Daloskönyv /befejezett/

20. - Ned 1/2

Mintha az a "leszállt" felirat a világért sem akart volna megjelenni a New York-i gép neve mellett a falon függő óriási táblán. Mikor viszont mégis odakerült, még vagy húsz percig várakoztak a reptér zsúfolt várótermében a gép utasaira. Ned minden erejével próbált közömbösnek tűnni, de sikertelenül. Minduntalan toporgott a lábaival, ha pedig nem bírt ülve maradni, akkor fel-alá mászkált Jonathan előtt, aki egy oszlopot támasztott a csarnokban. Szombat reggel volt, a negyedik élő adás előtt, és Nednek valami csoda folytán sikerült elkéredzkednie Rosstól, hogy kimehessen a húga elé a reptérre. Egyedül viszont, szokás szerint, nem jöhetett és Jonathan nyerte meg a feladatot, hogy elkísérje, mert a doboson kívül egyedül ő ismerte az érkezőket... legalábbis az egyiküket.

- Kiderült, ki az a barátnő? - kérdezte a szőke fiú, csak úgy mellékesen, hogy elüsse az időt egy témával. Ned azonban nem bizonyult túlságosan jó beszélgetőpartnernek, mert egy fejrázáson kívül nem válaszolt többet. - Még a nevét sem tudod? - próbálkozott tovább Jonathan. Ned ezúttal vállat vont, de legalább végre megállt egy helyben.

- Nan nem mondott róla semmit - dugta zsebre a kezeit. - De jöhetnének már, mert a végén még az adást is lekéssük - forgatta látványosan a szemeit. Kora délelőtt lévén ez azért enyhe túlzásnak számított, de máshogy nem tudta palástolni izgalmát. Látni akarta már végre azt az örökké csipkelődő nőszemélyt, akit a húgának kellett hívnia... maga sem tudta miért, de a világért sem ismerte volna be, hogy mennyire hiányzott neki. Talán ez is az örök marakodásuk része volt.

- Ned! - hallotta a nevét nem messze tőlük, mintha Nancy csak erre a végszóra várt volna. A lány széles mozdulatokkal integetett feléjük; Ned alig vette ki a kezeit a zsebéből, mikor néhány lépéssel már előttük is termett. A következő pillanatban rávetette magát és a nyakába csimpaszkodva ölelte magához szorosan. Ned először a szemeit forgatta, de aztán az őt beborító fekete hajzuhatag mögött boldogan elmosolyodott és viszonozta az ölelést.

- Szia, Nan - fújta félre az arcából húga haját.

- Hali - nevetett a fülébe a lány. Még néhány pillanatig így maradtak, aztán Nancy elhúzódott és felemelte a földről a bőröndjét, amit az érkeztekor hangos csattanással hagyott a földre dőlni.

- Neked nem volt frufrud? - mérte végig őt hunyorogva Ned, mire Nancy elvigyorodott és félresepert egy arcába lógó, szénfekete tincset.

- Megnövesztettem - vont vállat olyan stílusban, ahogyan Ned is szokta, aztán a bátyja arca felé bökött. - Látom, erről még mindig nem sikerült leszoknod - formált a mutató- és hüvelykujjaival két karikát és a szemei elé tartotta őket. Ned megfogta a csuklóit és finoman visszatolta a karjait a törzse mellé.

- És neked az a tusvonal magától nőtt oda? - vágott vissza, mire Nancy elégedetten elmosolyodott.

- Nekem legalább jól áll - felelte szórakozottan rebegtetve szempilláit. - Nehogy aztán ezt is lenyúld, mint a szemceruzámat - vigyorodott el szemtelenül. Ned már éppen készült valami frappáns visszavágással, amikor Jonathan oldalba könyökölte. Kérdőn fordult szőke barátja felé, aki a körülöttük tolongó tömegben figyelt valakit. Ned követte a pillantását és annyira ledöbbent, hogy még válaszolni is elfelejtett a húgának.

- Meglepetés! - világosította fel Nancy, hogy pontosan mi akar ez lenni, mikor már egy ideje nem reagált semmit.

- Nem azt mondtad, hogy egy barátnődet hozod? - vonta kérdőre a lányt Jonathan. Nancy oldalvást rápillantott.

- Ő is a barátnőm - szögezte le, mintha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló.

Linda köszönésképpen intett feléjük, de nem ment közelebb. Ned viszonozta a gesztust, mire Nancy a szemeit forgatta és meglökte a vállát. - Menj már oda hozzá - indította el bátyját a szőke lány felé. Ned határozatlanul engedelmeskedett a kérésnek.