𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~1.rész~

2. Taekook

Taehyung csoszogva lépkedett a kikavicsozott úton a bolt felé. Úgy nézett ki, mint egy élőhalott, amit az utcán sétálók is megjegyeztek magukban. A barna fürtös csak zavartan lecsapta a fejét. Nem szeretett szemkontaktust létesíteni, mert olyankor belelátnak a lelkébe. Abba a szomorú és összetört világába, amiből nem szeretne szabadulni. Szája lilán virított a fagyos levegő miatt, de erről tudomást sem vett. Már hozzászokott a kellemetlenül hűvös időjáráshoz, ami miatt mindig libabőrös lesz az egész teste és esetenként meg is fázik.

Megfontoltan emelte kezét a bolt ajtajának kilincsére, amin az apró zuzmara elolvadt azonnal, a  fiú érintését követően. A kis csengő az ajtó felett váratlanul törte meg az üres helyiségben honoló csendet. Még maga Taehyung is összerezzent a hirtelen hanghatásra, de aztán beljebb totyogott. Az aprócska diszkontban csupán ő volt meg talán az eladó. Alaposan bejárta a sorokat, majd minden otthon elfogyott ételből tett egy keveset a kosarába. Nem akarta az összes vagyonát a vacsorára pazarolni, hisz ő úgysem eszik, a szülei meg meg sem érdemelnék. Gombóccal a torkában közelítette meg a pénztárt, ahol egy hasonló korú fiú tengette délutánjait. Ónixfekete hajával és éjsötét szemeivel azonnal a barna fürtösre kapta a tekintetét. Taehyung feszülten ballagott elé és pakolta ki a kosarában tornyolsuló árukat. Az ónixhajú kedves mosollyal kémlelte a nála alacsonyabb fiút, majd bátran megszólította.

- Szia. Taehyung ugye?- kérdezte még mindig egy kisebb ajakgörbülettel. Az idősebb a neve hallatán felkapta a fejét, majd arcát azonnal elöntötte a pír. Honnan ismerheti ez a fiú?

- Igen. - motyogta halkan az alacsonyabb és elkapta tekintetét a magasabbikról. Helyesnek és édesnek találta egyszerre, de mi esélye is lenne? Szíve hevesen dübögött, mert sejtése sem volt, hogy ez a pénztáros srác honnan tudhatja a nevét. Egyből az jutott eszébe, hogy bizonyára ő is hallott róla. A szerencsétlen fiúról, akit az apja megvert csupán a nemi identitása miatt. Belsejét keserűség töltötte meg, ahogy a hasonló gondolatok csak úgy átsiklottak az agyán. Legszívesebben elfutott volna minél messzebbre, de akkor otthon kikapna, hogy már megint nem sikerült elvégezni a rá szabott feladatot a takarítás és mosogatás mellett.

- Nem akarok tolakodó lenni, én Jungkook vagyok. - szólalt meg ismételten a magasabb, mivel látta, hogy Taehyung mennyire is feszélyeztetve érzi magát. - Csak szoktalak látni az egyemen. Én tánc szakos vagyok, te meg ha jól tudom rajzon vagy. - beszélt a megilletődött Taehyunghoz. Mindig is érdekelte ez a titokzatos fiú, hisz már messziről üvölt róla, hogy nagy terheket cipel a hátán. Szerette volna levenni a súlyt az idősebbről és boldoggá tenni, de ez nem megy ilyen egyszerűen.

- Igen. - pillantott fel a megszólított, de egyből zavarba is jött az őt kémlelő szempártól. Gyorsan belepakolt a szatyrába és a pénzt a pultra dobta. - Akkor szia! - intett zavartan és kisietett az üzletből. Valahol belül melegséggel töltötte el a fekete hajú aranyossága, de nem érezhet így, ezért inkább nem is foglalkozott vele. Otthonról úgyis kidobnák és a suliban is csak jobban kiközösítenék. Amúgy sincsenek barátai, de neki ez megfelel. Nem valami társasági ember.

Gondolkodva szelte át azt a pár métert otthona és a kisbolt között. Végig azon agyalt, mennyire is elbűvölte egy ártatlan megszólítással a Jungkook. Jól esett neki, hogy valaki nem tudja róla, hogy meleg, ezáltal nem ítéli el. Annó volt olyan hülye és megbíztott egy régi barátjában és elmondta neki ezt a hatalmas titkot. Természetesen másnap már az egész iskola rajta nevetett. Aznap nagyon sokat sírt egyrészt a megalázástól, amit kapott, hisz szörnyű dolgokat vágtak hozzá. Elhordták mindennek, miszerint a melegeknek megkéne halniuk, ezért őt is halálba kívánták. Másrészt azért is bőgött egy kevesett, hogy másnap ne kelljen suliba mennie. Ki akarna még több lejáratást kapni az osztálytársaitól? Az osztályfőnökénél még könyörgött is, hogy tegyék át másik osztályba, mert ő ezt nem bírja már, de a tanár csak annyit válaszolt neki "Majd elfelejtik." El is felejtették nem csupán a hírt, de magát Taehyungot is. Azóta nem szóltak hozzá egy kedves szót sem. Sőt egy szót sem. Az emlékekre könnyek gyűltek a fiú szemeiben, majd amint beesett az ajtón lepakolta a szatyrokat és szobájába sietett. A saját birtokába menekült pont úgy, mint minden nap.

Jungkook is hasonlóképpen tett volna, annyi különbséggel, hogy ő három óra múlva végez munkahelyén. Csupán két hete kezdte ezt a mellékállást az egyetemen töltött órái után, de már szétunja magát. Ezért is volt talán túl közvetlen előző vásárlójával, akit ez megrémített. Imád ismerkedni és ez most sem volt másképpen. Taehyung felkeltette az érdeklődését, pontosan két éve, amikor összeverve jelent meg az iskola épületében. A baráti társasága is felkavart volt, hisz azonnal észrevették, hogy Jungkook máshogy viszonyul a visszahúzódó fiúhoz. Azóta támogatják és bíztatják őt minden egyes nap, hogy lépjen valamit annak érdekében, hogy megsimerkedjenek, de azért manapság igazán nehéz barátságot létesíteni egy teljesen ismeretlen emberrel, főleg egy olyannal, mint Taehyung.

Miután letelt a három unalmas óra, bezárta a kisbolt ajtaját és hazaindult. Eközben az alacsonyabb is ismételten utcára merészkedett egy kisebb otthoni vita után és az esti sétáját hajtotta végre, mint minden egyes nap. A hideg szellő csípte az arcát, de szerette érezni, ezt az irritáló érzést. Ez is azt bizonyította, hogy ő bizony él. Csupán egy röpke pillanatra akart feltekinteni lábairól, amikor meglátta a boltos fiút, aki mosolyogva zárja be az említett helyiséget. Fejét azon nyomban lehajtotta és igyekezett észrevétlenül elsuhanni a magasabbik mellett. Nem is nagyon figyelt a lába elé, csak arra koncentrált, hogy minél hamarabb túlhaladjon a bolton. Ezért is ütköztek össze. Mindkettejük óvatlan volt. Az utca most is nyugodtan pihent, csak a saját szívverésüket hallották. Az ónixhajúban azonnal bűntudat keletkezett figyelmetlensége miatt, mégis amit elsőre kinyögött az egy köszönés féleség volt.

- Oh..Szia. - sütötte le szemeit - Ne haragudj, nem néztem az utat. - szabadkozott idegesen, majd közelebb lépett Taehyunghoz. - Jól vagy? - kérdezte félve és már kezét emelte is volna, hogy az idősebb vállára helyezze, de az hátrébb lépett.

- Igen, semmi gond. - motyogta zavartan, lehajtott fejjel. Szerencse, hogy sötét volt, így legalább Jungkook nem láthatta piros arcát. "Mekkora szerencsétlen vagy Taehyung!" szidta magát és indult is volna tovább, de a boltos fiú utána szólt.

- Meghívhatlak egy sütire bocsánatkérés képpen? - tette fel a számára is roppant kényes kérdést. Randinak számított volna a szemében, ha igent mond, de az alacsonyabbik inkább finoman visszautasította.

- Nem szeretem a sütit. - hazudta egyszerűen. Nem mondhatta azt, hogy egy kevéske pénze sincs holmi nasira. Inkább kitalált valami ésszerű érvet, hátha a másik fiú veszi a lapot és lekopik, de az nagyon nem akarta annyiban hagyni a dolgot.

- És egy tea? A teát mindenki szereti. - erőlködött Jungkook. Taehyung nagyot sóhajtott. Valóban szerette, ahogy a forró folyadék végigfolyik torkán, de nem mondhatott neki igent. Mi lenne, ha együtt látnák őket? Nem akarta ennek a sérelemnek kitenni a fekete hajút, ezért nemlegesen megrázta a fejét.

- Köszönöm, nem. - tekintett fel. Nem kellett volna. Szíve azon nyomban összeszorult a hatalmas, csillogó szempár láttán, amik csalódottságot tükröztek. "Most miattam szomorú? De hisz az lehetetlen." elmélkedet magában.

- Rendben. Akkor jó éjt. - felelte mély hangon Jungkook, majd gyors léptekkel magára hagyta az alapjáraton is magányos Taehyungot.