Daloskönyv /befejezett/

11. - Angela 1/2

A vasárnap egész nyugisan telt, de aztán hétfőtől kezdve az egész hét egy nagy felfordulás volt. Már másnap reggel megmondták Rossnak, mit szeretnének előadni, mire a producer összevonta a szemöldökét és bosszúsan csóválni kezdte a fejét.

- Éreztem, hogy nem lesz veletek könnyű dolgom - sóhajtotta - , de hogy már az első nap egy ilyen ötlettel gyertek! - mondta, de inkább csak magának.

- Mehet? - kérdezte tőle Ned reménykedve, mire Ross rápillantott.

- Necces, gyerekek, necces - gondolkozott hangosan. Angela valamiért rögtön megkedvelte Ross stílusát. Ezt a „gyerekek"-et is tisztára úgy tudta mondani, hogy semmi lekezelő nem volt benne, mintha csak annyit mondott volna, „haver" vagy valami hasonló.

- Mikor nem voltunk „neccesek"? - vetette fel Jonathan. Ross nem felelt, de rá volt írva az arcára, hogy nagyon is komolyan mérlegeli, mi legyen.

- A trágár szavak nem maradhatnak - mondta végül. - És atom jó legyen a hangszerelés, különben kuka - hagyta rájuk és inkább - megelőzve a hálálkodást - vázolta a heti menetrendet, amit egyedül Angela írt le, mert a többiek ezt feleslegesnek gondolták. Később azonban kiderült, hogy igenis jól tette, mert a rögtönzött lefirkantás nélkül bizony hamar belekavarodtak volna a menetbe.

Már vasárnap nekiláttak a számnak, annak ellenére, hogy azt hivatalosan Ross pihenőnapnak szánta. Mint kiderült, a torony földszintjén tényleg egy komplett zenei stúdió volt, amit használhattak is, hogyha senki más nem csinált éppen felvételt. Volt ott egy egész kis komoly dobszerkó is és Ned, mivel vasárnap délután senki nem használta a hangszigetelt termet, le is ment kitalálni valami ütősebb hátteret az I Hate My Life-nak, miközben Jonathan és Nate lázasan agyaltak rajta, miként tudnák feldobni a hangszerelést. Angela lement hozzájuk, mert semmi kedve nem volt a saját szintjén bajlódni a feladatával, ami a szöveg felosztása volt közte és Jonathan között. Az obszcén kifejezéseket is helyettesítenie kellett valahogyan a dalszövegben, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy körülbelül minden második szó helyére ki kellett találnia valamit. Egy idő után már kezdte úgy érezni, hogy jobban járnának, ha egyszerűen írnának egy számot, mert annak a szövegével kevesebb baj lenne, mint ezzel.

Már jócskán este volt, amire nagyjából késznek ítélte a saját részét, egyedül Ned nem került még elő, így hát lementek hozzá a stúdióba. Még mindig a dobszerkó mögött ült és a bőröket nyúzta, miközben fél füléből egy fülhallgató zsinórja lógott ki, amin az eredeti számot hallgatta. Ha már így ott volt mindenki, és nagyjából volt egy félkész, nyers számuk is, kapva kaptak az alkalmon, hogy egy igazi stúdióban zenélhetnek. Az érzés valami fantasztikus volt, Angela már csak a puszta zenélésbe beleborzongott, még ha nem is használták a felvevő cuccokat. Nem is volt baj, mert elsőre nem is lett túl fényes a szám, de ezt már megszokták, mindig így volt, amikor először próbáltak meg összerakni valamit.

Azonban, ennél többször nem is estek neki, mert már mindenki rengeteget foglalkozott ezzel aznap, és ha jobban belemerülnek, akkor ki tudja? Talán reggelig is a szuper hangulatú stúdióban ragadtak volna és nem jött volna ki túl jól, hogyha már most kiesik nekik egy éjszaka. És Angela biztos volt benne, hogy minél közelebb érnek a szombathoz, annál kevesebbet fognak tudni aludni az idegességtől, ezért jobb volt most kihasználni az alkalmat, amíg még nem ült a nyakukon az élő adás.

A hétfő szerencsére nem volt túl húzós. Délelőtt Ross ismét megjelent náluk és elzavarta őket egy fotózásra, mert a műsornak már kellett az anyag. Angela nem gondolta volna, hogy ennyi energiát és időt el fog venni ez az egész. Joyce, a stylist már ott várta őket és láthatóan ő sem pihent sokat vasárnap, mert egy rakat komplett szettel várta őket, amiből vagy egy óra volt megtalálni azokat a darabokat, amik nem csak elméletben, de a valóságban is jól mutatnak együtt négyükön. A fiúk már halálra unták az első öt perc után, de Angela egészen élvezte a dolgot és azon kapta magát, hogy egész jót szórakozik a három másik szenvedésén. Számukra a legizgalmasabb pont talán az volt, amikor Joyce egy kék felsővel közelített Ned felé, aki nem akart engedni abból, hogy rajta csak sötét ruha legyen. Joyce szerencsére egész megértően fogadta a dolgot, de igyekezett azért feldobni Nedet. A dobost láthatóan meglepte, hogy ilyen könnyen megúszta a dolgot és a végére már annyira szimpatizált Joyce-szal, hogy a nő egy piszkosfehér pólóra is rá tudta venni a srácot, mindenki döbbenetére. Angelát pedig ezután elküldte egy sminkeshez, de a lány megkönnyebbülésére meghagyta neki, hogy csak valami natúr cuccot kenjen a fejére.