𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~7.rész~

8. Taekook

Másnap Taehyung nem jelent meg az iskolában, se azután és azután se. Jungkooknak fogalma sem volt róla, vajon miért marad ki a suliból az idősebb. Féltette, hisz látta, hogy valaki múltkor is jól elbánt vele, ezért elhatározta, hogy délután meglátogatja. Másra se tudott koncentrálni, ezért az órái szörnyen lassan teltek és figyelni se tudott, mert végig az idősebben járt az esze. Rettegett attól, hogy valami komolyabb baja lett. Legszívesebben kihagyta volna az iskolát és azonnal a másik házához futott volna, de tudta, hogy anyja mérges lenne rá ez miatt, ezért végigtáncolta a napot. Miután kicsöngettek az utolsó kínkeserves órájáról, szapora léptekkel indult meg Taehyung háza felé. Tökéletesen tudta mi merre van, attól függetlenül, hogy még csak másodjára sétál, mondhatni fut erre. A hó sűrűn szállingózva hullott az égből, ami kissé gátolta a látását. Eközben Taehyung egyedül volt otthon. Anyja már kora reggel elment dolgozni, apja pedig munkakeresésre indult, mivel előző állásából kirúgták. Nem csoda, hisz mindig részegen érkezett és ezt már a főnök sem bírta. Ezáltal a barna fürtös magatehetetlen volt már lassan egy hete. Még mindig sokkosan, üveges tekintettel ült az ágyában, pedig már hat nap eltelt, amióta Jungkook hazakísérte. Aznap amikor belépett a házba, apja azonnal a falnak nyomta és püfölni kezdte. Szörnyű és emberhez nem illő szavakat aggatott rá, amit a fiú mind magába szívott. Mikor aztán elengedte, szerencsétlen fájdalmasan a földre zuhant, de ott se lehetett nyugta, szülője rúgdosni kezdte. Taehyung csak keservesen sírdogált és közben könyörgött, hogy hagyja rá. Teste minden szeglete vérben úszott mégis legjobban a szíve fájt. Egy utolsó rugással, amit apja a fejére mért, ott hagyta. Egyedül a vértócsában. Taehyung csak sírt és sírt. Mozdulni sem mert, mivel az csak mégfájdalmasabb lenne, ezért összekuporodott a hideg parkettán és úgy engedte szabadjára könnyeit. Rettegett attól, hogyha nem kel fel onnan, megint bele rugnak, ezért mondhatni felkúszott a szobájába. Azóta csak esténkét jár ki tusolni.!Sebeit őrületes módon csípte a víz aznap, de sajnos muszáj volt lemosnia magárol a rászáradt vért.

Jungkook a kelleténél hamarabb érkezett meg a barna fürtös háza elé. Innen hogyan tovább kéne cselekednie? Csöngessen be és várjon amíg Taehyung kinyitja neki az ajtót? És aztán? Hogyan tovább? Semmin se gondolkodva felsietett a verandára és becsöngetett. Szíve hevesen kalapált és a tenyerei is izzadtak. Félt, hogyha egyszer meglátja megint az idősebbet, sose akarja majd elengedni. Taehyung fájdalmas léptekkel sietett le az ajtóhoz. Ötlete sem volt ki jöhet ilyen korai délutánon, de aztán amikor kinyitott az ajtót a levegő is megfagyott benne. Szembe találta magát az ónixhajúval, kinek futástól csapzott tincsei az arcába lógtak. Rémülten hajtotta le fejét és csukta is volna vissza az ajtót, de a másik ezt nem engedte.

- Engedj be! - szólt rá hangosabban a fiatalabb, ami miatt összerezzent Taehuyng. Szemeibe megint könnyek szöktek, amiket nagy levegővétellel igyekezett eltüntetni. - Kérlek.. - nézett rá Jungkook kérlelően. Szíve majd meghasadt, hogy így kell látnia szerelmét. Arcát most mégtöbb seb tarkította, de ettől függetlenül is gyönyörűnek találta. Az idősebb megadóan félreállt az ajtóból, majd beengedte váratlan vendégét és már sietett is volna fel a szobájába, viszont Jungkook ezt nem engedte. Karon ragadta és magával szembe fordította. Taehyung azonnal lecsapta fejét és úgy nézte a földet egy kis ideig. Szégyellte, hogy ilyen esetlenül áll a másik előtt és még egy frissítő üdítővel sem tudja megkínálni. Jungkook szelíden az alacsonyabb arcára simított, aki csak pirulva tűrte az érintést. Legbelül üvöltött mind a fájdalom és mind a jóérzés miatt. Agya elködösült, szemei újra benedvesedtek, amint arra az estére gondolt, ahol ezeket a sebeket szerezte.

Megfogta a fiatalabb csuklóját majd felhúzta a szobájába, ott pedig az ágyára ültette. A kisebbik nagy szemekkel figyelte az előtte idegesen járkáló fiút. Irdatlanul sajgott a szíve szerelme miatt. "Ki ilyen szörnyeteg, hogy bántja ezt a tüneményes embert?" kérdezte magától, majd karjaival lefogta a fel-le járkáló idegbombát.

- Mi történt? - suttogta az ónixhajú félve. És ennyi volt. Taehyung zokogva rogyott össze, fejét a fiatalabb lábára ejtve. Könnyei megállíthatatlanul folytak le egykor még tiszta arcán. Még a sírás is fájdalmas volt számára. Rettegett, hogy apja mielőbb hazaér és megtalálja őket együtt a szobában. Jungkook ijedten kapott a másik karjai alá, majd ölébe ültette és fejét az idősebb nyakhajlatába fúrta. Most erősnek kell maradnia és muszáj valahogyan kiszednie a másikból, hogyan is történt ez az egész. Nyugtatás képpen tenyerével simogatni kezdte a másik hátát, aki néha ajkába harapott, ha egy fájdalmasabb ponthoz ért. - Sajnálom, hogy mégsem tudtalak megvédeni. Én..én úgy.. - nem tudta befejezni mivel az idősebb felemelte fejét és a másik szemébe nézett. Óriási csönd volt a házban, csak a levegővételük hallatszódott, amit élesen szívtak be, majd ki. Taehyung finoman a fiatalabb arcára simított, ezzel eltűrve az oda nem illő fürtöket. Nem akart megtörni, de mégis úgy érezte megbízhat benne.

- Nem a te hibád, tudod jól. - nézett könnytől csillogó szemekkel a másik íriszeibe. Közelebb húzódott a magasabbhoz és most ő kezdeményezte az ölelést. Kezeit a másik nyakánál kulcsolta össze és úgy húzta közelebb magához. Szíve majd kiugrott a helyéről annyira izgatott volt. Csak remélni tudta, hogy Jungkook nem fogja ellökni és fut hazáig, de esze ágában sem volt.

- Annyira aggódtam érted. - motyogta az ónixhajú az idősebb nyakhajlatába. Beszippantotta kellemes illatát, ami inkább volt nőies, mint férfias, de ez nem érdekelte. Így tetszett neki a másik.

- Nem kell mostmár. Itt vagyok. - mosolyodott el a sebesült, miközben ujjait Jungkook puha és selymes hajába vezette, majd úgy símogatta annak fejbőrét. Meghitt pillanat volt ez mindkettejük számára. Féltek, de a testükben szétáradó izzó érzés valahol felvidította őket. Alig ismerték egymást, mégis olyan volt az egész, mintha már több éve barátok lennének. A fiatalabb megfontoltan hajolt messzebb a másiktól, hogy annak csokibarna szemeibe nézzen, viszont tekintete az említett ajkaira siklottak. Vonzotta a kísértés, hogy végre, két év szimpátia után megízlelhesse az idősebbet. Azokat a formás, húsos párnácskákat. Kedvesen simított Taehyung arcára, majd lassan hajolni kezdett felé. Remélte, hogy a barna fürtös nem fogja ellökni magától, de hát miért tette volna. Erre várt már ő is, a kézfogós incidens óta. Viszont még sose csinált rendesen ilyet és ez valamilyen szinten megrémítette. Ideje nem volt gondolkodni, egy pillanat tört részeként érezte meg a fiatalabb ajkait az övéin. Ketyegője eszméletlen tempóban akart kitörni mellkasából. Teste egy pillanatra megremegett és arcát is átvette az ismerős piroskás szín. Szemeit lehunyta, majd hagyta, hogy az édes párnácskák az ő ajkát ízlelgessék. Jungkook az idősebb derekára csúsztatta mindkét kezét, míg Taehyung a másik tarkójára simítva vonta közelebb magához. Egy egyszerű csók volt, ami máris többet jelentett Taehyung számára, mint az első csókja. Pár perc múlva kissé lihegve váltak el egymástól, de nem túl messzire, mivel Jungkook homlokukat összedöntötte és úgy szólalt meg.

- Kedvellek. - vallotta be halkan - Már több, mint két éve. - mosolyodott el visszahúzódóan, miközben az idősebb ajkaira is egy felfelé ívelő ajakgörbület került. Rettentően aranyosnak vélte a vele szemben ülőt és legszívesebben el se engedte volna. Vele akar élni, vele szeretne gyerekeket nevelni és szeretné, hogyha vele lenne az első alkalma is. Őszintén szerette csupán egy kis előismerettel.

- Én is kedvellek. - motyogta vissza egy halvány mosollyal Taehyung, majd egy gyors puszit nyomott a másik szájára, akinek vigyora ezután levakarhatatlan volt. Ezután még rengeteg cuppanós csókot váltottak egymással, míg Jungkooknak haza nem kellett mennie.