Daloskönyv /befejezett/

24. - Nathaniel

Egy kész káosz volt utána.

Nate nem emlékezett sok mindenre az adás után történtekből, de nem is kellett. Nagyjából ott lemaradt az eseményekkel, amikor Ross Ryant jutatta tovább. Nem is tudta, mit remélt. Jason felbukkanása, Jonathan idegessége, Ross furcsa pilantásai a próbákon... mind értelmet nyertek, mégis minden értelmetlen maradt. Hatalmasat csalódott Rossban. Az a sok „annyi lehetőség van bennetek" és hasonló szövegek csak úgy semmivé foszlottak, mert úgy tűnt, ennyit számított a bizalom. Pont ennyit, hogy Ross simán feladta az elveit mások akarata miatt. Már szinte családtagnak számított és így még jobban fájt ez az árulás.
Nate próbálta magát meggyőzni, hogy mentoruk sosem döntött volna így, hogyha Jason nem jön a képbe, de Jonathan bátyja nélkül eleve nem is kerültek volna bele az utolsó kettőbe egy ilyen előadás után, mint az Up.

Persze, ott a színpadon állva, nem tudta mindezt tiszta fejjel átgondolni. Csak állt ott megtörten, Ross bocsánatért esdeklő pillantásaitól kísérve, miközben úgy érezte, a szíve menten' kiszakad a helyéről. Nem lehetett ilyen hirtelen vége! Egy órája még azt gondolta, akár még vihetik is valamire, aztán benyitott Jimmy és... Egy kezet érzett a vállán; Ned próbálta meg visszatéríteni a valóságba, de ő is ugyanolyan meggyötört volt, mint ő maga. Még részt kellett venniük azon a bizonyos after adás akármin is, mint minden más kiesőnek előttük. „Kieső"... semmi jó nem lapult ebben a szóban. „Ötödik helyezettek". Ez így elsőre egy fokkal jobban hangzott, de aztán Nate rájött, hogy nem segít rajtuk semmit. Az ötödik helyezettre a kutya sem emlékszik már egy hét múlva.

Ross – mikor ismét a kamerák előtt voltak - minden tőle telhetőt megtett, hogy kevésbé tűnjön kegyetlennek a döntése, mégsem nyerhetett bocsánatot magának. Talán, ha a „bunda" szót is hozzátette volna a magyarázkodáshoz segített volna visszanyerni a tekintélyét, de így... Nate egyetlen szót sem szólt a felvétel alatt, csak próbálta egyben tartani magát még erre a kis időre. Ugyanabban a szobában voltak, mint ahol Ross megmondta nekik, hogy őket viszi tovább az élő műsorba. Akkor elmondhatatlanul boldog volt, de ha tudja előre, hogy ilyen csúnya, fájdalmas és képmutató vége lesz, akkor azzal a lendülettel sarkon fordult volna. De hát, utólag mindig okosabb az ember. Ettől függetlenül, borzasztóan fájt, mikor a kamerák lekapcsolódtak és hivatalosan is véget ért számukra a tévés szereplés. Ross biztosan akart volna még beszélni velük, de nem várták meg, amíg ő is el tud szabadulni a stábtól. A toronyba már nem jött utánuk. Ez is sokat elmondott róla.

Nate egy szemhunyásnyit sem aludt, de ezt az állapotot már megszokta az elmúlt időszakban. Még az éjjel összepakolta a holmiját a műsor adta szobában. Elkészülve, ugyanaz a bőrönd várta vele a reggelt, mint amivel Londonból is jött. Az érzés is félelmetesen hasonlított, csak egyetlen jelentős különbség volt: innen nem egészen önszántából fog majd elmenni.

Vasárnap reggel ugyanúgy világosodott ki szép lassan az ég, mint bármely másik napon, mintha szerinte mi sem történt volna. Ilyenkor Nate még javában pihente volna ki az adás fáradalmait, hogy aztán Ross hozza a következő témát és ismét beletemetkezzenek a készülődésbe. Ez a reggel azonban teljesen üres volt. Egytől egyig szótlanok voltak, csupán akkor beszéltek, mikor néhány mondatban megeggyeztek, hogy visszamennek Angelához, amíg eldöntik, hogy hogyan tovább. Bár, kaptak egy nap haladékot a kiköltözésre, Nate úgy érezte, egy percet sem lenne képes tovább abban a lakásban maradni. A csomagjaikat belegyömöszölve a liftbe, csak néhány perc kellett hozzá, hogy legalább fizikailag maguk mögött hagyják ezt a rossz viccet. Nate, a hasonlóan magába fordult Jonathannal várta, hogy a zenekar maradék két tagja is leérjen, mert nem fértek be mind egyszerre a nem túl nagy liftfülkébe. Nate kedvtelenül figyelte a liftajtó felett váltakozó számokat, amik azt hivatottak jelezni, merre jár éppen a fülke. Az éppen csak visszaért a szintjükre, mikor mégis történt valami kis jó is aznap.