Daloskönyv /befejezett/

12. - Nathaniel 2/2

Néma csendben hallgatták Ross kintről beszűrődő, tompa kiabálását, de nem lehetett érteni tisztán, miről tépi a száját.

Nem tartott sokáig az egész, csupán néhány perc volt, aztán hirtelen csend lett odakint is. Néhány lépés visszhangzott a lépcsőházban, ami arra utalt, hogy a két mentor valószínűleg elment, aztán egyszer csak Ned rontott be hirtelen az ajtón.

- Gyorsan, egy mobilt! – szólt nekik és lázas keresgélésbe kezdett. – Vagy bármit, ami fel tud menni a netre – sürgette őket, de közben már meg is találta a saját telefonját és sietve nyomkodni kezdte.

- Elárulnád végre, mi a fene folyik itt? – tápászkodott fel Jonathan és állt Ned elé, de az még mindig a mobilja képernyőjén nézett valamit és az arcára egyre nagyobb vigyor ült.

- Pszt! – szólt rá Jonathanra és feljebb vette a hangerőt a készüléken.

- „Wack fall the daddy-o, there's whiskey in the jar!"- szólt a telefonból az eltorzított énekhang, mire Ned nevetésben tört ki. Jonathan kivette a kezéből a mobilt és elkerekedett szemekkel nézte az azon menő videót.

- Mi ez? – ráncolta össze a szemöldökét Nate és remélte, hogy rosszul hallja, mi szól, miközben Jonathan mellé ment és ő is ránézett a telefonra. Sajnos jól hallotta és próbálta nem elhinni, hogy a videón a két fiú éppen egymás vállába karolva énekel valami ír dalt és süt róluk, hogy rendesen a pohár aljára néztek. Ekkor Samuel is betámolygott az ajtón és elkínzott fejjel hallgatta a mobilból szűrődő kornyikálást.

- Hú, basszus, szóval tényleg igaz – fogta a fejét és a vállával az ajtókeretnek támaszkodott.

- Ezt ki vette fel? – kérdezte Nate Nedtől, aki már hanyatt feküdt a kanapén a nevetéstől és vagy nem tudott vagy nem akart válaszolni.

- Hallod Ned, ez nagyon nem vicces – állította meg végre Jonathan a szerencsére nem túl hosszú felvételt.

- Dehogynem – kapott levegő után Ned és visszatornázta magát ülő helyzetbe. – Valami fan vette fel, az utcán találkoztunk vele  – kezdett bele a sztoriba néhány szót még mindig a nevetés utórengéseivel félbeszakítva. – Aztán a barom feltöltötte a netre, mire az Amerika csillaga kiakadt és ránk uszította Rosst és Pault - adta elő tömören az elmúlt percek eseményeit.

- Elintézik, hogy a nap végére már nyoma se legyen a neten – szólt közbe az ajtóban ácsorgó Samuel is. – De figyi, Ned – vakargatta meg határozatlanul a fejét - , mi volt pontosan tegnap este? – kérdezte és erre a válaszra nem csak ő volt kíváncsi. Ned elgondolkodva meredt néhány pillanatig maga elé az emlékei után kutatva. Nate már kezdte azt hinni, hogy neki is sikerült beszerezni egy filmszakadást, de ekkor Ned belekezdett a mesélésbe.

- Hívtál whiskyzni – idézte fel - , erre csak emlékszel még, nem? – fordul Samhez, mire a srác bólintott.

- Aha. Egészen odáig megvan, hogy összefutottunk Ed Sheerannel – felelte, mire három zavart pillantást kapott válaszként.

- Ed Sheeran ott sem volt – világosította fel Jonathan, de Sam megrázta a fejét.

- De igen, még beszéltünk is – kötötte az ebet a karóhoz, aztán elbizonytalanodva módosított az állításán. – Vagyis... ő kellett, hogy legyen. Tudsz más vörös hajú angolt a környéken, aki gitározik?

- Hülye – vágta a fejéhez Nate, mire Samnek végre leesett, hogy nem egy sztárral futott össze. Ned erre ismét nevetni kezdett és ezúttal úgy tűnt, most nem fogja olyan könnyen abbahagyni.