Daloskönyv /befejezett/

5. - Ned

- Ja, szegény srác egy kicsit kivolt. Azt mondta, még soha nem ivott, először azt hittem, hogy kamuzik, de elég hamar kidőlt, szóval lehet, hogy igazat mondott – gondolkodott el Ned, aztán halkan felnevetett. – Amikor eljöttem, még mindig nem volt magánál.

- Csak ne készítsd ki teljesen, mert akkor megbánom, hogy beajánlottam – mosolyodott el Linda és felhúzta maga alá a lábait. Szombat kora délután volt és a lány nappalijában üldögéltek. Ned még mindig be volt egy kicsit pörögve az előző estétől és igyekezett a legtöbb részletet Lindával is megosztani.

- Nem hiszem, hogy kikészült, szerintem bír minket – mondta Ned a kanapé karfájára könyökölve. A mellette ülő Linda bánatosan elmosolyodott.

- Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni – igazított egy szőke tincset a füle mögé. Ned megrázta a fejét.

- Nem a te hibád – nyugtatta meg, aztán valami fehér villanás elvonta a figyelmét a szoba másik végében. – Hé, macsek, gyere csak! – intett a macskának, ami először megdermedt, de aztán fogta magát és lassan feléjük sétált, mintha csak egy szívességet tenne ezzel. Ned megragadta a grabancánál és felemelte e nyávogva tiltakozó állatot. – Mi a helyzet, Igor? – kérdezte a macskát még mindig a levegőben tartva az arca előtt. Az csak ásított egyet és unottan pislogott Nedre.

- Ne nyúzd már szegényt – szólt rá Linda, de mivel közben mosolygott, nehéz volt komolyan venni a kérést.

- Igor mindent kibír, ugye cica? – tette le végül Ned az ölébe a szerencsétlen állatot. – Mert menő orosz macska – simogatta meg a macskát, aki elégedetten dorombolni kezdett. – Egyébként – fordult vissza Lindához. – Nem fogod elhinni, de felkértek minket jövő szombatra is – újságolta a hírt visszakanyarodva az előző témához. Linda meglepetten pillantott fel.

- Tényleg? Ez szuper! Akkor biztos iszonyat jók voltatok. A 61 nem hív csak úgy vissza bárkit – tette hozzá szélesen mosolyogva. – Olyan büszke vagyok rátok! - hajolt közelebb és átölelte Nedet. A fiú elnyomott egy elégedett mosolyt és mélyen magába szívta Linda hajának kellemes illatát, miközben viszonozta az ölelést. Linda talán fájdalmasan hamar húzódott vissza. Ned az arcát kezdte fürkészni, de amikor rajta kapta magát, hogy mit csinál, megpróbált elhessegetni minden olyan gondolatot, amik többet képzeltek bele ebbe a helyzetbe, mint egy baráti ölelést. A figyelmét egyébként is elvonta Igor, mert az imént még doromboló macska most ráfújt és megkarmolva a kezét leugrott a földre.

- A kis hálátlan – dörzsölte meg vöröslő kézfejét, mire Linda csak nevetett.

- Nem, csak érzékeny a lelke – felelte.

- A kis lelke, szegénykém, hogy oda ne rohanjak! – forgatta a szemét Ned. Linda csak rosszallóan rápillantott, aztán a tekintete a falra függesztett órára tévedt.

- Lassan mennem kell – mondta kelletlenül.

- Elkísérlek – ajánlkozott Ned. Linda válaszként halványan elmosolyodva bólintott. Néhány perc múlva már egymás mellett sétáltak a zsúfolt 3. utcában a lány munkahelye felé tartva.

- Annyira örülök, hogy bejött nektek a tegnap este – hozta fel ismét a koncertet Linda.

- Hát még mi – mosolyodott el Ned. – Nate baromira izgult, hogy mi lesz Ray nélkül.

- Tényleg, Jonathan hogy van? – kérdezte Linda. Ned elhúzta a száját.

- Idióta, változatlanul – vont vállat. – Tegnap mondjuk csúnyán kihasználta, hogy két csaj a koncert után leszólította.