett és a nyári szellő az arcukat simogatta.

- Gyönyörű. - suttogta Taehyung, miközben a napot tanulmányozta. A mellette lévő fekete hajú fiú helyeslően bólintott, de ő nem az eget figyelte, hanem Taehyungot. Ujjaival a nála sokkalta idősebb álla alá nyúlt, majd maga felé fordította. Tudták, hogy most megfogják csókolni egymást, de a barna fürtös nem parázott rá, ellenben a másik fiúval, kinek kezei remegni látszottak. Neki nagyott tetszett az idősebb, sose mert lépni ezalatt a két hét alatt, eddig a napig. Lassan hajoltak egymás felé, majd összenyomták ajkaikat, szemüket behunyva. Felemelő érzés volt mindkettejük számára, sőt Taehyung számára életet megváltoztató. Teljesen más volt, mint annó azzal a lánnyal a buliban. A szívében, mintha egy bomba robbant volna szét szerte forrósággal és az szétáradt volna az egész testében. Ajkaikat óvatosan mozgatták egymáséin, miközben a kisebb fiúcska közelebb csúszott. Nem tartott sokáig ez az egész, pont annyi ideig, ameddig egy első csók szokott. Taehyung kihúzta ujjait a fiú tincsei közül, amiket a csók közben csúsztatott oda, majd elmosolyodott. A másik fiú arca pirosan virított, miután Taehyung egy utolsó búcsúcsokot nyomott ajkaira. Jól tudták, hogy ez az utolsó napuk a táborban, mégse aggódtak ezen, mármint Taehyungot ez egyáltalán nem zargatta.

- Kedvellek. - szólalt meg a mindössze tizenhárom éves fiú zavarodottan. Nem tudta ilyenkor mit szokás mondani, ezért hirtelen ezek szöktek ki ajkain. Azonnal szája elé kapott és lehajtotta fejét.

- Aranyos vagy. - puszilta meg, majd intett egyet Taehyung, aztán szobájába sietett, összepakolt és beszállt a szülei kocsijába, ami nemsokkal a csók után érkezett érte. A fiú nevére már nem is emlékszik, hisz nem volt fontos, de akkor meg miért töpreng most is rajta? Valószínűleg egy kedves emlék számára.

Fájdalmas mosollyal az arcán lépett be a házukba, ahol egy árva légy zümmögése se volt észlelhető. A padló megreccsent lábai alatt, amitől még ő maga is megijedt. Tudta mi fog következni, ezért gyors léptekkel a lépcső felé indult, viszont nem jutott fel. Egy erős kar visszarántotta, így a földön terült el. Szemeit összeszorítva rezzent össze a hirtelen ért fájdalomra, ami a fejében áradt szét, miközben halkan felszisszent.

- Hol a fenében voltál már megint? - kérdezte frusztráltan az apja. Taehyung még mindig a földön remegett a félelemtől és nem méltóztatott válaszolni. Ismerte az apját és előre tudta, hogyha megtudja, hogy a temetőbe járkál, főleg esténként, akkor biztosan bezárja a szobájába, ezért inkább néma maradt. - Süket vagy? Kérdeztem valamit! - szólt rá eréjesebben a férfi, majd pólója nyakánál felkapta az esetlen fiút és a falnak lökte. Fájdalmasan nyekkent fel Taehyung, míg könnyei lassan lassan folydogálni kezdtek. Teste elgyengült és ha most apja elengedé, akkor mindenbizonnyal összerogyna. Nem mert felnézni, ezért inkább a parkettán lévő régóta ott ékeskedő foltot figyelte. Rettegett attól, hogy a mamáját egyedül kell hagynia és ezt nagyon nem akarta, ezért inkább szótlan maradt. Nem akart magányos lenni. Bár beszélt volna. Egyik pillanatról a másikra suhant apja tenyere és fia arcán landolt. Hangosan csattant Taehyungot a pofon, amitől feje oldalra bicsaklott. Ritkán üti meg, de sosem bántja, hisz "megérdemli".- Legközelebb gondolkozz el, hogy mikor érsz haza! Értve vagyok? - üvöltott Taehyung arcába.

- I..igen. - suttogta maga elé, majd hallotta, ahogy apja visszaballag szobájába. A levegője is bent rekedt egy másodpercre, amikor rájött, hogy mára ennyi volt. Felfutott szobájába, majd halkan becsukta az ajtót és lecsúszott annak oldalán. Teste egészében remegett mind a félelemtől, mind a dühtől. Megint nem állt ki magáért. Arcán a könnyek megállíthatatlanul folydogáltak lefelé, majd hangos koppanással érkeztek meg a hideg talajra. "Megint megtette" gondolkodott magában, majd egy pár perces folyamatos zokogás után feltornázta magát és az ágyához koslatott. Ereje sem volt átöltözni, csak aludni akart és elfelejteni ezt az egészet. Hogy az apja, a saját vérszerinti szülője ismét kezelt emelt rá.

Takaróját nyakáig felhúzta, miközben fejét a párnák közé nyomta. Nem fért a fejébe, hogy tudja ennyire utálni valaki. És még józan is volt. Ez miatt eszébe jutottak osztálytársai is, akik megalázták régen, most viszont már tudomást sem vesznek róla. Szimplán nem is veszik észre, hogy ott van-e vagy hiányzik. Annyira kegyetlenek az emberek és ez mégjobban sírásra késztette. A szörnyű emlékek sorra futottak végig Taehyung agyán, ezzel egyre jobban a földbe tiporva őt. Nagy nehezen sikerült elaludnia arcára száradt sós cseppjeivel, ami nem volt olyan ritka eset.