𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~9.rész~

10. Taekook

Jungkook azonnal felpattant anyja nevető hangjára, majd magával húzta Taehyungot is. A lépcsőfokokat kettessével szelték át, hogy minél hamarabb leérjenek a nappaliba. Taehyung görcsösen fogta meg a fiatalabb kezét, aki megnyugtatóan hüvelykujjával a másik puha kezére simított. Mikor leértek már öten álldogálltak a szobában. Jungkook apja és öccse meglepetten kapták fel fejüket a rohangáló párra. Dasom egyből elmosolyodott, amint megpillantotta fiát Taehyunggal. Aranyosnak találta őket, együtt.

- Azt hittem már sose értek haza. - panaszkodott Jungkook, majd korgó hasára mutatott, hátha valami kaját is hoztak. - Amúgy ő itt Taehyung. - lökte picit előrébb a fiút, aki esetlenül lépett előre. Zavartan kapkodta tekintetét az ismeretlen családtagok között, miközben azon agyalt hogy mennyire hasonlít is a nyuszifiú apjára.

- Én Jeon Junseo vagyok. Nyugodtan tegezz Taehyung. - nyújtotta oda kezét, hogy köszönéshez méltóan kezetrázzanak. A szégyellős fiú mancsát az idősödő férfi erős szorításába helyezte, majd kezetrázott vele. A férfi tudta, hogy fiát nem pont a nők érdeklik, de nem érdekelte. Az volt a legfontosabb számára, hogy Jungkook boldog legyen és tisztán kivehető, hogy Taehyung mellett szinte felrobban örömében.

- Én öhm... Jimin vagyok. - intett egyet a szőke hajú, majd a kajás szatyrokhoz sétált, hogy az asztalra pakolhassa az előbb megvásárolt vacsorának valót. Hangja ismerősen csengett Taehyung számára, de nem fektetett különösebb figyelmet belé. Honnan is ismerné?

- Akkor mi visszamegyünk tanulni. - vigyorgott Jungkook, majd ismét karon ragadta az idősebbet és visszasietett vele a szobájába. Életvidáman szinte belökte Taehyungot az ajtón, majd derekára fogott és szenvedélyesen ajkaira hajolt. Most először volt egy kicsit durvább a megszokottól, ami mindkettejüket meglepte. Az idősebb erőszakosabban túrt az ónixfekete tincsekbe, majd vonta közelebb magához a fiatalabbat. Miután rájött mit is csinálnak, elkuncogta magát, majd az indulatos Jungkookot egy kicsit eltolta magától.

- Nem tanulni kéne? - mosolyodott el pimaszul, amit a fiatalabb szíve már nem bírt el. Alig két órája látta először nevetni és azóta mégszerelmesebb lett belé. Csak az édes hangjára tud gondolni és minden tőle telhetőt megtesz, hogy újra hallhassa.

- Igazad van. - suttogta Taehyung ajkaira Jungkook, majd visszaült a paplanra. Taehyung ismét elnevette magát, majd szorosan leült a fiatalabb mellé. Már javában a házi végénél jártak, amikor kinyílt az ajtó és egy szőke hajzuhatag kukkantott be rajta. Nagy levegőt vett, majd hatalmasnak mondható léptekkel elindult a békésen tanuló fiúk felé. - Mit akarsz Jimin? - kérdezte bátyja értetlenül, de az nem válaszolt, csak karon ragadta Taehyugot és kiráncigálta a szobából át a sajátjába.

- Hé! Engedj már el! - rázta volna le a szőke szorító mancsát alkarjáról, de az nem engedte el. - Mi bajod van neked? - kérdezte dühösen, majd a másik összezavarodott szemeibe tekintett, aki ezután bezárta az ajtót a teljes nyugalom érdekében.

- Taehyung.. - suttogta lehajtott fejjel Jimin. Zavarta, hogy másik abszolút elfelejtette őt. - Most tényleg nem ismersz meg? - kérdezte erőtlenül. Fájt a szíve, hogy nem emlékszik rá a vele szemben álló, miközben ő csak rá tudott gondolni ezidő alatt.

- Öhm... - pillantott el a fiúról zavartan a barna fürtös. Honnan kéne ismernie? Tutira összekeveri valakivel. Kissé kellemetlenül is érezte magát ezzel a fiúval egy bezárt szobában, de próbált arra gondolni, hogy Jungkook a másik szobában biztosan várja.

- Ahj Tae.. A tábor.. Jeon Jimin vagyok, csak most szőke hajjal. - nézett lélekhatolóan az idősebb szemeibe, mire annak szíve majdnem kihagyott egy ütemet. Fel sem ismerte, mivel haja színe most nem fekete színű volt. Meglepetten mérte végig a még mindig alacsonyabb szőkét, majd megint zavartan pillantott el.

- Emlékszem. - felelte röviden. Az első csókja. De hisz az már olyan régen volt, jó hogy nem ismeri fel. Hisz még gyerekek voltak és Jimin is teljes mértékben kiskorú volt, akárcsak most. Az alacsonyabb szemei felcsillantak, majd a másik nyakába ugrott és ölelgetni kezdte Taehyungot. Megszeppenve lépett egyet hátra az említett, hisz a hirtelen lendülettől, majdnem elesett. Furcsálta a heves reakciót, hisz mégcsak barátok sem voltak a táborban, hogy ennyire örül neki.

- Együtt vagy Jungkookkal? - hajtotta le vörös fejét zavarában Jimin. A szerepek most felcserélődtek, mivel most Taehyung volt az érettebb és Jimin a megszeppent ártatlan.

- Valami olyasmi. - felelte higgadtan a barna hajú. Az alacsonyabb szemeibe könnyek gyűltek, majd kissé mérgesen a magasabbra nézett.

- Akkor neked nem is jelentett semmit az a csók? Te voltál az első csókom! - rivallt rá, amitől egy pillanatra összerezzent Taehyung. Utálta ha hangot emeltek rá.

- Gyerekek voltunk Jimin. - lépett közelebb a fiatalabb sírástól rázkódó testéhez, majd gyengéden magához ölelte. A szőke hajú görcsösen kapott a magasabb pulcsijához és magához szorította, nehogy elmeneküljön.

- De én szerettelek. - sírt tovább, amin Taehyung elmosolyodott. Annyira látszik, hogy Jimin még csak gyerek és nincs tisztában a szavak súlyával. Nincs tisztában az érzéseivel.

- Jimin... Ne sírj kérlek! - simított a másik hátára, ezzel nyugtatva őt. Fogalma sem volt, mit kéne mondani egy ilyen szituációban. Még soha nem vallottak neki szerelmet vagy ahoz hasonlót, kivétel Jungkook.

- A bátyámat választod helyettem? - kérdezte csalódottan Jimin, miközben a magasabb csokibarna szemeibe pillantott. Taehyung bólintott egyet, ami miatt a szőke ismételten sírásba kezdett. - Akkor kérhetek valamit?. - hajtotta le fejét. Arca a gondolatra is elvörösödött, hisz ha most nemet mond neki az idősebb, akkor megint egy világ törik benne össze. Mivel Taehyungnak fogalma sem volt Jimin kérésével kapcsolatban, ezért újfent bólintott egyet.

- Csókolj meg! Tudod úgy...úgy mint régen. - bújt az idősebb nyakába szégyenlősen. Az idősebb leblokkolt. Halvány sejtése sem volt, hogy valaki ilyet akarna tőle. És mi az hogy csókolja meg? Hisz ő Jungkookot szereti. Nem teheti ezt velük. Az alakuló kapcsolatukkal. - Ha megteszed békén hagylak. Esküszöm. - erősködött tovább és nézett fel kiskutya szemekkel a magasabbra. Taehyung túl jó szívű volt. Nem szerette, ha az emberek haragszanak rá és csalódást sem szeretett okozni, ezért beleegyezett.

- Legyen. - szólalt meg halkan. Magában már legalább százszor elátkozta önmagát még be nem következett bűne miatt. Gondolkodni viszont nem sok ideje volt, mivel Jimin azonnal összenyomta ajkaikat. Mindketten behunyták pilláikat és kiélvezték azt a pár másodperces szájra puszit. "Undorító vagy Taehyung!" szidta magát fejben. Jimin egyre durvábban falta az idősebb párnácskáit, miközben mégközelebb vonta magához a másikat. - Elégh.. - tolta el a kisebbet Taehyung. Jól tudta mit művelt és most inkább kiugorna az ablakon bűntudatában. Hogyan volt mersze ezt tenni? Jimin lassan az ajtóhoz lépett, majd kinyitotta azt, hogy a barna fürtös visszamehessen. Ám az ajtó túloldalán Jungkook állt. Szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek, szeméből áradt a gyűlölet. A szobában tartózkodókban bentragadt a levegő.

- Jungkook...én... - dadogott Taehyung aggódva, de az említett leintette.

- Takarodj a házamból! - mondta higgadtan, miközben szeméből még mindig csordogáltak a sós cseppek és kezeit is ökölbe szorította. Érezte, ahogy a szíve tornya hangosan leomlik, olyannyira, hogy azt visszaépíteni szinte lehetetlenség lenne.

- De én... - könnyezett be Taehyung szeme is, miközben lehajtotta fejét bűnbánóan.

- AZT MONDTAM TŰNJ INNEN! - üvöltött fel, majd Jimin felé nézett - És te! Innentől nem vagy a testvérem! - vágta fejéhez, majd szobájába futott, miközben az ajtót hangosan becsapta maga után. Hát ennyi lett volna?