𝕊í𝕣𝕙𝕒𝕥𝕤𝕫 𝕒 𝕧á𝕝𝕝𝕒𝕞𝕠𝕟 /✔

~Prológus~

Ez a könyv hyunjinniewifeu (love❤️) segítsége nélkül nem jött volna létre! Remélem sikerül a lehető legjobban megírnom és tetszeni fog;)

Kezdés: 2019.12.14
1. Taekook

Csend honolt az utcában, mint minden hétköznap reggelén. A Nap éppen csak felbukkant a horizonton, de Taehyung már az ablaka előtt ült és az eget szemlélte. Talán ez tette szebbé az sivár és kegyetlen napjait. Egy ártatlan napfelkelte, vagy esetenként az esténkénti a naplemente. Imádta nézni, ahogy az ég pillanatok leforgása alatt változik át feketéből narancssárgába. Csillogó szemekkel figyelte a hatalmas égi testet, ami pont az ablaka előtt ébredezett. Most nyugodt volt a ház. Nem veszekedtek a szülei se vele, se egymással. Úgy vélte ez a nap tökéletes lesz, de aztán eszébe jutott, hogy az apja tegnap este megint ivott és csak most ért haza. Valószínűleg ezért is van kellemes higgadtság a házban. Az anyja elméletileg már dolgozik, hisz hétfő reggel van és valószínűleg megint nem hagyott neki pénzt, hogy reggelit tudjon venni.

Komótosan elhajolt az ablaktól és a szekrényhez bandukolt. Nem volt sok ruhája, mivel nem igazán költenek rá, amióta kiderült, hogy a fiúkhoz vonzódik. Ez nagyjából két éve történt, amikor végre rávette magát, hogy bevallja. Azóta alig beszélt nevelőivel és ez fájdalommal töltötte el. Néha már azon is gondolkodott, hogy egyszerűen elköltözik valahova, de aztán mindig eszébe jut, hogy nincs senki mása. Ezekben a fájdalmas percekben láthatatlan lett volna. Mondjuk amúgy is olyan, mintha észre sem vennék és csak kényszerből tartanák el, hisz mégis csak a gyerekük. Nem tudott ellene mit tenni, csupán azt, hogy keményen tanult, hátha egyszer a szülei kimondják azt a bizonyos "Büszkék vagyunk rád!" mondatot. Legbelül álmodni sem mert erről, mivel anyja kijelentette, hogy undorodik tőle. A saját fiától rosszul van. Normális az ilyen? Apja is hasonlóan reagált, csak neki a keze is eljárt. Azokban a napokban mindenki Taehyungot nézte az iskolában, kinek arcát lila foltok díszítették. Már lassan ő is undorodott saját magától, de kivel is tudná megbeszélni a problémáit? Egyetlen megoldása a késő esti séták voltak, amikor a friss levegőnek valamennyire sikerült kitisztítania a fejét. Akkor is inkább az eldugottabb utcákban kószált, nehogy valaki észrevegye arcán ékeskedő könnyeit.

Miután felvett magára egy egyszerű fehér felsőt és egy fekete nadrágot, a fürdőbe cammogott. Nem mert a tükörbe nézni. Elájulna, ha meglátná önarcképét a túloldalon. Beesett szemeit és soványka arcát. "Szörnyeteg" gondolta magában és egy gyors fogmosás után el is indult az egyetemre. Már javában tél volt, rajta mégis csak egy lenge pulcsi ékeskedett. Ezt még a nagymamája kötötte neki, azért is imádja ennyire. Vajon mivel lenne másabb, ha legkedvesebb rokona még élne? Holnap lesz fél éve, hogy magára hagyta a barna hajút. Amikor megkapta a hírt, még jobban magába fordult. Megakarta kísérelni, hogy elveszi saját életét pár ártatlan pirulával, de még ehhez is gyáva volt, ezért inkább a "sírjunk este az utcán" ötletnél maradt.

Mikor aztán belépett az iskola kapuin, nagy léptekkel szelte át a hatalmas folyosót. Utálta, hogy az osztályterme az épület másik oldalán helyezkedik el. Így mindenkinek volt ideje megnézni a szerencsétlen és esetlen fiút. Alig lehetett több 54 kilónál, mégis csak fogyni akart. Ezért is gondolta, hogy kapóra jönnek az olyan reggelek, amikor az anyja elfelejti, hogy van egy fia és nem ad neki pénzt. Legalább nem esik kísértésbe. Amúgy se sűrűn vett belőle ételt, inkább zsebre vágta és a többihez tette otthon. Hülyeség reggeli pénzből kigyűjteni egy ócska házra? Hát én ezt nem tudhatom, de Taehyung arra hajtott. Minél hamarabb szerette volna elhagyni a számára már egyre zsúfoltabb otthonát. Ugyan általában csak ő járkált benne, mégis rühellte az unalmas színeket, amik a házban voltak megtalálhatóak. Ki festi szürkére a szobáját? Valóban nagyon nyomasztó volt a Kim ház, főleg este. Ezért is hagyta el minden naplemente előtt. Nem akart tudomást venni az általa legutáltabb helyről.

Besietett a termébe és egy nagy levegőt vett. "Ezt a reggelt is megúsztam" elmélkedett a fejébe. Eszébe sem jutott, hogy valójában senkit sem érdekel. Senki se látta és figyelt rá, ő mégis úgy érezte mindenki őt nézni és rajta nevet. Nagyon is paranoiás volt.

Az órái hamar elteltek és már azon kapta magát, hogy ismételten a háza felé ballag. Már az utca végéből észrevette a hatalmas építményt, ami keserűséggel töltötte el a szívét. Éltetője hevesen kezdett dobogni, amikor ajtaja elé lépett.

- Hogy értem haza ilyen hamar? - nézte meg karóráját, de őszintén szólva minden nap nagyjából ugyanabban az időpontban toppant be. Nagy levegőt vett, majd miután a kulcsát előhalászta, remegő kezekkel kinyitotta a falapot. Óvatosan lépkedett a nyikorgó parkettán, hisz mi van akkor, ha apja még mindig a tegnap esti piálást igyekszik kipihenni? Nem szerette volna semmi pénzért sem felkelteni a ház urát, ezért mielőtt levehette volna a kissé se meleg pulóverét, felsietett a lakrészébe. Halkan csukta be maga után az ajtót, majd lihegve lecsúszott annak oldalán háttal. Félt az apjától. Talán túlságosan is. Ha egyszer megütötte, miért ne tehetné meg mégegyszer és mégegyszer?

A csöndet hasa morgása törte meg. Azonnal oda kapott, hátha ezzel sikerül elcsitítani az ételért kiáltozó gyomrát. Tudta, hogy nincs itthon semmi kaja és tegnap rá is parancsolt az anyja, hogy ma takarodjon le a boltba, mert különben kidobja az utcára. Még a "kabátját" se vette le, máris mehet ismételten el. Hangosan dübögő szívéről igyekezett tudomást sem venni, amikor újfent a lépcsőkre lépett. Teste egészében remegett, nehogy felkeltse az odújában még mindig alvó medvét. Mikor leért a földszintre nagyot szusszant. "Túl éltem!" reménykedett, de ekkor egy hatalmas tenyeret érzett meg a vállán.

- Hova-hova? - fordította szembe magával az apja. Szemeit azonnal lesütötte a barna fürtös és jobbnak gondolta most nem megszólalni, minthogy pénzt kérjen. Így is a saját, reggeli zsebpénzéből kell most is bevásárolnia. - Kérdeztem valamit! - mondta erélyesebben a férfi, miközben körmeit a fiú vállába eresztette.

- Csak...csak le..lemegyek a kisboltba vacsorának va..valót venni. - dadogta remegve. Nem mert édesapja szemébe nézni, hisz akkor lehet elájulna a félelemtől. Talán két hete beszélhetett vele utoljára, amikor józanul találkoztak. Fia szavai hallatán az apjának felcsillantak a szemei.

- Vegyél sört is! - parancsolt rá és egy kisebb lökéssel elengedte a megszeppent barnát. Nagy levegőket vett, miközben megtámaszkodott a mellette lévő kanapén. Émelygett és a feje is hirtelen kezdett el fájni. Nem meri magának bevallani, de a kevés táplálék bevitel miatt érzi magát ennyire kellemetlenül.

A cipőkhöz sietett és könnyeivel küszködve rángatta magára a "téli csizmáját", amit igazából minden évszakban hord, lassan már 4-5 éve. Komótosan hagyta el a házat, ami nem volt sokkal melegebb, mint a kinti, friss levegő. Nagyokat szippantott a tiszta oxigénből, ezzel megtöltve tüdejét és elindult az utca végén ékeskedő kisbolthoz.